Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című debütkötetét megjelenése óta óriási figyelem övezi. Bár a recepció még közel sem tart a…
Bővebben
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című debütkötetét megjelenése óta óriási figyelem övezi. Bár a recepció még közel sem tart a…
BővebbenFebruár 8-án mutatják be az Alföld Stúdió legújabb, Billenő egyensúly című antológiáját a Három Hollóban. A kerekasztal-beszélgetésben Gregor Lilla, Katona…
BővebbenA tábor harmadik napján, Juhász Tibor prózaműhelyén Hajdú Levente Monstrum című novelláját tárgyaljuk. A sztori izgalmas, a dumák is jól…
BővebbenBefejezem a kritikaírást. Persze minek a dráma és mi végre a személyes indítás, miközben Lapis József kritikakötetekhez képest igencsak vaskos…
BővebbenAz MA Populáris Kultúra Kutatócsoport Poptechnikák című, harmadik monográfiája (szerk. H. Nagy Péter – L. Varga Péter) az első kettőtől…
BővebbenEz az első FISZ-táborom, amelyen egy szépirodalmi szeminárium tagjaként vehetek részt, emellett vendégként meghívást kaptam a második nap esti kerekasztal-beszélgetésére…
BővebbenBeszédtöredékek a halálról Kutya Ahol az árteret megkerülő, a holtág íves vonalát követő ösvény visszafordul a folyó felé, ott a…
Bővebben2021. október 21-én, csütörtök este hat órakor a miskolci Helynekemben mutatták be a nemrég megújult Alföld októberi és novemberi lapszámait a…
BővebbenHa a bibliai történeteket gyermekek számára dolgozzuk át, több kérdés is fölmerülhet a vállalkozással kapcsolatban: arról van-e szó elsősorban, hogy…
BővebbenAz idei Debreceni Irodalmi Napok (DIN) hívószava a paródia volt. A témaválasztás különös lehet a halottak napját és a mindenszentek…
BővebbenAz egyetem folyosói Ültünk, s lelkünk ronggyá rohadt fejünkben. A padok koptak, mi koptunk, ti koptatok. Azzá, amik lehettek, lehettünk,…
Bővebben„»[P]eriodikával oltod magad« – olvasom a 2018/2-es Hévízben megjelent Miklya Zsolt-versben december 11-én 23:43-kor. Nem sokkal, csak néhány órával azután,…
BővebbenA Debreceni Irodalmi Napok egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb eseménye az Alföld-díjak átadása. Idén erre november 6-án a programsorozat…
BővebbenSvédasztalos reggeli völgyre néző panorámával – én még nem szoktam hozzá ehhez a látványhoz, meglepetésemben a csésze furcsa szögben vált…
BővebbenAz antológiakiadás aranykorát éli a magyar irodalomban, az utóbbi években az elmaradhatatlan versválogatások mellett a kortárs novellagyűjtemények is kitüntetett szerepet…
BővebbenProtokoll – Blowjob. – Mostanában folyton a Könyvtárban lógok. – Please… – teszem még hozzá félszegen, teljesen szükségtelenül. – May…
BővebbenHalál az irodalomban címen március 22–23-án, kétnapos ülésszak keretében rendezte meg a Fiatal Írók Szövetsége XI. konferenciáját az Eszterházy Károly Egyetemen.…
BővebbenA legújabb Alföld Stúdió-antológiát mutatták be február 16-án Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban: Bódi Katalin, a Debreceni Egyetem adjunktusa, friss Alföld-díjas…
BővebbenAhogy telnek az évek, egyre nehezebb feladatot jelent listába szedni költeményeket. Aláhúzott, beszínezett, megkönnyezett versek tucatjai nem kerülnek ide igazságtalanul…
BővebbenKritikatoplistát írni kutya nehéz dolog. Az elején azért, mert hiába tölti az ember az ÉS-karácsony felét a kritikai élet nagyjainak…
Bővebben