Kulturális utcalap – a Csillagszálló sajátos önmegnevezése a közterületen való árusításra vonatkozó szabályok miatt ma már csak a folyóirat régi értékesítési közegére utalhat. Manapság e két szó sokkal inkább a kiadvány célkitűzéseit foglalja magába, hiszen egy olyan lapról van szó, amely kiemelt helyet biztosít oldalain a szociális témáknak.
A most induló és a már beérkezett alkotók írásai mellett olvashatóak a Csillagszállóban szocioriportok és hajléktalaninterjúk is, olyan szövegkorpuszt alkotva a recenziókkal, valamint az író- és költőinterjúkkal, amely elsősorban nem az irodalomtudományban jártas vásárlók igényeit elégíti ki.
A lapszám tematikája jelen esetben az „apa” lett. A folyóirat címlapgrafikusa, Karikó Szabolcs által alkotott borító ezúttal igen pontosan prezentálja a Csillagszem rovatban olvasható, az adott témára felfűzött szövegeket. Az apa feliratból formálódó felsőtest nyakában ülő gyermek akár a szövegekben felfedezhető gyermeki perspektívára is utalhat – a 2016/1-es szám szépirodalmi szerzői szinte kivétel nélkül az emlékezés aktusának segítségével foglalták versbe, prózába az apa alakját. De mielőtt elkezdenék szemlézni a sok szerzőt tömörítő szépirodalmi rovatból, meg kell említenem Pálfi Anna köszöntőjét is, amelyben a főszerkesztő az idén tíz éves folyóiratról és jelenlegi számáról fogalmazza meg gondolatait. A lapszám elolvasása után egyetérthetünk vele abban, hogy ezúttal nemcsak „hívószóként” működött a tematika, hanem egy valóban egységes irodalmi blokk jött létre.
A Csillagszem című rovat két alrovatra tagolódik. A Tejútban, mintegy a szépirodalmi blokk felütéseképp egy-egy múlt századi szerző alkotását találhatjuk meg, jelen esetben Heltai Jenő Az apám című versét. A másik, Csillagvizsgáló című alrovatban 18 kortárs szerző művei lelhetőek fel. Balogh Ádám Füttyszóra című szövege méltán került az alrovat nyitóhelyére, a lapszám egyik legsikerültebb művével van dolgunk. Itt fogalmazódik meg legpontosabban az apa hiánya, e versben az emlékezés gesztusa sem telik meg túlzott személyességgel és nosztalgiával, amelyre a Csillagvizsgáló jelenlegi szövegei közül sok példát láthatunk. Jónás Tamás Szakítás és Vajdics Anikó Ki hiszi el című szövegei hasonlóan tömör egyszerűséggel szólnak a családról, az apa-gyermek kapcsolatról, valamint izgalmasan reflektálnak az apáról való beszéd nehézségére és az emlékezet konstruáló voltára. De olyan művek is akadnak, amelyek csak közvetve vagy egyáltalán nem kapcsolódnak a lapszám tematikájához, mégis remekül illeszkednek a témára felfűzött szövegek közé. Ilyenek például a két kötetdebütáns: Nyirán Ferenc (Harakiri) és Bödecs László (Tehetetlen, Hazárd) versei.
A következő, Csillagfényben rovatban kritikákat olvashatunk, amelyeket részletek kísérnek a tárgyalt kötetekből. Ezúttal Vásári Melinda vetette górcső alá a nemrégiben Aegon-díjat kapott Oravecz Imre Távozó fa című könyvét. A Visszatekintés az emberen túlról című rövid kritikát a Naptár, a Tél előtt és a The ultimate reason című Oravecz-versek követik.
A Csillagképben egy Gužák Klaudia-interjút találhatunk. Az interjúalany neve sokak számára ismerős lehet különféle irodalmi folyóiratokból, az R25 antológiában is találkozhattunk a verseivel. László Zsuzsi kérdéseire adott válaszaiból egy saját útját járó, egyediségre törekvő alkotó portréja rajzolódik ki, akinek szerteágazó tevékenysége a versírástól egészen az ékszerkészítésig terjed.
A Csillagpor rovatban Scipiades Erzsébet riportját találjuk, Szvoren Edina a szegények iskolájába ment címmel. A Wesley János Többcélú Intézménybe került író-olvasó találkozó azért volt rendhagyó, tudjuk meg a riportból, mert a hátrányos helyzetű tanulók egyetlen sort sem olvastak még az írónőtől, és sokuknak otthon sincsenek könyvei. A riport mellett Menyhárt Dóra Férfi, nő, család című írása található, melyben igencsak meglepő dolgokat tudhatunk meg a skandináv országok társadalmáról és családpolitikájáról. „A svéd kulcsszó: családbarát”, írja Menyhért – a magyar viszonylatokhoz szokott olvasó előtt szinte hihetetlennek tűnik az a fajta gondviselés és tolerancia, amelyet a svéd állam tanúsít a gyermekvállalók felé. Az írásnak van egy kitekintő része is, melyben a többi európai ország családpolitikáját vázolja fel, hogy a témáról most először olvasók előtt is nyilvánvalóvá váljon, sokak számára miért is olyan rokonszenvesek a skandináv országok.
A Csillagtér rovatba Bibó János interjúját olvashatjuk, amit azokkal a közép-angliai, Boltonból származó fiatal szakmunkás önkéntesekkel készített (a kilenc szakmunkás önkéntessel együtt három szupervízor is érkezett hazánkba), akik az „Európai Unió Erasmus+ programja KA1 mobilitási projektjének keretében, és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményével, a Fűtött Utcával kötött együttműködési megállapodás alapján” érkeztek Budapestre. Közülük Myles Barber, Gabrielle Mendez, Farhan Ishak Adam és Safwaan Ebrahim Adia válaszolt Bibó kérdéseire. A rovat másik cikke egy hajléktalaninterjú, amelyet egy Vica nevű siófoki hajléktalannal készített Kiss Géza. Ezek az interjúk alighanem a folyóirat legmegrázóbb szövegei közé tartoznak, hiszen általuk olyan embereknek biztosít megjelenési felületet a lap, akiknek az élete sajnálatos mindennapiságuk ellenére mégis idegennek tűnhet számunkra.
A Csillagszálló utolsó rovata, a Kicsi Csillag a gyermekirodalomnak ad teret. Majoros Nóra Zongora és Berniczky Éva Mamajaj című szövegeit olvashatjuk benne, valamint Györe Bori recenzióját Gurmai Beáta Borka könyve című művéről, amelyet egy rövidke részlet kísér a recenzált műből.
Bár leginkább a Csillagszem rovatra vonatkoztatható az apa tematikája, szinte mindegyik rovat cikkei érintik az apa és a család problémáját, még a hajléktalaninterjú is tartalmaz ilyen jellegű kérdéseket. Igaz, a közterület-használatra vonatkozó engedélyek miatt problémás hozzájutni a laphoz (amit a veszprémi és a Deák téri utcai terjesztőkön kívül csak könyvesboltokban, valamint lapbemutatókon lehet megvásárolni), de aki egy sokszínű, átgondolt és koncepcionális folyóirat olvasására vágyik, az ne habozzon kutatni a Csillagszálló után.
Csillagszálló kulturális utcalap, 2016/1.