Április 28-án közzétették a Szépirodalom Kollégiuma döntését az irodalmi folyóiratok támogatásáról, amelyből kiderült, hogy több lap számára semmilyen forrást nem biztosítottak, de gyakorlatilag sok további lap számára sem tudták lehetővé tenni az egész éves működést.
A döntésről május 4-én 9 órai kezdettel előzetes regisztrációhoz kötött sajtótájékoztatót tartottak az NKA székházában, amelynek résztvevői egyik oldalról Krucsainé Herter Anikó főigazgató, Doncsev András alelnök, valamint Dr. Jánosi Zoltán, a Szépirodalom Kollégiuma vezetője, másrészről pedig az érdeklődők, a sajtó munkatársai és az érintett folyóiratok képviselői voltak. Megjelent többek között a HVG, a Népszabadság és a Magyar Nemzet is, a folyóiratok és az írószervezetek oldaláról pedig, a teljesség igénye nélkül, Nagy Gabriella, Mészáros Sándor, Pál Dániel Levente, Fehér Renátó, Kollár Árpád, Kabai Lóránt, Tompa Andrea és Kassai Zsigmond is helyet foglaltak az asztalnál.
Doncsev András alelnök matematikai kérdések feszegetésével, kissé lealacsonyító hangnemben, egy torta lehetséges felosztásának módjait példaként felhozva nyitotta meg a sajtótájékoztatót, majd hangsúlyozta, hogy az NKA abból a célból jött létre, hogy pályázatok útján csupán pótlólagos forrásokat biztosítson. Azzal nem mondott semmi újat, hogy a pályáztató szerv részére egy bizonyos összeg áll rendelkezésre, amelyek odaítéléséről a kurátorok döntenek a pályázatok minősége alapján. Kiemelte, hogy az NKA bevételei évről évre csökkennek, a 2013-as év 11 milliárdja helyett 2016-ra csupán 9,9 milliárd forint áll rendelkezésükre.
Doncsev az írószervezetek által a héten közzétett nyílt levelet olvasta, és több ponton felháborodottan elutasította a bennefoglaltakat. Ismét elmondta, hogy az NKA nem fenntartó, normatív támogatást nem folyósít, és azt is cáfolta, hogy egyes folyóiratok (például a Revizor vagy a Mozgó Világ) számára ne biztosítottak volna forrást, mert a tavalyi évben két alkalommal ítéltek meg kiegészítő támogatást mintegy 50 pályázat részére az idei működéshez, többek között a fent említett lapoknak is. A kuratóriumnak ugyanakkor szakmai alapon szelektálnia kell, hiszen végtelen mennyiségű pénz nem áll rendelkezésre, Doncsevnek pedig – mint említette – nincs pénzjegynyomdája, és a kuratóriumnak a pályázók mellett az adófizetők pénzét is szem előtt kell tartania. Azt sem értette Doncsev, mi a gond azzal, hogy a kollégiumok további 158 millió forintot különítettek el a folyóiratok támogatására, mert, ahogy korábban többször hangsúlyozta, egy adott összeg áll rendelkezésre, valakitől tehát mindenképp el kell venni, és a szakma döntött így.
Ezt követően Dr. Jánosi Zoltán kapott szót, aki röviden ismertette a kollégiumi tagság összetételét, majd megköszönte a komoly, elemző cikkeket. Ismét a számok világába tettünk kirándulást: Jánosi kifejtette, hogy 85 milliós alappal indultak, ehhez érkezett 41 nyomtatott és 21 online folyóirat pályázata (ezekből 3 érvénytelen), és bár a Kollégium jelezte az igazgatónak a komoly problémát, és több támogatást kértek, a folyóiratok fenntartásának érdekében mégis döntést kellett hozniuk április elején. További 59 millió forint átcsoportosítása után a rendelkezésre álló összeg 144 millióra emelkedett, ebből pedig a nyomtatott folyóiratok pályázatait 67%-ban támogatták, az online portálok 20 érvényes pályázata közül pedig 9 kapott forrást. Azt is hangsúlyozta, hogy a határon túli pályázatok mindegyike elnyerte a támogatást, és a kuratórium a pályázati pénzek szétosztása során figyelmet fordított a területi arányosságra is. A jövőbeni tervekről a Kollégiumnak nincsenek ismeretei, és tisztában vannak vele, hogy nem tudtak minden arra érdemest támogatni, de igyekeztek orvosolni a pillanatnyi krízist.
Jánosi után Erős Kinga kért szót, aki nem csak a Kollégium tagja, de a Magyar Írószövetség elnökségi tagja is, ő ugyancsak elmondta, hogy a 85 milliós keretből nem lehetett csodát művelni, így az átcsoportosítások következtében meghívásos és egyedi pályázatokról idén már nem tudnak döntést hozni, és tekintve, hogy kénytelenek voltak hozzányúlni az alkotói ösztöndíjhoz, ezért 500 ezer forintos átlagösztöndíjjal számolva ebben az évben 14 alkotóval kevesebb fog támogatásban részesülni. A felsoroltak mellett a kiadók könyvhéten való részvételét sem tudják támogatni.
Doncsev ismét felháborodott, s elmondta, hogy más kollégiumoknál még kevesebb pénz jutott pályázatokra, és azok, akik nem részesültek támogatásban, nem csináltak ilyen botrányt. Emellett Doncsev a főigazgató asszonnyal folyamatosan pótlólagos támogatásokért kilincsel, bízik a sikerben, ezért jelzi, hogy a jelenlegi helyzet nem az egész évre érvényes.
Csontos János, a Kollégium minisztériumi delegált tagja szerint a szépirodalmi folyóirat hagyománya pozitív diszkriminációt kell, hogy élvezzen, bár az a véleménye, hogy túl sok a folyóirat Magyarországon, így a szelektálás elől egyáltalán nem futamodtak meg. A támogatás csökkentését határozottan kultúrpolitikai döntésnek nevezte.
A HVG újságírója rákérdezett annak okára, hogy a 2013. és a 2016. évben rendelkezésre álló költségvetés, valamint a két évben megítélt támogatások között százalékosan sokkal nagyobb az eltérés (előbbi megközelítőleg 10%-kal, míg utóbbi 30% körüli összeggel csökkent). A főigazgató asszony ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy az államháztartási törvény alapján kénytelenek olyan tartalékot képezni, amelyet a stabilitás biztosítása érdekében nem lehet feloldani.
A Népszabadság arról érdeklődött, hogy mi volt a gond például a Mozgó Világ vagy a 2000 pályázatával – Jánosi ismét megerősítette, hogy nem minden arra érdemes folyóirat kapott támogatást, és azt tartották szem előtt, hogy a magyar nyelvterület egésze és minden ízlésvilág megjelenjen a döntésükben. Ezzel szemben Csontos a Mozgó Világgal kapcsolatban a Gyurcsány Ferenchez való kötődést említette meg, a 2000 esetében pedig az alacsony példányszámot hozta fel problémaként. Doncsev elhatárolódott Csontos kijelentésétől, közlése szerint ők politikai hovatartozást nem tartanak számon és nem is vesznek figyelembe a döntéseknél.
Tompa Andrea megpróbálta kideríteni, hogy miért pont a Magyar Napló, a Hitel, valamint a Kortárs kapták a legmagasabb összegű támogatást, de Jánosi arra hivatkozott, hogy az igényelt összeghez képest százalékos arányban nem az ő pályázatuk nyerte el a legtöbb pénzt.
Pál Dániel Levente, mint a három érvénytelen pályázat (Apokrif, Prae, prae.hu) egyik érintettje, azt próbálta megérteni, hogy egyetlen pályázatának formai hibája miatt miért volt szükséges mindhárom pályázatot érvényteleníteni, ám erre gyorsan választ kapott – elszámolatlan pályázat megléte az adott szervezet összes pályázatát kizárja, a köztartozással rendelkező alapítvány nem részesülhet támogatásban.
Több kérdésre lehetőség nem volt, Doncsev András megköszönte a részvételt, majd lezárta a sajtótájékoztatót.
Az NKA Szépirodalom Kollégiumának sajtótájékoztatója, Budapest, 2016. május 4.
A fotókat a szerző készítette.