A tavalyi év egyik magyar könyvszenzációjának szerzője, az álnéven publikáló Kondor Vilmos is megbújt azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap és a Pioneer Pictures közösen szervezett a budapesti Centrál Kávéházban. Bár a Budapest noir szerzőjének kilétére most sem derült fény, az azonos címmel készülő nagyjátékfilm számos forgatási részletét, a főszerepeket játszó színészek, a rendező és az operatőr személyét is felfedték a készítők. A forgatás február elején kezdődik.
A harmincas évek Budapestjén játszódó krimit az amerikai-magyar vágó-rendező, Gárdos Éva jegyzi rendezőként, aki a Magyar Nemzeti Filmalapot sikeresen meggyőzte tervével. (Korábban Fazakas Péter rendező is előállt már a könyv megfilmesítésének tervével, ami azonban csupán terv maradt.) Gárdos Évával – Szekér András forgatókönyvéből – Ragályi Elemér operatőr dolgozik majd szorosan együtt. Főbb szerepekben Kolovratnik Krisztián, Tenki Réka, Kulka János, Kováts Adél és Dobó Kata lesz látható.
A történet helyszíne Budapest, 1936-ban. Kemény Ildikó, a Pioneer Pictures producere úgy gondolja, hogy a mai sokarcú Budapest nem véletlenül vonzza a külföldi stábokat, hiszen Budapest könnyen válhat Párizzsá, Prágává vagy Berlinné a filmekben. Természetesen fellelhetőek benne az egykori fővárosunk békeidőbeli részletei is, ezért válhat a világháború előtti bűnügyi film kiváló helyszínévé. Ragályi Elemér operatőr éppen ezeket kívánja majd megmutatni a külső helyszíneken és a Róna utcán épülő stúdióban.
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap képviseletében elmondta, hogy a 950 millióval támogatott film különlegessége a műfaji egyediség; a „noir” eddig majdnem teljesen ismeretlen terület a magyar filmgyártásban, csupán Tarr Bélának A londoni férfi című filmjét említhetné a Budapest noir mellett, bár a két mozi stílusában lényegesen eltér majd. Sőt a noirt mint műfajt is megkérdőjelezi, és leginkább úgy tudná érzékeltetni, hogy olyan, mint a „cigarettafüst”.
A főszerepet alakító Kolovratnik Krisztián Gordon Zsigmond bőrébe bújva egy bűnügyekért rajongó újságírót formál meg a történetben. Mellette női főszerepben Tenki Réka – filmbéli nevén Eckhard Krisztina – tűnik fel fotósként. A fiatal színésznő elmondása szerint szerepét a „szabadság és függetlenség” metaforájának tekinti. Őt ellenpontozza némiképp Kováts Adél karaktere, Szőllősyné Irma, aki Kulka János, azaz vitéz Szőllősy András feleségét alakítva éppen az életével megalkudni kényszerülő, szebb napokat megélt nő és anya szerepét formálja meg. Dobó Katát ezúttal a ’30-as évek alvilágának budapesti madame-jaként, Vörös Évaként láthatjuk viszont a filmvásznon, aki a piroslámpás ház befolyásos vendégei által maga is központi figurájává válik a korabeli alvilágnak. A történetbe Anger Zsolt mint Gellért Vladimir felügyelő, a gyilkossági csoport vezetője keveredik bele.
A Budapest noir készítői egyszerre ígérnek fordulatos történetet, komikus jeleneteket, némi romantikát és a harmincas évekbeli Budapest hiteles megidézését. Ahogyan Gárdos Éva filmrendező fogalmaz, olyan zsánerfilmet szeretnének készíteni, amelybe más műfajok is belekeverednek, úgymint a vígjáték és az akciófilm stíluselemei.
Az IMDb nemzetközi filmes adatbázis szerint a kiemelkedően nagy összeggel (a Saul fia támogatási összegének háromszorosával) támogatott film várható bemutatója 2017-ben lesz.
A Budapest noir című film sajtóreggelije, Centrál Kávéház, Budapest, 2016. január 20.
Fotó: Kovács Tamás/MTI