Földszagú, verejtékkel átitatott cselekményábrázolások, túlvilági víziók, markáns geometriai kompozíciók sokszínű összeállítása mutatja be a 20. század első két évtizedének orosz művészetében burjánzó izmusok produktumait. A kiállítás anyaga a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeumból egyenesen a Magyar Nemzeti Galériába érkezett, hogy száz év távlatából szemléltesse az avantgárd festészet forradalmi évtizedeit.
A kurátori koncepció nagyon világos és egyszerűen értelmezhető kereteket ad ennek a rendkívül változatos gyűjteményi anyagnak. Az orosz avantgárd kiállításon teremről teremre haladva megismerhetjük a korszak orosz festészetének jellegzetességeit. Már a tárlat felütése is látványos: piros háttérszínnel és történelmi múltidézéssel teremti meg az első világháború előzményeinek propagandisztikus légkörét. Ebben a térben a harsány eszközök között helyet kapnak a szakralitás ablakait szimbolizáló ikonok is, melyek az ortodox vallási élet origói. Ez az évezredes múltra visszavezethető kegyképtípus alapjaiban határozta meg a modernista képalkotási és értelmezési módszereket. Az ikonokon megjelenő szentek alakjai helyett az univerzum energiáinak átvitt értelmezése jelent meg a második évezred küszöbén. A hagyományos fémdomborítású borító, az oklád pedig a fémek felhasználásának jelentőségében tűnik fel a későbbiekben. A tradíciókhoz igazodva az elsőként bemutatott festmény, ami a látogatókat fogadja: a borús színekbe burkolt földművesek jelenete, akik kaszával és ásóval felszerelkezve idézik fel a kétkezi munkások nehézségeit és egyben a halált hozó borzalmak évtizedeit.
A tárlaton minden elkülönített térrész egy-egy irányzatnak szentelt bemutató. A valóban jelentős főművek köré azokkal párhuzamba állítható jellegzetes alkotásokat csoportosítottak. A neoprimitivizmus képviselői Gauguin és Cézanne művészetét jól ismerve a paraszti világ mindennapjainak jeleneteit festették meg élénk színvilággal. A kiállítás nem blöfföl, és hű a beharangozókhoz, mivel már a második blokkban egy méreteiben és színeiben lenyűgöző Kandinszkij-kompozíció fogad. A tárgy nélküli festészet képviselője ebben az alkotásában is a zene folyamára asszociálva vezeti a nézők képzeletét motívumról motívumra, melyek ösvényei között mindenki sajátos sztorit fedezhet fel magának.
A Káró Bubi elnevezésű művészcsoport bemutatójában portré- és aktábrázolásokat láthatunk. A megjelenített alakok egytől egyig öntudatosak, vaskosak és játékszerűek. Ezek a hatások nem csak a sokat emlegetett élénk színalkalmazások eredményei. Hűen tanúskodnak az orosz népre jellemző vonásokról, a népi motívumokról, melyek gyakran a háttérben tűnnek fel. A képeken a legendás orosz női szépség mögött azonban nyugtalanság bújik meg, amiről az árulkodó tekintetek tanúskodnak. Azonban a jól öltözöttség, az élénk sminkhasználat és a pirospozsgás arc is határozottságot és erőt közvetít. Az ábrázolt nők nem a törékeny szépségideálok képviselői, hanem hús-vér Vénuszok, az élet, a termékenység szimbólumai. Ezek a figyelő tekintetek más kompozíciókon is feltűnnek, hol egy ló, hol egy kozák vagy egy baba arckifejezésében. E gyanakvás és szuggesztivitás a korszellem sajátja. Ezt mutatja be az átvezető folyosó, ahol III. Miklós cár uralkodásának megtörését, Lenin hatalomra jutását, az erőszak és a borzalmak éveit korabeli fotó- és videódokumentációkon keresztül idézhetjük fel.
A történelem véres forradalmának szemléltetése után egy letisztult, white cube térbe érkezünk. Itt az európai műveltségen szocializált fül számára idegenül csengő nevekkel, ám vizuálisan nagyon is ismerős expresszionista, kubista, futurista jegyekkel találkozhatunk. A többféle nézőpontból felépített, jellemzően csendéletekből álló festmények főként francia előképeken alapulnak. Az ábrázolt motívumokon keresztül a képzőművészeten kívül más művészeti ágak is megjelennek, mint a klasszikus orosz irodalom, opera, balett világa, de a hétköznapok bohémsága is az italos üvegek és a pipa képeiben. Minden kompozíció dinamikus és érzékletes. A tárgyak textúrájának megjelenítése üdítő játék a vizuális érzék számára.
Hátat fordítva a statikus jeleneteket ábrázoló, mégis lendületes képek forgatagának, egy újabb, egészen döbbenetes képélmény részesei leszünk. Képzeljük el, hogy egy rakétakilövő állomáson vagyunk a kilövés pillanatában, amikor a motorzúgások és energiaáramlatok, valamint a tudomány és a technika diadalában a rakéta felszáll, áthasítja légrétegeket, és kirobban az űr döbbenetes csendjébe, a mindenség dimenziójába. Ehhez hasonló befogadói élmény a Malevics-kompozíció megpillantása. Ami a tudomány számára az űrkorszak, a művészet számára az Malevics és a szuprematizmus. Geometrikus formavilágon keresztül jelennek meg a világegyetem törvényszerűségei, a tér-idő-energia reláció, az ellentétpárok – véges-végtelen, fekete-fehér –, s képeznek harmóniát. Ezek a táblaképek a modern világ festett ikonjai. Malevics az 1910-es évek elején szó szoros értelmében forradalmi ikont festett, ami annyira forradalmi, hogy felrobbantott minden előtte lévő hagyományos képzőművészeti formanyelvet. A mellette bemutatott Rodcsenko- és Olga Rozanova-remekművek szintén a tárgy nélküli festészet eszközeivel a primer színek jelentésére, a faktúrák érzékeltetésére és a technikai kivitelezésre helyezték a hangsúlyt.
A kiállítás végén Tatlin és El Liszickij szemlélteti a produktivizmust és a technika bravúrjait, amelyek a képzőművészettel karöltve képesek kiteljesedni és lenyűgözni az emberiséget. Erre utaló példaképp jelenik meg az idolként számon tartott III. Internacionálé emlékművét prezentáló kiállításrész, mely mű a konstruktivizmus szellemiségének koronája lett volna, ha elkészül.
A kiállítás utolsó videókockái és a vendégkönyv mellett fricskaként és mintegy termékenységi szimbólumként egy almaszüretelő asszony negédes figurája búcsúzik a látogatótól. De ahogyan egy filmben is hathat bárgyún a happy end, úgy ezt a kiállítást is jobban tesszük, ha visszafordulva Malevics képkockájával zárjuk.
A művészet forradalma – Orosz avantgárd az 1910–1920-as években című kiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Galériában hétfő kivételével naponta 10.00 és 18.00 között látogatható 2016. május 1-ig.
Kiemelt kép: Mihail Larionov: Zsidó Venus (1912)
