Borostyán
Itt ülsz, hogy összetéped akkor mind.
Három éve nem ez volt a cél.
A magnólia kivirágzott kint,
itt az idő, fintort vág, legyint,
a kerítésen borostyánágak nyomai.
Valamikor hozzájuk hasonlítottad magad,
hogy másznak fölfelé és örökzöldek,
levágták azóta rólad őket.
Lépni kell megint ezek szerint,
be kell csuknod lassan ezt a könyvet is,
bár minden folytatódik. Mostmár
a szél viszi, vigyázza reggel is,
egy hónap múlva majd a meggyfák
hullatják szirmaik. És Artemisz
majd felügyel, ha lesed lányait.
Leülsz egy téren, nézed Hermész szobrát,
felnyitsz egy bort, idézed Kavafiszt.
Nem de és nem várj és nem csak;
hanem ahogy a metronóm s a madarak,
és testeden az ágak nyomai.
Angelusz
Beszéljünk, bár nem érek rá nagyon,
nevezzünk néven pár kísértetet,
oszoljon köd, ha visszaálmodod,
és felriadsz, hogy ősz, meg szerda.
Kell valaki, aki majd megbocsát,
kertet nevel, szobákat rendberak,
és szembesít, halottakat felás,
beleépít hétköznapokba.
Ilyet egyébként jobban nem tudok.
Ablakba állok, főzök egy teát.
A dolgom elmesélni, ami volt,
mikor már látszik, hogy hiába.
Mert valójában nélkülem haladsz.
De megpróbálom frissíteni még
a pontot, ahol én vagyok magad,
hogy valahogy beindulj újra,
de csak lassan, nem vagyok én se több,
mint könnyű játék, egy a sok közül,
a kérdőjeled, ami létrejött,
riadószerda évek óta,
Valaki, aki itt van, őrködik,
és elkönyvel, halottakat elás,
aki belülről ki, és betekint,
és felkészít az első szóra.
Hogy mondd is ki majd azon a napon,
a pultnál vagy bérházak udvarán,
ha bárki megtalál vagy félrevon,
és van még némi bor, meg szóda.
