Debrecen után Tokaj is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 címre, amelyre gazdag kulturális-történelmi öröksége és hagyományai miatt lehet esélyes.
Posta György, a 4300 lakosú Tokaj polgármestere elmondta, az elmúlt tíz évben több mint hárommilliárd forintot fordítottak a településen a kulturális infrastruktúra fejlesztésére. Megépült a kulturális és konferencia központ, mellette zöldmezős beruházásként a Paulay Ede Színház, elkészült a bormúzeum és a 2500 ember befogadására képes szabadtéri Tokaji Fesztiválkatlan.
A Tokaji Írótábor gyűjti össze évről évre Magyarország íróinak és irodalmárjainak egy részét, a város jelentős helyszíne a Zempléni Fesztiválnak és a Tokaji Borfesztiválnak, valamint harmadik éve rendezik itt meg a rangos komolyzenei mesterkurzust, a Crescendo Nyári Akadémiát is – sorolta a jelentősebb helyi programokat városvezető. Posta György elmondta, a pályázat elnyerése esetén több beruházás indulna el: „láthatóvá tennék” a tokaji várat, mellette kultúrparkot alakítanának ki, a Hegyalja legrégebbi borospincéjét, a Rákóczi-pincét kulturális központtá fejlesztenék, valamint hasznosítanák az 1400-as években épített, a város szívében található pálos kolostort is.
Az Európa Kulturális Fővárosa címet minden évben általában két országnak és városnak ítélik oda. Az első főváros 1985-ben Athén volt, idén a lengyelországi Wroclaw mellett a spanyolországi San Sebastián viseli a címet.
Magyarország eddig egyszer nyert: Pécs 2010-ben kapta meg a rangos kulturális elismerést. A 2023-as cím elnyerésére a hazai városok közül eddig Debrecen, Veszprém és Tokaj jelezte pályázási szándékát.
Forrás: MTI, borító: Borászportál.hu