Kisfiam
Kisfiam!
Láttad,
hogy hozok egy teli üveget magamnak.
Csak a kezemet
figyelted.
Hallgattad, ahogy ezek
az ökrök a diófákat irtják az utcában,
egyiket a másik után,
hogy a város újnak hasson.
Tegnap valaki az interneten egy következő
életet ajánlott neked.
Simogattad és gyűrögetted
a sapkádat,
amikor anyád azt kérdezte tőlem,
mond-e nekem még valamit, hogy szerelem.
A szemed az övé, az ujjaid az enyémek.
Készen vagyunk veled,
kisfiam.
De várj,
a reggeli füst a kantinból
a nap megzavart fénysávjába kavarog,
és narancssárga
párává lényegül át.
_ _ _
Ma a folyónál
rám ordítottál
a zavaros zúgón át,
nem lehetett érteni,
valahogy úgy hangzott:
Dárma!
Vegmeszekedett dárma!
Rettentő hosszú volt a folyó,
rám ordítottál,
kisfiam,
egy korhadt ágat lengetve,
a szemed elkerekedett.
Akár egy hitelezőé.
_ _ _
Paradicsomsalátát készítettem
kint a balkonon, ebben a bányákra
épült városban.
Fogsz majd emlékezni erre?
Piros kis kockák
augusztusi lázadása
a beton párkányra
tett üvegtálban.
Ünnep, na.
Az mind hazugság volt,
kisfiam,
hogy nem vesztegetem az időmet.
Hogy egy perccel teutánad én is elalszom,
és nem helytelenkedem egymagam
a csupasz égő heregolyójának fényében.
Hazudtam neked,
hogy a plafon beázásfoltjai
használható térképek,
hogy olvastam a világgal kötött szerződést,
és hogy kiolvasható betűkkel írták,
hasonlatosan anyád keze írására.
Hazudtam.
Csak ez a paradicsom
igaz itt a betonon.
Fordította: Vörös István
