A magyar képzőművészet otthonában, a Műcsarnok szentélyeket megidéző térsorában kapott helyet a Derkovits-ösztöndíjat elnyert fiatal művészek minden évben várva várt csoportos bemutatása. A figyelemfelkeltő piros szalagcím, a DERKÓ 2016 ütős és rendkívül aktuális kiállítási anyagot ígér. Az élmény nem marad el a vártaktól.
Milyen ma a fiatal képzőművészet? Ki az a 26 alkotó, akiket állami ösztöndíjjal támogatnak? Milyen munkákat válogatott be a szakmai zsűri? Az alapkérdések mellett fokozott figyelem kíséri azt is, hogy – mivel a Derkovits-ösztöndíj maximum háromszor ítélhető oda egy-egy művész számára – kik azok, akiket már a visszatérők között fogadhatunk, és kik azok, akik meglepetésként kerültek a listára.
A Műcsarnok bejáratától a DERKÓ 2016 kiállításrészig egy másik, Frissen című tárlaton kell végighaladni, ami kezdésnek egy intenzív vizuális orgiát jelenthet a látogatók számára. Erőteljes felvezetésként vagy izgalmas összekapcsolásként is lehet értelmezni a talán helyszűkéből adódó kiállításáradatot, a termeken sorban áthaladva az idősebb, már köz- és elismert festők nyújtják át a stafétát a fiatal művészeknek. Persze az is lehet, hogy mindez csak egy romantikus és idealizált értelmezés.
Megérkezve az ösztöndíjasokhoz, lenyűgöző méretű, szinte a helyszínre tervezett, többnyire installációkból álló bemutató fogadja a látogatót. A kiállítás három különálló terét a kurátorok – Bán András és Fazakas Réka – műfajok és összekapcsolható motívumok szerint csoportosították. Az első fogadórészben váratlan enteriőrök: síremlék, magaslatokba törő létra és számos izgalmas részlet összekomponálása egy valóságos képzőművészeti játszótér érzetét nyújtja. A terem ezen koncepcióját makroszinten mutatja be Szécsényi-Nagy Loránd fotósorozata, melyben a képalkotás kérdéskörével foglalkozik, ami egy installációval is kiegészül az anyag. Ezt a képzajokból összeállított rendszert a látogatóknak kell működésbe hozniuk.
A monumentalitása miatt központi helyet elfoglaló Kötel/ék Gombos Andrea munkája, ami tárgyszimbolikával: lábbelikkel és pöttyös labdával szintén a játszó tér illúzióját kelti. Műve mégis sokkal összetettebb. Az önhordozó szerkezet tulajdonképpen az emberi élet útját jeleníti meg. Ötletes és frappáns koncepció Szalay Péter installációja is, melyben a türelemüveg műfaját gondolta újra, ennek az eredményét láthatjuk aktualizált formában. A gegekkel bővített konstrukciót szimbólumváltozatok vetítésével és hangfelvétel bevonásával színesítette. Komplex művében számos jelentésrétegét foglalja össze a türelem és a múló idő fogalmának. Képet állított ki ezúttal Borsos Lőrinc (azaz Lőrinc Lilla és Borsos János alkotópárosa), a Cenzúrázott Bak Imre című kompozíció történeti reflexiót is közvetít, ezen felül a mű a szerzőiség kérdését feszegeti, így kapcsolódik az alkotók identitásmeghatározó projektjének tematikájához.
A következő részben a videómunkáké és a fényspecifikus alkotásoké a főszerep. Valamint dominálnak a motívumrendszer mentén szerkesztett, kutatásalapú művek, mint amilyenek Keller Diána lightboxai és Kútvölgyi-Szabó Áron objektjei. A kiállítás ezen pontján meglepetésszerűen tűnik fel Hajas Katinka videóinstallációja, aki ezúttal médiumot váltott. Eddig masszív kőtömbök szolgálták műveinek alapját, most azonban szenzitíven jeleníti meg finom anyagok kommunikációjával az én és a világ relációját.
A tárlat másik végpontjában ismét a konceptuális installációkon van a hangsúly. Itt két nagyon összetett munka kapott helyet Horváth Csaba Árpádtól és Jakatics-Szabó Veronikától. Előbbi művész személyes szempontrendszer és bizonyos jelképek értelmezésével rekonstruált történelmet mutat be. Kutatási anyaga mellett installációja és grafikai sorozata is megjelenik, Jakatics-Szabó Veronika doktori mestermunkája pedig egy bejárható, egyszerre mitológiateremtő és profán tér, festményekkel, beton parkolóautomatákkal, QR-kódokkal és számos létkérdést feszegető kérdéssel.
Mivel a kiállított művek többsége összetett alkotófolyamat egyéni gondolatvilágának a szüleménye, célszerű lett volna ezek bemutatása vagy legalább felvillantása falszövegek formájában, ez azonban csak néhány helyen valósult meg. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni egy magazinszerű kiadvány, melyben rövid ismertetőket olvashatunk.
A célirányos és tájékozott látogatók számára azért marad némi hiányérzet, mivel a harmadik évfolyamos Derkovits-ösztöndíjasok bemutatóját még homály fedi, egyelőre annyi tájékoztatást nyújtottak a szervezők, hogy az év folyamán más helyszínen kerítenek arra sort.
Ha hívószavakat keresünk az idei Derkó-kiállításhoz, akkor elmondhatjuk, hogy a bemutatott képzőművészeti munkák többsége erősen konceptuális, térben és időben kiterjesztett, valamint a hagyományos táblaképfestészet vizuális ingereket nyújtó műfajait továbbgondolva asszociatív befogadásélményt nyújt a látogatók számára.
Kiállítók: Békési Ervin, Borsos Lőrinc, Fabricius Anna, Felsmann István, Gallov Péter, Gombos Andrea, Hajas Katinka, Hardi Ágnes, Horváth Csaba Árpád, Izsák Előd, Jakatics-Szabó Veronika, Karsai Dániel, Keller Diána, Gruppó Tökmag, Kristóf Gábor, Kútvölgyi-Szabó Áron, Martin Henrik,Molnár Zsolt, Szalay Péter, Szécsényi-Nagy Loránd.
A DERKÓ 2016 – A Derkovits Gyula-ösztöndíjasok kiállítása a Műcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 37.) látható 2016. március 26-ig.
