A Szabó Benedek-bolygó fővárosa Bajapest. Innen indul útnak és ide vágyik vissza a Galaxis-dalok mosolygós marcona hőse. Borostás és sápadt. Egyedül lenni sohasem tudott, a nyomasztó kérdések elől ezért a sarki boltba menekül általában. Ezúttal viszont a Müpában mutatkozott. Ott találkoztunk vele mi is…
(Rajongás)
A rajongás reflektálatlan hiperreflexió. Epedésének tárgya iránt a rajongó telhetetlen, s bár – elméjének királykék bársonnyal párnázott, nyáron hűs, télen kandallómeleg odvában – megvannak bálványáról a válaszai előre, folyvást csak kérdez, érdeklődik, kutat. A rajongó dolga az elfogultság, és végső soron az, hogy élje az álmát. A rajongás és a kritikai attitűd ugye kizárják egymást. Írja ezt kritikája elején egy rajongó. Mondjuk, az efféle bárgyú cimmogás ott véget is ér, ahol egy jó akkord elkezdődik.
(Akkordok)
Márpedig a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában igen jó akkordok szóltak június 20-án. A kizökkent idő idilli akkordjai. Úgy csöppentettek vízcseppszavakat a páradús nagyvárosi estébe, mint a szomszédos Ludwig Múzeum teraszán Julius Popp installációja.
A Szabó Benedek-bolygó fővárosa amúgy Bajapest. Innen indul útnak és ide vágyik vissza a Galaxis-dalok mosolygós-marcona hőse. Képzeljük el: borostás és sápadt. Egyedül lenni sohasem tudott, a nyomasztó kérdések elől ezért a sarki boltba menekül. Lányokkal beszélget, jeges teát vesz és míg kortyolja kótyagosan, az álmai irányába tart. Meg is találja kisvártatva őket, de mikor visszanéz, látja, hogy egész addig azokon gyalogolt. Nem csoda, hogy jól összetörtek. Mégsincs tragédia, egy vállrándítás csak, meg egy újabb akkord.
A Szabó Benedek-daloknak szűk koncertterek szerintem az elsődleges élőhelyei (meg tábortüzek közele, vagy olyan – ugyancsak szűk – szobák, ahonnan érkeznek). A Müpában ezért az volt a legfontosabb kérdés nekem – mert, hogy a műsor jó lesz, afelől nem volt kétségem (lásd még az első bekezdést) –, hogy hogyan lakják be a tág termet ezek a víg-melankolikus házibulihimnuszok. Mert hát az impozáns helyszín magában rejti a hangzás túlgondolását is ugyebár. Ezeknek a daloknak (és ezt juttassátok majd eszembe tizenöt év múlva, amikor a szimfonikus kompozíciókat könnyezem majd meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben) nincs szükségük nagyzenekarra. Így – erősítőnyersen-akusztikusan – szólnak jól.
Jól tették ezért a Galaxisok, hogy ügyeltek az intimitásra. Nagyzenekar helyett Gay Tamás szállt csak be harmonikán, Nagy Emma pedig hegedűn kísért néhány balladát. Túlzásoktól mentes, fülbemászó és szép volt a műsor. A vendégzenészek pont ott színezték a dalokat, ahol kellett. Néhol nekilendült a banda, és akkor legszívesebben átugrottuk volna a zenekari árkot! De hát mégiscsak a Müpában voltunk, tátogtuk ezért csak a dalszövegeket a kényelmes székeinkből, és inget viseltünk. Az első lemez dalai meg – pár komor árnyalatot megtartottak bár, de – a második korong tempójához öltöztek ezen az estén.
(Közép-Kelet-Eufória)
Most annak a résznek kellene következnie, hogy egy-egy mondatban a zenekar tagjainak teljesítményét értékelem. Ehelyett azt mondanám csak, hogy attól fogva, hogy Bradák Soma (akinél senki sem fogja szigorúbban a dobverőt) először beszámolt, egyben volt a produkció. Jól szóltak. Egyszerre volt könnyed és profi, hányaveti és pontos. A legjobb érzés az volt viszont, hogy látszott: ezek a srácok szeretik játszani azt, amit játszanak. A nótákat, amik felvillantanak pár éles snittet abból a csengő-bongó, mufurc Kelet-Közép-Európából, ahol élnünk adatott. És ahol nemigen van velünk senki, pedig hát sosem tudtunk igazán egyedül lenni. Ezért különösen jó, hogy elvihetjük őket magunkkal a Müpából. Mert szerintem szükségünk van rájuk.
Hazafelé kinézünk a villamos ablakán, s megnyugtat, hogy mellettünk hangtalan halad a Duna délnek. Másnap IKEA-ágyakból indítjuk instant kávé táplálta forradalmainkat megint. Nem vagyunk frissek. Lányokba szeretünk bele, akiknek eszük ágában sincs bennünket viszontszeretni, s mert elegünk van már a háborúkból nagyon, kerítésléccel akarunk kirabolni minden fegyverüzletet. Ez ugye nem sikerül. És olyankor rossz. De ha eleget bámultuk már a cipőnk lerúgott orrát, és felnézünk a kondenzcsíkos égre, akkor meglátjuk a Bajapest felett lebegő hőlégballonokat. És megyünk. És maradunk.
Szabó Benedek és a Galaxisok, Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, Budapest, 2016. június 20.
A képek forrása a Szabó Benedek és a Galaxisok Facebook-oldala.
