Egy szikár western (A félszemű) és egy melankolikus hangulatú, keserédes zenés film (Llewyn Davis világa) után a Coen testvérek visszakanyarodtak a számukra különösen kedves szatirikus vígjáték műfajához. Ave, Cézár! című munkájuk humorát tekintve az Égető bizonyítékhoz, míg témájában és fő állításaiban az 1991-es Hollywoodi lidércnyomáshoz áll közel, ezek mellett (vagy inkább ezek ellenére) pedig egy sajátos hangvételű, az amerikai álomgyárhoz címzett ódaként is értelmezhető.
Az Ave, Cézár! szándéka kettős: Coenék fejet hajtanak Hollywood nagysága előtt, ám eközben bepillantást engednek a kulisszák mögé, hogy a „film a filmben” elv mentén mutassák be az ’50-es évek stúdiórendszerét működtető mechanizmusokat. A koncepció tehát hasonló a Trópusi viharhoz, vagy épp A némafilmeshez, ám Coenék nem egyszerűen egy metafilmet forgattak, céljuk az akkori mainstream filmipar minden fontosabb szegmensének bemutatása. A legfontosabb ilyen az Ave, Cézár! című „kard-szandál” film (lásd még: Ben Hur, Kleopátra), egy nagy költségvetésű, óriási sztárokat felvonultató kosztümös történelmi eposz, mely a fiktív Capitol Pictures egyik zászlóshajójaként funkcionál. Ezzel az ’50-es évek filmgyártásának egy tekintélyes szeletét le is fedte a Coen páros. Ám a végül a stúdiórendszer összeomlását eredményező sandal&sword alkotásokon (peplumnak is nevezték ezt az akkor népszerű műfajt) kívül megkapják a magukét a „vizes filmek” (vízben játszódó, szinkronúszás-koreográfiákkal tarkított musicalszerű munkák), a westernek és a társasági – drawing room – drámák is.
A rendezőpáros okosan választott főhőst annak érdekében, hogy mindezen szálakat összefogja. Eddie Mannix (Josh Brolin) a Capitol Pictures problémamegoldó embere, akinek fő feladata felügyelni a stúdió égisze alatt készülő szuperprodukciókat, istápolni a problémás magánéletű színészeket, elhárítani a vis maior helyzeteket, illetve gondoskodni arról, hogy a pletykalapok a lehető legjobb fényben tüntessék fel a stúdió filmjeit, valamint az impozáns sztáristálló tagjait. A film Mannix egy napját meséli el, mely alatt el kell intéznie egy sajátos örökbefogadási ügyet (a Scarlett Johansson által alakított DeAnna Moran karrierjét megmentendő), vagy épp a Crazy ’Ol Moon című western díszbemutatóján össze kell hoznia a bulvársajtó számára a tehenészfiúból lett színészt, Hobie Doyle-t Carlotta Valdezzel (Veronica Osorio). Mannix gondjait tetézi a rámenős bulvárújságíró ikerpár (Thora és Thessaly Thacker szerepében Tilda Swinton remekel), és persze a cselekmény mozgatórugóját képező feladat, az Ave, Cézár! forgatásáról elrabolt A kategóriás sztár, Baird Whitlock (George Clooney) kiszabadítása annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a már a célegyenesben lévő film munkálatait.
Úgy tűnik, hogy Coenék örömmel kutakodtak a filmtörténeti enciklopédiák fejezetei és az akkori bulvárlapok hollywoodi hírességekkel foglalkozó hasábjai között. Az Ave, Cézár! rengeteg kikacsintással operál, és sokszor utal létező színészekre, újságírókra, producerekre. Eddie Mannixnek még a nevét sem változtatták meg, az ő figuráját az igazi Mannix (aki egyébként sokáig az MGM producere is volt) mellett a szintén problémamegoldóként dolgozó Howard Strickling (ő szintén az MGM sztárjainak védelmezője volt) ihlette. A filmbéli Capitol Pictures ettől eltekintve is olyan, mintha az ’50-es évek egyik legnagyobb amerikai stúdiójának karikírozott változata lenne: az MGM szállította akkoriban a kard-szandál mozik, valamint a westernek és a musicalek nagy részét. A filmbéli stúdiórendszer többi fogaskerekét is Hollywood történelme ihlette. Így például Channing Tatum karaktere és az általa az egyik jelenetben előadott matrózdal egyértelmű utalás Gene Kellyre, Scarlett Johannson DeAnna Moranje pedig Esther Williams egykori vizesfilmsztárt, valamint az ’50-es években angliai pihenésnek álcázott szülési szabadságra menekített színésznőt, Loretta Youngot is megidézi.
Az Ave, Cézár! egy idézet- és easter egg gyűjtemény azok számára, akik valamennyire jártasak az 1950-es évek filmtörténetében. Coenék azonban felismerték, hogy ilyen nézőből – pláne a mai multiplexekben – kevés van, így filmjüket a vígjátékokat kedvelő közönség számára is élvezhetővé tették, méghozzá úgy, hogy a forgatókönyv humorát hozzáigazították az ’50-es évek stílusához, így az Ave, Cézár! sok jelenet alatt pastiche-filmként is működik. Már a képi világ is erősíti ezt az autenticitást: Roger Deakins operatőr 35 mm-es filmre forgatott, az ezt eredményező finom szemcsésség és stílusosan matt színvilág pedig szépen kiemeli a gyönyörű jelmezeket és díszleteket. A rendezők nem riadtak meg a slapstick humortól sem (Hollywood aranykorában sok vígjáték apellált az ilyen esünk-bukunk poénkodásra), de még ahhoz is elég bátrak voltak, hogy 5-6 percnyi játékidőt szenteljenek olyan intermezzóknak, mint amilyen Scarlett Johansson vízibalettje, Tatum matrózmusical betétje, vagy épp az az epizód, melyben Laurence Laurentz high class rendező (Ralph Fiennes szokás szerint zseniális) beszélni tanítja Hobie Doyle-t. Az Ave, Cézár! szatirikus hangvétele e szekvenciákban csúcsosodik ki, ezeken a képsorokon érződik az alkotók Hollywoodot finoman parodizáló szándéka.
Coenék a karikírozáson túl – a Hollywoodi lidércnyomáshoz hasonlóan – ismét felszólalnak az álomgyári kisemberek, főként a forgatókönyvírók védelmében, ám itt az alkotói válság és a rendszernek való megfelelni akarás helyett a kapitalizmus problémás oldala kerül terítékre, mivel a bevételekből meggazdagodó stúdiófőnököket és producereket állítják szembe a bérmunkásként dolgozó íróval és a rendezővel, akik az adott film bevételéből semmit sem kapnak. Hollywood bírálatához tartozik Mannix saját dilemmája is: egy kecsegtető állásajánlat miatt adódik számára egy kiugrási lehetőség, azaz elhagyhatná a cirkuszt, amiben mindenesként napi 20 órát dolgozik. Ez a kérdés a film második felében egyre hangsúlyosabbá válik, a néző bátran találgathat, vajon mikor fárad bele teljesen a munkájába és a hisztis színészek istápolásába egy Mannixhez hasonló problémamegoldó, aki ugyanúgy, mint az író vagy a rendező, a stúdió bérmunkásaként hajszolja a profitot felettesei bankszámlájára.
Coenék a befejezéssel épp arra mutatnak rá, hogy bár Hollywood egy könyörtelen, profitorientált, kizsákmányoló gépezet, az ott güriző kvázi szakemberek erőn felül hajlandók dolgozni, készséggel vállalnak minden konfrontációt és akár törvénytelenséget is annak érdekében, hogy az éppen készülő film szórakoztassa a közönséget a mozikban. Ez kissé visszásnak hat, ám van benne ráció: Hollywood az elvakult filmfanatikusok terepe, épp testhezálló az olyan figuráknak, mint Joel és Ethan Coen, akik egy komplex, humoros, lendületes és nagyon gazdag filmet tettek le az asztalra, melynek többször is érdemes nekiülni, hogy a rengeteg rejtett utalásból minél több átjöjjön. Az ilyen filmeket a tartalmatlan, megalomán popcornmozik korában különösen meg kell becsülni.
Ave, Cézár! (Hail, Caesar!), 2016. Rendezte: Joel Coen, Ethan Coen. Forgatókönyv: Joel Coen, Ethan Coen. Szereplők: Josh Brolin, Alden Ehrenreich, George Clooney, Ralph Fiennes, Scarlett Johansson, Channing Tatum. Forgalmazza: UIP-Duna Film.
