Immár hagyománnyá vált, hogy március végétől április elejéig a kisfilmeké a főszerep a budapesti Toldi moziban, ahol negyedik alkalommal rendezték meg a Friss Húst. Hat magyar és három nemzetközi versenyfilmszekció mellett négy szakmai program is várta az érdeklődőket, akik teltházas vetítéseken vehettek részt. Idén (nem csak a külföldi zsűritagok miatt) minden filmet angol felirattal vetítettek. Külön öröm, hogy ebben az évben számos női rendezőnek bekerült filmje a programba.
Valószínűleg nem szándékos egybeesésről van szó. A már óvodáskorba lépett fesztivál mostani logója egy száját nyaló kölyöktigris, utalva a friss húsra vadászó ragadozókra. A magyar versenyfilmek közül pedig igen sok a gyerekeket, kamaszokat állította középpontba. Állat és gyerek a hollywoodi álmoskönyv szerint a biztos siker receptje. És valóban, a KULTer.hu tudósítója jó pár nagyon erős és színvonalas kisfilmet látott ebben a témakörben.
A Vizsgálat egy apa-fiú történet, melyben a kiskamaszt iskolatársai rendszeresen megfélemlítik, de ő ezt nem mondja el iskolaorvos apjának. A titkot felfedező szülő ugyanolyan tehetetlennek bizonyul, mint csemetéje: őrlődik, de nem cselekszik. A negyedórás alkotás kevés dialógussal dolgozik, sokat bíz a színészi játékra és a képi ábrázolásra. A Késő nyár egy erősen problémás anya-lánya kapcsolatot boncolgat, míg az 1990-ben játszódó Tabula rasának az erdélyi magyar kamasz szerelmesei szüleik eltitkolt múltjával kénytelenek szembesülni.
Az En passant családi dráma és sportfilm szerencsés találkozása a vágóasztalon. Izgalmasra vágott sakkjátszmák néhol humoros, máskor elgondolkodtató kulisszái között egy csonka család számára sokkal nagyobb a tét, mint a megnyerhető kupa. Az apa hiánya, majd visszatérésének híre komolyan kizökkenti az anyát és csöndes, sakkozó fiát a játék világából. Az apátlanság motívuma megjelenik Simonyi Balázs Indiánjában is. A fesztivál egyik legszerethetőbb rövidfilmje egy úttörőtáborban játszódik, ahol az egyik kispajtás furcsa viselkedésével kilóg a sorból. Indiánok iránti rajongása társai élcelődéseinek céltáblájává teszi, míg a felnőttek Amerikába disszidált apja miatt méregetik bizalmatlanul a srácot. A leharcolt Kádár-kori tábor fojtogató légkörét szürkébe hajló képekkel, míg a szabadságvágyát nem csupán álmodozással kiélő fiú gondolatainak kivetülését élénk színekkel tárja elénk a film. Az örkényi hagyományokat ápoló Indián nem kevés humorral leplezi le a kommunizmusban kialakult, máig velünk élő hatalmi reflexeket. Történelmi téma ide vagy oda, a görbe tükör a mának (is) szól.
Simonyi alkotásának jelenben játszódó párdarabja Kárpáti György Mór Gólyatábora. A nyolc perces rövidfilm minden kockáján érződik a jól átgondolt rendezés. Eszköztelensége ellenére is erős atmoszférájú, nem mutatja, nem mondja ki, csak sejteti, hogy mik is történtek az egyetemi gólyatáborban. Kiszolgáltatottság, agyatlan falkaszellem, neoprimitivizmus, dörzsölt és kéjenc HÖK-elnök – hol van már az úttörőtáborok romlatlansága, „naiv bája”? Mondjuk Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmjének gyerekszereplőiben. A tízéves énekkarosok története az egyének és a hatalom sokrétű viszonyának parabolája. Van-e értelme szembeszállni a kórusvezetővel? Vajon mindenki szenved a diktatórikus módszerektől, és kockára teszi-e a sikert az igazságért? A kiváló gyerekszereplők mellett (ami nagyon nagy ritkaság a magyar filmekben) Szamosi Zsófia ihletetten alakítja a kedvesnek tűnő, ám vaskezű kórusvezetőt, akinek semmi sem drága, ha egy verseny megnyerése a tét. Számomra a Mindenki volt a fesztivál legjobb alkotása, mely visszaadhatja az ember megingó hitét a tanítás nagyszerűségében.
Két különböző irodalmi adaptációt is láthatott a Friss Hús közönsége. A Tolvaj Lázár Ervin novelláján alapul, ám a forrás ismerete nélkül nehézkes az értelmezése, kár a kihagyott lehetőségért. Madarász Isti kockázatosabb módszert választott: Arany János örökbecsű balladáját, a Tetemre hívást forgatta le, a mába helyezve a történetet, a képi világot mintegy alárendelve a narrátor által elmondott szövegnek, a mostanában divatos könyvtrailerek modorában.
Nem hiányoztak a palettáról a mai közélet problémáit tematizáló rövidfilmek sem. A kivándorlás egy animációs filmben (Kiút) direkt módon, míg egy élőszereplős alkotásban (Zserbó) szubtilisan volt jelen. Fabricius Gábor hétperces filmje, a Dialogue felvállaltan politikus, közéleti film. Szerbiai menekülttábort, kerítésen Magyarországra átszökni igyekvő afrikai migránsokat látunk, de a jelen síkja egybefolyik a fiatal, szőke keletnémet pár jó negyedszázados határsértésével. Az egymással párbeszédbe lépő idősíkok képileg is egymásra montírozódnak. Szirmai Márton videómegosztókon már korábban elérhetővé tett Remény című alkotása magán viseli rendezőjének abszurdba hajló humorát (Minimál, Az expedíció). A valóságshow vagy a dokumentumfilm műfaji jegyeit itt az operett váltja, okkal, hiszen a cél boldoggá tenni a legboldogtalanabb népet, a magyart. A saját fejlesztésű gép pedig készen áll, csak meg kell találni a megfelelő kísérleti alanyt hozzá.
Lichter Péter – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét házivideók képeiből dolgozott, most Polaroidok című filmjét láthattuk, mely Simon Márton nagysikerű verseskötetének szövegeiből szemezget. Ám a szusszanásnyi terjedelmű versek angol fordításban tűntek fel a vásznon. Emlékezetes marad A répa, ami az ismert mese mai közegbe helyezése elállatiasodott családdal és nukleáris fenyegetettséggel felturbózva. Az elmenetel szintén a mába helyez egy jól ismert történetet, méghozzá Jézus születését. Karácsony van, de hiába a keresztény kultúrkörben jól ismert csodás események, az abortuszt végző orvosi stábot semmi sem zökkenti ki a napi rutinból. Az eljövetel ma meg sem valósulhatna – olvasható ki könnyedén a technikailag és atmoszférateremtésben is remek rövidfilmből, de az amúgy ígéretes alapötlet „vékonynak” bizonyul.
Igencsak kedveltem a Szép alak című rövidfilmet, mely egy takarítónő reménytelen szerelméről szól, amit az általa takarított iskola egy kosaras lánya iránt érez. Ügyesen felépített, a karaktereket jól bemutató alkotás. Hasonló jókat lehet elmondani Pálfi Bernadette Sötét kamrájáról, amiből leginkább a női főszereplő zavarodott rémálmát eredeti módon érzékeltető vágást érdemes kiemelni. Bucsi Réka lassan a magyar animáció komoly tényezőjévé válik. Love című organikus szürrealista munkája érettebb a tavalyi – szakmailag rendkívül sikeres – alkotásánál, ám őrzi annak stiláris jegyeit, melyek alapján könnyen felismerhető a rendezőnő kézjegye. A körömágyszaggató Woody Allent idéző animációs film, melyben a képek jól illeszkednek az egyes szám első személyben beszélő narrátor önironikus mondandójához. A verbalitásra épülő rövidfilm ellentéte a szöveget nélkülöző Love-nak.
Tavaly kifogásoltam a nemzetközi válogatás gyengébb színvonalát. A szervezők és az előválogatók mintha meghallották volna panaszom, és idénre combosabb mezőnyt állítottak fel a rajtvonalra. A sokszínű programból említést érdemel két olyan alkotás, melyekben a piros lámpának komoly dramaturgiai szerepe van. A könnyed holland kisfilmben (Green) az egyénre nehezedő tömegnyomás mutatkozik meg, míg a bolgár Red Lightban egy buszsofőr váratlan döntése indítja be az utasok közötti interakciókat az ismerősen kelet-európai helyzeteket produkáló történetben. A Picnic című horvát versenyfilmben egy kamasz srác megy látogatóba börtönben ülő apjához. A forgalmi dugó miatt késve érkező srác és apja között döcögve indul a beszélgetés, ám a közös bokszolás alatt már egymásra hangolódnak, annyira, hogy a búcsúzás kellően fájdalmas legyen mindkettejük számára.
A friss Oscar-díjas ír Stutterer humorral és fiatalos lendülettel ábrázolja a beszédhibás fiatalembert, aki előtt váratlanul adódik az a lehetőség, hogy élőben is találkozzon a lánnyal, akivel régóta messengerezik. Kellőképpen meg is ijed, de hogy ebből mi lesz, kár lenne elmesélni. A hagyományos vonalvezetésű ír rövidfilmmel szemben egy cseh, illetve egy cseh-szlovák koprodukció állítható szembe. Mindkettő formabontó alkotás, zabolátlan, energikus, tele ötlettel és bátorsággal. Cseh részről egy három részre osztott kosztümös mini biopicet láthattunk, mely egy percre sem vette komolyan önmagát. Kubrick Barry Lyndonja nyakon öntve a hrabali groteszkkel. A koprodukció három lány kapcsolatát, barátságát állítja középpontba, újhullámos könnyedséggel és a cselekményt sutba dobó szemtelenséggel. Valahogy ezt a bátor, kísérletező, a formákat szétszedő kreativitást hiányoltam a magyar rövidfilmekből. Mintha nálunk sokkal akadémikusabb, kockázatkerülőbb, hagyományosabb felépítésű és megvalósítású, jólfésültebb alkotások születnének a rendezőpalántáktól, mint tőlünk északnyugatra.
A filmes termés learatása mellett két kerekasztal-beszélgetést is végighallgattam. Az egyik nem volt sajtónyilvános, így a filmkritikusok és a filmesek irányított vitáját, nézeteltéréseik tisztázási kísérletét fedje jótékony homály. Viszont A hazai tévésorozat-gyártás jelene és jövője címet viselő beszélgetésből megtudhattuk, hogy az HBO kivételével a magyar csatornák saját fejlesztésű sorozatok szempontjából késésben vannak a régióhoz képest. Kevés még a versenyképes forgatókönyv, ki kell nevelni a hozzáértő szakembereket. Különösen azért, mert az amerikai bérmunkákkal elkényeztetett hazai filmesek anyagi elvárásai miatt jóval drágább nálunk egy sorozat elkészítése, mint a környező, gazdaságilag erősebb országokban. A következő években fog felfutni a magyar sorozatok csillaga, a jelenlevők szerint a krimi és a dramedy zsánere kecsegtet a legbiztosabb sikerrel. Ha izraeli, skandináv vagy holland mintára jobban figyelnénk a szellemi termékre, a jövőben akár külföldre is eladhatnánk saját sikeres sorozataink licenszét. A jó sorozat titka, hogy sok időt és pénzt kell szánni a fejlesztésére, de ne adjuk fel, mert a bukásokon keresztül fejlődhetünk igazán. A negyedik Friss Hús nem bukott meg, mégis joggal bízhatunk benne, hogy jövőre még jobb fesztivállá érik ez a remek kezdeményezés.
4. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2016. március 30 – április 3., Toldi mozi.
