Az ír származású Lenny Abrahamson két éve egy vérbeli hipsztermozival jelentkezett, mely egyben az első, nemzetközileg is jegyzett filmje lett. A Frank, akárcsak nálunk legutóbb a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, közérzetfilmként működött, a huszonéves korosztályt szólította meg sikerrel, emellett pedig szürreális hangulata, az ütős soundtrack és az óriási fejdíszben mozgó Michael Fassbender miatt erősen kultgyanús alkotássá vált. Abrahamson most egy olyan filmmel ejti rabul nézőit, mely szinte minden tekintetben különbözik az elődtől, hatásában mégis hasonló: A szoba is a padlóra küld, és a megtekintés után még napokig nem ereszt.
Már a Frank előtti munkái, azaz az Adam és Paul (2004), a Garázs (2007), valamint a Mit tettél, Richard? (2012) is jelezték, hogy Abrahamson kiválóan tud karaktereket építeni és mozgatni, atmoszférateremtésben is jeleskedik, és biztos kézzel nyúl az alapanyaghoz. A korábbi filmek legfontosabb közös pontja a férfi hősök jelenléte, akik kívülállókként tengetik napjaikat (Adam és Paul, Garázs) vagy pedig egy traumatikus esemény miatt fenyegeti őket egzisztenciális veszély (Mit tettél, Richard?). A férfidominancia most megszakad, hiszen A szoba, mely Emma Donoghue azonos című regényének adaptációja, egy nő-gyerek párost tesz meg főhősnek. A film Abrahamson eddigi rendezései közül a Mit tettél Richard?-dal mutatja a legszorosabb rokonságot: a történet mindkét esetben egy trauma feldolgozása körül bonyolódik, ezúttal viszont véletlen baleset helyett egy emberrablásról van szó, hasonló esetről, mint ami például Elisabeth Fritzl-lel vagy épp Natascha Kampusch-sal esett meg.
Joyt (a legjobb női főszerepért Oscar-díjat nyert Brie Larson) tizenhét éves korában ejti foglyul egy általa csak Öreg Nicknek nevezett titokzatos férfi (Sean Bridgers), hogy egy szobává alakított kerti fészerben tartsa őt szexrabszolgaként. A bizarr románcból születik meg Jack, aki élete első öt évét ezen a néhány négyzetméteren kénytelen leélni anyja társaságában. A kisfiú számára így a szoba jelenti magát a világot, a helyiség szabályai szerint él, kialakul a saját világképe, mely egyszerűen nem nőhet túl a szoba falain, hiszen sosem láthatta, mi van odakint. Így, akárcsak például A legyek ura gyerekhősei vagy épp a Sorstalanság főszereplője, természetesnek veszi a feje tetejére állított szabályrendszert, nem zavarja, hogy a szekrényben alszik, és nem vágyik semmi másra, csak a szoba idilljére, képes teljesen magáévá tenni egy a külvilág szabályaitól radikálisan eltérő új gondolkodást, világnézetet.
A szoba nagy erénye, hogy folyamatosan ütközteti anya és fia nézőpontját. Joy fogvatartott, szenved attól, hogy évek óta nem hagyhatta el börtönét, Jack számára pedig ez a helyiség jelenti a mindent, naiv gyermeki gondolkodása nem képes arra, hogy felfogja, mi lehet a szobán kívül. Joy eleinte partner a szabályok kialakításában: elmondja fiának, hogy a kalitkájuk egyetlen „luxuscikkeként” funkcionáló TV-ben látott dolgok csak az illúzió részei, rajtuk, valamint Nicken kívül semmi és senki más nem létezik. Jack ötödik születésnapja azonban változást hoz. Joy szökni szeretne, ehhez azonban szükség van arra is, hogy fia megtudja, valójában mi is történt velük az elmúlt években.
A szoba nem elsősorban a fogságból történő szökésről és a megmenekülésről szól. Abrahamson és Donoghue számára sokkal fontosabb a Jack és Joy közötti szeretetteljes viszony bemutatása, továbbá annak ábrázolása, ahogyan a kisfiú világnézete radikálisan megváltozik, végül pedig annak a folyamatnak a megjelenítése, ahogyan anya és fia megpróbálják feldolgozni az őket ért megrázkódtatást. A film okosan Jack nézőpontját veszi fel, a fiú sok jelenet alatt narrátorként van jelen, és gyakoriak a szubjektív beállítások is, így a játékidő első harmadában a néző megismeri a szoba sajátos törvényeit, azaz magát a világot Jack szűrőjén keresztül, hogy az ezt követő szabadulás pontosan akkora nyomással nehezedjen rá, mint Joyra és kisfiára. Abrahamson elkerüli a pátoszt, melybe egy ilyen témát feldolgozó hollywoodi film tízből kilencszer belefutna: a szabadulás nem az idill azonnali helyreállításával jár, hanem a történtek feldolgozásának nehézségével: Jack megismerkedik a világgal, meg kell szoknia mindent, amit a szobában töltött hosszú évek alatt nem láthatott, ám ugyanez igaz Joyra is, akinek vissza kell illeszkednie abba a közegbe, ahonnan kiszakították őt.
A legfőbb szervezőmotívum, azaz a gyermeki naiv és a racionális felnőtt gondolkodásmód ütköztetése hatékonyan fogja össze a filmet, melyért a forgatókönyvet és a színészeket is dicséret illeti. Ritka, hogy az irodalmi alapanyag szerzője a mű filmre adaptálását is sikerrel végzi el, Emma Donoghue azonban jól ráérzett arra, hogy regénye miként működhet a vásznon. Az igazi bravúr azonban – leszámítva persze Lenny Abrahamson remek rendezését – Brie Larson és Jacob Tremblay párosához fűződik. Larson ritkán látott mélységekbe és magasságokba juttatja el a kiválóan megírt anyafigurát: Joy egyszerre gyermekét féltő anya, korábbi élete visszaszerzéséért küzdő erős nő, valamint egy tragikus sorsú törékeny lány, Larson profin egyensúlyozik a karakter összetett személyiségének paneljei között. Jacob Tremblay pedig Quvenzhané Wallis óta a legígéretesebb fiatal színész: Jack naivitását és fokozatos öntudatra ébredését érzékletesen mutatja be, remekül működik együtt Larsonnal.
A szoba anya és fia számára is egy felnövéstörténet: Joy visszailleszkedése és Jack a számára addig ismeretlen világgal kialakított viszonya mind egy merőben új életszakasz nyitányát jelentik, mely mögött végig ott húzódik a múltbeli traumák feldolgozhatóságának kérdése. Abrahamson ez utóbbit a gyönyörű zárójelenettel nyomatékosítja (melyben egyébként csúcsra tör a már említett gyermeki naivitás), ennek köszönhetően A szoba magában hordozza a happy end lehetőségét, sőt, a lezárás inkább megnyugtató, semmint elszomorító, azonban a filmben végig megbúvó érzelmi töltet annyira katartikus, hogy nem elégedetten mosolyogva, hanem megtépázott szívvel és könnyes szemekkel hagyjuk el a vetítőtermet.
A szoba (Room), 2015. Rendezte: Lenny Abrahamson. Forgatókönyv: Emma Donoghue. Szereplők: Brie Larson, Jacob Tremblay, Sean Bridgers, Matt Gordon. Forgalmazza: Vertigo Média Kft.
