Izlandon sem fenékig juhtúró az élet – derül ki Grímur Hákonarson legújabb, Kosok című filmjéből. Ebben a rideg, vulkanikus környezetbe ültetett, modern mezőgazdasági westernben egy állattenyésztő testvérpár viszálykodását követhetjük nyomon.
A szomszédos farmokon élő Gummi (Sigurður Sigurjónsson) és Kiddi (Theodór Júlíusson) testvérek, azonban nincsenek túlzottan jó viszonyban: immáron negyven éve nem kommunikálnak egymással. Mindketten ugyanazzal foglalkoznak, juhokat tenyésztenek, s roppant büszkék állataikra. Nem csoda, hogy Gummi gyermeki sértődöttséggel veszi tudomásul, mikor bátyja minimális különbséggel ugyan, de megnyeri a környék kosainak rendezett versenyt. A bajok csak fokozódnak, amikor kiderül, Kiddi állatait surlókór támadta meg, s emiatt az egész völgy juhállományát le kell vágni – természetesen ez sem kedvez annak, hogy a két férfi a levágott birkákkal egyetemben a csatabárdot is elássa.
Grímur Hákonarson filmje szikár és lényegre törő, ugyanakkor tűpontos látlelet arról, milyen is lehet valójában az élet a vidéki Izlandon: szép, ám viszontagságos, lassú tempójú, de pillanatok alatt romba dönthető. Mintha csak egy westernt látnánk, amelyben a haragban álló felek között kiéleződik a múlt homályába vesző konfliktus a marhák(=juhok) elvesztése miatt. A lövöldözés és az alkohol nem old meg semmit, ahogyan a törvénnyel való szembeszegülés sem. A régről megmaradt – bár a felszínre csak nehezen törő – kölcsönös tisztelet és a kényszerűen újra összefonódó sorsok azonban nyeregbe rántják a családot, még ha a naplemente helyett a hóviharba való ellovaglás(=eltraktorozás) nem is hoz nekik megváltást.
A finom vadnyugati elemeken túl Hákonarsonra jó eséllyel hathatott Tarr Béla munkássága is, ugyanis helyenként szépen megidézi a hosszú beállítások egyik magyar mesterét, legfőképp A torinói ló című filmjét. Itt is központi szerepet kapnak az állatok, a sivárság és a puritánság. A vihar, a monoton zene is nagyban hasonlít a Tarr-mű megoldásaihoz, s ez kimondottan jól mutat (és jól is hangzik) skandináv környezetbe ültetve. Egyedül a hosszú csendek hiányoznak.
A skandináv filmek megszokott paneljeit kedvelőknek sem kell azonban félniük, hiszen a remekül megválasztott, barázdált arcú színészek, a jól megírt karakterek, a drámát fokozó, maróan vicces pillanatok, az ízlésesen ízléstelen kötött pulóverek sokat tesznek hozzá a mű hangulatához, a tájról nem is beszélve.
A filmtörténet egyik legbizarrabb, legszebb és legszomorúbb befejezése után az ember kicsit úgy érzi magát, mint a frissen megnyírt birka: összerezzen és némi hiányérzete támad. Viszont a késztetés, miszerint egyszer mindenképpen el kell jutnia Izlandra, egyáltalán nem lankad, mert ahol rendre ilyen filmek (meg zenék és regények) készülnek, ott valami nagyon rendben lehet.
Kosok (Hrútar), 2015. Írta és rendezte: Grímur Hákonarson. Szereplők: Sigurður Sigurjónsson, Theodór Júlíusson, Charlotte Bøving, Jon Benonysson. Forgalmazza: Mozinet.
