Weiler Péter képzőművész megálmodta, majd megalkotta a Minden magyar szobra nevű műalkotást, amelyet minden magyar állampolgár egyformán, megosztottság nélkül tisztelni és szeretni tud majd. A szobrot január 31-én, vasárnap délelőtt 11 órakor leplezik le a Parlament főbejáratának közelében.
Weiler az utóbbi időben éles vitákat keltő köztéri szobrok helyett hozta létre az alkotását, melynek erénye az alkotó szerint az, hogy a politikai hovatartozás miatt széttöredezett társadalmat egyesíteni tudja, a különböző oldalak képviselőinek lehetőséget ad a közös ünneplésre, és a magyarokat összekovácsolja.
„A különböző korábbi magyar diktatúrák szerelmesei pedig akár egymás mellett állva is fejet hajthatnak éppen annak az egyeduralkodónak, akire gondolnak. A leleplezendő szobor prototípus, amelyet a képzőművész minden magyar város és falu számára felajánl: várja a polgármesterek jelentkezését, akik szívesen díszítenék városukat az alkotás másával” – írja a HVG.