Áttűnés
– Ne bőgj, hülyegyerek.
– Nagypapa! Hogy kerülsz ide? Te vagy az? Tényleg te vagy az?
– Nem én vagyok, hanem az anyósod, öcsi.
– És, valahogy, olyan, nem is tudom, nem vagy annyira idős. Nem úgy nézel ki, mint eddig. Már meggyógyultál? De tegnap még ott feküdtél, és az a sok cső, ami beléd volt dugva, meg a nővérek, meg…
– Nyugi. Lazíts – szakítja félbe nagypapa Olivért.
Olivér felül az ágyában. Fázik. Magára akarja húzni a takaróját, de hiába tapogatózik, mert már egy mólón vannak. Szélcsend. Nincs évszak. Csak állóvíz és álló, merev hátterek, díszletek és egyenletes fény.
– Kijöttem a börtönből. Anyádék elintézték, hogy börtönbe kerüljek. Szép kis család. Lesz hozzájuk egy-két szavam.
– Papa, de te nem börtönben voltál, hanem kórházban. Tudod, tél volt, már majdnem tél volt. És rosszul voltál.
– Te nem vagy rosszul hétfő reggel, amikor iskolába kell menned? Vagy amikor dolgozatot írtok? Dehogynem. Mégse juttatnak börtönbe anyádék. De a tanárok sem. Gyere be a mólóról, mert beleesel a szakadékba.
Olivér letekint, a móló lábánál végeérhetetlenül mély löszfal. Autók, kamionok mennek odalent. És egy rajzfilm pörög. Robbanások terjedő füstfelhőzete is kivehető, de minden olyan kicsi a mélységben. Olivér tompán dübögő léptekkel belépked a mólóról, be az utcára. Mellettük balra orvosi rendelő, szemben egy lakókocsi, valamikor hamburgeres volt, faláról már lekoptak a matricák, de azért még kivehető: hot dog 25, hamburger: 50.
– Tudom, hogy ez egy álom. Nem versz át, nagypapa, nem vagyok én ám olyan buta.
– Én pedig tudom, hogy ez egy élet, nem ver át senki, és nem adom oda senkinek. Látod, Olivér, mi van nálam? Odorics doki pecabotja. Elhoztam a börtönből. Odaadta nekem. Ezzel állítólag mindig fogok valamit. De nem merem bedobni. Idefelé jövet kipróbáltam egy csatornában. Rögtön rárabolt valami, olyan nehéz volt kitekernem, mint egy vízzel telt nejlonszatyrot. De bírtam vele, mert erős a karom, nézd meg a bicepszemet, tapogasd meg. Kibaszott kemény. Mint harmincéves koromban, amikor húzódzkodtam.
– Hiába tapogatom, nem érzem keménynek. Mert ez egy álom, azért nem érzek súlyokat. Nem is fáj semmim. A seb sem fáj a térdemen, amit a tornateremben szereztem, amikor fellöktek kosarazás közben. Valld már be, hogy ez egy álom!
– Azért nem érzed keménynek, mert puha a kis kezecskéd, öcsike. De majd én gatyába rázlak. Valamit azért bevallok neked. Nem merek horgászni ezzel a bottal, Olivér. Mert a csatornából kihúztam vele egy tüdőt. Az volt az a nehéz szarság. Tele volt vízzel. A tüdő nem tud a víz alatt sokáig élni. Engem is lenyomtatok valami mély börtönbe.
Nagypapa lefekszik egy padra. Karjába csövek futnak, mind pumpál belé valamit. Véres folyadék pulzál az áttetsző, műanyag csövekben. Arca évtizedet öregszik.
– Na, mit mondtam? Tessék. Csak beteg vagy te. Nem vagy börtönben. Itt az ajándék pecabot is, élhetnél vele, lehetne sok-sok kapásod, és mégis gyógyítanak. Szabadban vagy, nincsenek itt falak, csak egy kis múló betegség. Én örülnék neki, nem mennék egy hétig suliba – Olivér megsimogatja nagyapja gyűrött arcát.
– Vegyél nekem hamburgert meg hot-dogot abból a büféből, Olivér. Mondd meg, hogy nekem lesz, holnap behozzuk a pénzt.
– Papa, de te soha nem ettél ilyeneket, mindig ki voltál akadva a műanyag kajákra, és mindig azt kiabáltad részegen, hogy szalonnát kell enni, meg kolbászt, hagymával. Meg pacalt a Beugró falatozóban. Mindig arra tanítottál, hogy ne pizzát egyek, mert az csak valami nyugati lepény. És hogy mi magyarok vagyunk.
– Gyere, elmegyünk a játékboltba. Meg akarlak tanítani arra, hogyan kell megműteni egy életnagyságú játékbabát. Ezt játszották velem a börtönben is. Utólag tetszik. Már nem is vagyok éhes – Nagypapa felül, karjából kihúzgálja a csöveket. Az egyiket megnyalja. Méz! Ebben méz volt! – kiált fel mosolyogva.
– Nagypapa, tudnál most nekem énekelni? Olyan káromkodós dalokat, amire a mamáék nagyon haragszanak.
– Csak dúdolok neked. Jó úgy?
Távol, a világító kirakatú bolt előtt egy mentőautó várakozik. A sofőr kiszáll és integet. Hívja őket.
– Gyere, papa, megyünk vissza, elkísérlek, még nem gyógyultál meg teljesen. Közben dúdolhatsz is, gyere.
– Hová visznek ezek a rendőrök? Nem loptam gyümölcsöt, ha meg igen, az csak azért van, mert szeretem a termékenységet. Nagyanyád olyan kívánatos sokszor, mint egy túlérett, széthasadt kajszi. Mert nagyanyád még mindig csak 33 éves – suttogja Olivérnek nagypapa a száguldó mentőautóban. Ugye nem lesz baleset? Olivér, ugye kapok még levegőt? Nem lehet letekerni a rendőrautó ablakait, mert ezek a fakabátok félnek, hogy megszököm a legkisebb réseken keresztül is. El nem tudják képzelni, milyen keskeny résen fogok áttűnni.
A fotót Bach Máté készítette.
