Fekete Vince költőt is díjazta a Romániai Írók Szövetsége május 31-én a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban.
A romániai magyar költőt Vak visszhang című verseskötetéért – mely válogatott versekből és új művekből áll – díjazták a kisebbségi irodalmak kategóriában, így ez az alkotás is az elmúlt év legjobb könyvei közé került. Fekete Vince a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, jelenleg is dolgozik új kötetén, melynek a Vargaváros címet adta, s már több száz oldalas vázlata van, ezeket a verseket próbálja sorba rendezni. Az alkotás Kézdivásárhely – a költő szülőhazája – egykori céheinek, valamint tímárok, kalaposok, üstökösök világába varázsolja az olvasót.
Ivo Muncian szerb költőt is a kisebbségi irodalmak kategóriában ismerték el; a Romániai Írók Szövetsége nagydíját pedig Solenoid című kötetéért Mircea Cărtărescu nyerte.
Fekete Vince korábbi elismerései:
A Romániai Írószövetség Debüt-díja (1996)
Sziveri János-díj (1996)
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja (2005)
Pro Literatura-díj (2005)
József Attila-díj (2010)
Látó-nívódíj – vers kategória (2014)
Forrás: Székelyhon