A vég ciklusai
A faluban a porták, némák, akár a harangok.
Bútorokban a köd, az ablakokban foszlik a szél.
Üres a ház, ahol élt, körülöttünk a nagykabát.
***
Bogarak ültek az ablakkeretre.
Várják a mesét, világos van.
Lélegzünk, csöndtől az égig
abroncsok feszülnek a világra.
Nem rugdal,
csak kerülget a gyermekkor.
***
Őriz a küszöb, bádogszürkület.
Magukra maradt tekintetek.
Az ólak felől sötétlik a nedv,
fölülről lefelé árad a hideg.
A kert végéből elhúzódik a rét,
rozsdás drótkerítés repeszti meg a tájat.
Vakondszövés a mélyben, óvatosan hegesedik a tér.
***
Piszkosszürke kövek a dombtetőn.
Nevek, számok, kötőjelek.
Zárójelet bezáró rothadás.
Aki lenéz, az a legszegényebb.
Gyülekeznek a göröngyök,
rajtuk a még élők ujjlenyomatai.
Visszahullanának,
de a markokba már a semmi költözött.
***
A nyál hevében alma, szilvaíz.
Ribizli szaga bomlik az orrban.
Tésztát szaggat, kendőben őszül.
Az öregség rázza a fát, ül a verandán,
melegíti a helyet a halálnak.