Majláth Ákos versei

Zsebóra

A zsebórát, mely a mi időnket méri,
a kabátom belső zsebében hordom
valahol a szívem fölött.
Vagy fordítva,
a szívem hordom az óra alatt.
Igazából mindegy.
Egy idő után már egyszerre működnek,
a fogaskerekek körül lassan
összefonódtak a vérerek.
Félek, hogy elromlik,
hogy lelassulnak a mutatók,
lemerül az elem.
Félek, megcsal minket az idő.
Félek, meg kell majd javítani,
és én sem az órákhoz,
sem a szívekhez nem értek.

Jégmadár

Már órák óta utazom.
Körülöttem csak őszülő emlékek,
a csókjaid elmosódott illata,
és a bőröndbe zárt ígéreteink vannak.
Ezekből tájékozódom.
A csillagokat elloptad az égről.
(Így biztosan rád találok.)
Remegek, mint egy hazatérő jégmadár,
akit csak néhány szárnycsapás
választ el a helytől,
ahol egyszerű lesz minden,
egyszerű és igazi.

A távolságot és a csöndet
– mint kopott ruhákat –
a földre dobva száműzzük majd.
Azokba öltözünk, ha újra indulni kell.
Nem köszönsz majd el,
és én sem teszem.
Nem illik hozzánk.