A művészetek kedvelői augusztus elején újra találkoznak Dél-Baranyában. Az eredetileg baráti összefogásként született Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál idén már kilencedik alkalommal vendégeskedik Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden, és idén először Villánykövesden is.
Híven a szervezők alapvető célkitűzéséhez, augusztus 2. és 6. között megmutatkozik a közönség előtt minden értéket felmutató műfaj, a mainstreamtől a marginális kísérletekig.
A négy faluban 20-25 helyszínen több mint 600 programot tartanak, köztük mintegy 100 színházi előadást, több mint 150 családi programot, 132 koncertet, közel 140 kiállítást, továbbá az érdeklődőket cirkuszi produkciók, irodalmi programok, kiállítások, filmvetítések, táncelőadások és beszélgetések várják.
2016-ban a rendezvény díszvendége lesz Udvaros Dorottya, a Nemzeti Színház művésze, aki augusztus 3-án az Őszi szonáta című darabban szerepel, 4-én pedig a Nyáron, este fél tizenegykor – egy szerelmi gyilkosság története című produkcióban játszik. Díszvendég lesz Kovács Gerzson Péter táncos-koreográfus, a TranzDanz kortárs táncegyüttes vezetője is. Társulatával a Menetfény és a Déja Vu című táncprodukciókkal jön a katlanba.
Both Miklós zeneszerző, előadóművész egy nagyharsányi udvarban autentikus ukrajnai népzenével várja a látogatókat.
Színházból idén sem lesz hiány. Az Orlai Produkció öt előadással érkezik: a Hernádi Pont, az Egyasszony, a Kripli Mari, az Őszi szonáta és a Mellettünk című darabbal. A budapesti Katona József Színház az Abigail bulija és a Così fan tutte című produkcióval, a kaposvári Csiky Gergely Színház két darabot hoz itt színre, ezek: A gát és a Sötétben látó tündér.
A fesztiválon továbbá fellép többek között a Forte Társulat (a POSZT friss rendezői díjas A Te országoddal), a tatabányai Jászai Mari Színház (Szikszai Rémusz rendezésében a Molière: Tartuffe-fel), a K2 Színház (A villánykövesdi vőfély avagy…), a Nézőművészeti Kft.( Parti Nagy Lajon: Don Quijote), a Manna Produkció (Soha senkinek), a TÁP Színház (Minden rossz varieté), a Nemzeti Színház (Nyáron, este fél tizenegykor), valamint az Aradi kamaraszínház (Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll). A Faluturisták idén Beremendet fedezik fel.
Az idei fesztiválon középpontba kerülnek a fiatalok. Megismerhetünk számos, a kaposvári és a budapesti színművészeti egyetemek hallgatói által készített produkciót, így például több darabbal (Hullám, Puncipoly, A Sanyi bá, így zajla bennünk…) érkeznek a Pesti Magyar Színiakadémia diákjai, és látható lesz a Zsótér Sándor rendezte Sirály és Vidn
A Katlan megemlékezik a 1996 nyarán, húsz éve megalapított Bárka Színházról, amely 2014-ben zárta be végleg kapuit. Szellemiségét felidézik kiállítással, lengyel utca performansszal (Arka [Bárka], a Teatr Ósmego Dnia [A nyolcadik nap színháza] és az Artus közös fellépésével), az Ördögkatlanon elmaradhatatlan Mulatság című produkcióval. Emellett beszélgetésre kerül sor Csányi Jánossal és Alföldi Róberttel, a színház egykori igazgatóival.Az Ördögkatlanban létrejön egy új előadás is (Majdnem húsz) Tasnádi István művéből, Vidovszky György rendezésében. A Bárkában egykor született remek előadásokat a nagyharsányi Narancsligetben DVD-ről nézhetjük meg.
A júliusban elhunyt Esterházy Péter, íróra, is emlékezünk majd augusztus 3-án a kisharsányi templomkertbe, várunk mindenkit, aki emlékezne.
A fesztivál történetének eddigi legnagyobb vállalkozásaként Bartók Concertója hangzik el augusztus 5-én. Beremenden a Hungarian Studio Orchestra fellépésével, Dinyés Dániel vezényletével lesz hallható a mű, a Concerto táncszínházi változatát Horváth Csaba koreográfus-rendező állítja színre a Forte Társulattal. A fesztiválon ezen kívül az Óbudai Danubia Zenekar Mozart-kommandósai
A kiemelt programok között említhető az Oscar-díjas Saul fia című film vetítése, amelyet augusztus 3-án a beremendi Megbékélés kápolnában tartanak. A film főszereplője, Röhrig Géza költőként vesz részt az Ördögkatlanon, és kiállítás is látható lesz a film forgatása alatt készült fotókból.
A villánykövesdi pincesort képzőművész-hallgatók „álmodják újra”, és performanszokkal, kiállításokkal várják az érdeklődőket, hogy több oldalról is megvilágítsák a bor, az ember és művészet kapcsolatát. Emellett játékos természetismereti foglalkozásokon mutatják be a Szársomlyó természeti ritkaságait. Alkotódélutánokat rendeznek a Pécsi Műhely szellemében, a Szoborparkban szobrász és művészettörténész tart idegenvezetést. Az ördög, a szobrok és a Szársomlyó legendája kapcsán egyedi animációk készülnek a közönség bevonásával, s ugyanitt a védett állatok nyomában vadonleső feladatok is lesznek.
2016-ban a szponzorok jóvoltából az Ormánságban található, mintegy száz lakosú Besencéről érkező gyermekek ingyen vehetnek részt a fesztiválon. Hrabal és Örkény
A kisharsányi Teleki-kertben argentin cirkuszosokkal találkozhatunk, a Kovács Udvarházat Göttinger Pál vezetésével a Caminus foglalja el. Ezenkívül rengeteg családi- és gyerekprogram várja a családosokat Rutkai Boritól az Almáig, Csokikoncerttől a Bóbitáig.
És megint eljönnek az állandó fellépők, például a Quimby, a Kiscsillag, a 30Y, a Besh o DroM, Lajkó Félix, Péterfy Bori, Palya Bea, Ferenczi György és a Rackajam koncertje is várja a közönséget és zenél a Wombo Orchestra is.
A részletes programokat az érdeklődők az Ördögkatlan Fesztivál honlapján találják meg.