A Foalsos srácok tíz éve tartó karrierjük alatt a math rock és a dance-punk gyökerekből kiindulva, az ambient balladákon keresztül az aréna rockig jutva keresték saját hangzásvilágukat, ami végül éppen ebből az izgalmas útkeresésből alakult ki és vált meghatározóvá. A Foals koncertjét már tűkön ülve várjuk, úgyhogy az eheti popKULTos playlistet nekik szenteljük. A helyszín a Budapest Park, az időpont augusztus 17., Yannis Philippakis zenekarának fellépéseiről pedig legendákat zengenek, úgyhogy ki is válogattuk kedvenc dalainkat a banda négy nagylemezéről. Tartsatok velünk!
Antidotes (2008)
Az együttes első nagylemeze még ma is vita tárgya. A debütálás rendkívül precízen van megkomponálva, néhány kritikus a math rock egyik meghatározó lemezeként könyvelte el az anyagot (még akkor is, ha a math rockra nem jellemző, sima 4/4-edes ritmusokat használnak a srácok), de az album szövegeivel, mondanivalójával, koncepciójával nem igazán tudnak mit kezdeni. Nagyon profi, táncra perdülős zene, de hiányzik belőle az a jampecság ami például az Arctic Monkeys debütjében érezhető. Hallgassátok meg a korong egyik legjobban sikerült dalát, a Cassiust!
Total Life Forever (2010)
2010-ben hatalmasat váltottak a fiúk. Megfogták az előző lemezüket, és szinte teljesen kifordították azt. Megmaradtak a staccato ritmusok, de jócskán belassították őket. Phillippakis az elhadart, perkúcióként használt kiabálás helyett elkezdett énekelni. A Spanish Saharát hallgatva az ember azt érzi, hogy a Foals felnőtt, és minden eddigi hibát leküzdött. Aztán a korong B oldalához érve hatalmasat zuhan az élmény… Nagyon jó ez az új hangzás, de hat-hét dal után kezd uncsivá válni, és egyre szembetűnőbbek a növekedés során szerzett striák.
Holy Fire (2013)
A Foals fejlődéstörténetét legkönnyebben a Pokémonok segítségével tudom leírni. Ha az Antidotes volt Charmander, akkor a Total Life Forever Charmaleon, a Holy Fire pedig Charizard. Azoknak, akik nem Pokémon-rajongók (ejnye) azt is mondhatnánk, hogy a Foals kinövesztette szárnyait. Az Inhaler első percének negyvenhetedik másodpercében tűzcsóvák közepette mutatja meg az új önmagát a banda, és hatalmasabb, mint valaha. (Ezt a pillanatot várjuk a legjobban az augusztusi koncert kapcsán.) A lemezen még néha-néha visszakacsintanak a Spanish Saharára, ezek az album gyengébb pillanatai, de a helyzet az, hogy eltörpülnek az arénákat és fesztiválokat megőrjítő, erősebb trackek mellett.
What Went Down (2015)
A banda bevallása szerint a Holy Fire után egy hosszabb szünetet szerettek volna tartani, de egyszer csak valami „bekattant” náluk, és gyorsan összedobták a What Went Downt. Leginkább post-Foalsként jellemezném ezt a lemezt. A WWD az előző albumokból inspirálódik, de a céltalan egyveleg helyett inkább a három projekt hangzásvilágát gyúrja össze egy műfajilag bekategorizálhatatlan LP-vé. Megmaradt a Holy Fire grandiozitása, megjelentek a TLF lelkizős balladáinak elemei, és visszajöttek a pontosan kiszámolt, mély technikai tudást megvillogtató, Antidotes-ra emlékeztető betétek is.
A Foals velünk együtt érett felnőtté. Szinte ugyanazt az utat járta végig, amelyiket a The Cure vagy a Red Hot Chili Peppers. Mint tudjuk, a végére mindhárom ikonikus csapatnak sikerült egy sajátos, újszerű stílust alkotni. Még 107 nap!
