ponyvaregény
kiver a víz a szaxofon hangjától,
hát még jobban felcsavarom a potmétert,
a bal sávot külön visszhangosítom,
ha kiver, hát verjen rendesen.
hagyjuk a hajcsavarót, rúzst, szemceruzát,
háromnapos kocsmatúrád se legyek neked;
francba a rímmel, cezúrával,
kivel-mivel nézek szembe
– ragaszkodás és kémia?
szerelemes vers akart ez lenni,
még rég, de nem lett belőle semmi,
kevés volt a lendület, erő…
és jön újra a klasszikus dialógus:
– miért akarsz életben maradni?
hogyan tudod elviselni azt, ami vagy?
– nincs sok választásom.
bár az önmagáért való szépség rútság,
a húsgépek testén kukacként másznak a nevetések,
sőt vérrel tele a hold, érzem, szinte látom,
nincs maradásom, s már csak a géptől félek,
a bennem működő nihilátortól,
és kiver a víz a szaxofon hangjától.
„…ugyan mivégre”
a pöcsöm vakargatom és az eget bámulom
– üdvözítő kombináció.
a hold már rég nem az a bús, érzelgős, öreg barát;
lelkem üres edény, szétporladhat egy lágy hangtól akár.
nem tudom, kell-e tudnom ezt, de láss csodát, láss nadrágot
– düh és szégyen delejes elegye bennem.
és ezzel kész is vagyok, pontosabban részemről vége,
mindig is rühelltem a befejezést, bármilyen legyen is.
a levegőbe harapok, akárha fűbe;
rágyújtok, iszom, ettől még valamennyire
– bármily szánalmas is –
élőlénynek érzem magam.
vedlett kor
amikor a por kezdett végre elülni,
felbecsülhetővé vált a pusztítás mértéke.
„hagyj békén. nem érdekel a véleményed.
élj sötétségben” – a világ örökös hinta,
így kapom meg a választ: csak egy hímtag voltam.
eredménynek meglehetősen sovány,
inkább jöjjön a jótékony felejtés
– de képtelen vagyok felejteni, bocsánat érte,
csak kiteregetek egy fénytelen és alacsony életet.
a kert fenekestül felfordult, a tető szétmarcangolva,
a kémény alapjaiban roggyant meg.
merő tökéletlenség az ember
külső és belső szerkezete,
de talán még a céltalanság sem céltalan.
a világ nem csak csésze és teáskanna.
és nem csak szex.
a rombolás lassan csak kiirtja a mondatokat,
melyekhez minduntalan visszatérünk;
nincsen mesélőkedv semmi bennem,
de tudom, hogy lesz itt egy kéz.
