Megkezdődtek az Így szerettek ők című koncertszínházi előadás előkészületei, amely a Városmajori Szabadtéri Színpad egyik kiemelt bemutatója lesz 2016. július 20-án. Legnagyobb magyar íróink híres szerelmi történetei a való életben is párt alkotó színészművészek – Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, Gryllus Dorka és Simon Kornél – tolmácsolásában szólalnak meg, a Kaláka népszerű dalainak kíséretében.
A Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadokon már javában folynak az előkészületek, hogy a június 10-i nyitókoncerttől kezdve egészen augusztus végéig, 12 héten át ismét gazdag és izgalmas előadásokkal, egyedi programokkal fogadják a közönséget.
„2016 nyara a romantika jegyében telik a Budapesti Nyári Fesztiválon – ismerteti Bán Teodóra igazgató –, amelynek részeként valódi összművészeti különlegességgel készülünk: ismert magyar írók történetein keresztül a szerelem sokféle arcát mutatjuk meg, irodalmi koncertszínház formájában. Nagy öröm számunkra, hogy olyan kiváló művészek fogadták el a felkérésünket, mint Gryllus Dorka, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Simon Kornél, valamint a Kaláka, amely az elmúlt évtizedek legszebb megzenésített verseivel gazdagítja majd a félig-szcenírozott színházi estet, amelynek házigazdájaként színre lép maga a szerző, Nyáry Krisztián is.”
Nyáry Krisztián Így szerettek ők címmel megjelent irodalmi szerelmes könyvei nem hiába váltak népszerűvé: fényképekkel, levelekkel, naplórészletekkel és az eseményeket feldolgozó művek idézeteivel egészítik ki a szerző kommentárjait, amelyek emberi közelségbe hozzák legnagyobb íróinkat és múzsáikat. A kötetek és az ebből létrejövő, dalokkal és vetítéssel átszőtt előadás lerántja róluk a leplet, megmutatva, hogyan is szerettek valójában. A zenés időutazás során bepillantást nyerhetünk például Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső vagy Weöres Sándor szerelmi életének titokzatos világába.
A Szabad Tér Színház új produkcióját Kőváry Katalin rendezésében mutatják be július 20-án a Városmajorban, ahol még egy alkalommal, július 25-én lesz műsoron, majd országos turnéra indul. Az Így szerettek ők színpadi változatát Nyáry Krisztián és Hevesi Judit írta, zenéit a Kaláka jegyzi, amelynek tagjai – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs – élőben kísérik az előadást. A díszletet Szolga István, a jelmezt Dőry Virág stylist, a vetítést Hoffmann Tamás tervezi.