branül
megvágtad az ujjad, eszelősen röhögsz, hiányzott
a vér, nyomdázol a tapétára, ma rendesen
ettél, jól vagyunk, vodkát iszom, még egy folt van
a homlokodon, infúzióra kötnek arról is levesznek,
a csuklódba szúrják a branült, a szívedbe egy másikat,
hülye buzi, ordítod, és vérátömlesztést kap a hajnal,
hogy egy szivárványra feszüljön.
anorexia
szagod van, és megint nem eszel,
mióta érzelgős lettél, a tavaszt is szereted,
azt mondod, öltözteti az anorexiád, de a
szagokat most sem bírod, elveszed a sajátoddal,
és a nemiség fél élet, neked a másik fele is elég,
meg a forró tea, Piaf meg a tél, megint ledugtad
az ujjad, mert megkívántál, vodkát iszom, és főzök
neked levest, mégis, xilofonozik a testeden
az újjászületés, és egy dobozra gyújt.
metafizika
elestél és széthagytad a szerveidet,
nem tanulod meg a rendet, kiváltod
a xanaxrecepted, és összerakod magad,
újkori transzformer, mondod, és lefolyik
a szád az álladra, paranoidkritika, vodkát
iszom, és kinyílt a hasamon a heg, úgyis
régen akarunk gyereket, nyúlj belém és
válassz egyet, hogy felsírhasson egy ösztön,
és becsukhassa szemét a méh, benne a szakadás,
elfordulsz tőlem, mert nincs bent semmi,
csak kint szorong egy kis balázs.
rövidre vágva
kimentem az erkélyre, homokemberek jöttek,
a hold nagy, kövér drón, beszakította az ablakot,
imágók repültek szét, a szilánkokból kis lepkék
bújtak ki, a fehér falakból bámultam őket, és nem
gondolkodtam tovább, hogy legyen-e holnap,
feltettem egy lemezt és kiszabadítottam egy pókot a kádból,
belevágtam a csempébe, vérzett a kezem, és helyreraktam
az éjszakát, mint egy kiment vállat egy filmben a főhős.
