Magyarország lesz az idei varsói nemzetközi könyvvásár díszvendége, a május 19. és 22. közötti fesztivál egyben a lengyelországi magyar évad nyitórendezvénye – közölte Tischler János, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
Az idén hetedik alkalommal szervezett varsói fesztivál meghívott vendégei között van Spiró György, Grendel Lajos és Háy János. Nem baj, majd megértem című kisregénye lengyel fordítását mutatja be Bodor Johanna, a Vonalkód című novelláskötetének lengyelországi bemutatóján pedig Tóth Krisztina szerepel. A lengyel és a magyar történelem közös mozzanataira az író-olvasó találkozókon Kovács István író, költő, történész, Varga E. László és Kiss Gy. Csaba történészek emlékeztetnek. Meghívást kapott az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, Röhrig Géza is, akinek versei a napokban jelennek meg lengyelül.
Kísérőrendezvényként tervbe vettek emellett a Kodály-módszert bemutató zeneműhelyeket, koncerteket.
A május 19-én kezdődő 2016-2017. évi lengyelországi magyar évadot az 1956-os magyar forradalom és a poznani munkásfelkelés 60. évfordulójához kötik. A programsorozat a magyar kultúra széles spektrumát mutatja majd be, többek között a Krakkóban júliusban esedékes ifjúsági világtalálkozó során. Magyar programokat szerveznek Wroclawban is, mely idén az Európa kulturális fővárosa címet viseli.
Forrás: MTI