Picasso maga a megtestesült szenvedély. Forradalmár, aki felszabadította magát a kötöttségek alól, szárnyalt festészetében és szerelmi kapcsolataiban egyaránt. Életműve olyan sokszínű és akkora méreteket ölt, hogy kiállítások ezrei születhetnek még belőle. A Magyar Nemzeti Galériában ezúttal a festő modelljeinek változatos világa elevenedik meg, ahol többek között szerelmek, artisták, művészek és muskétások idéződnek meg a formabontó géniusz ecsetvonásaiban.
Picasso keze nyomán minden vadság elképzelhető, ami a festészetben lehetséges volt a 20. század első felében. Az archív felvételeken átüt tekintetének ereje, mely fürkésző módon és életerőtől égve képes volt minden addig elképzelhetetlen formavilágot megjeleníteni vásznain. A kiállítás csarnokába lépve ez az attitűd fogadja a látogatókat egy videóbejátszáson keresztül. A kezdetektől fogva átütően személyessé válik ez az első élmény. Olyan érzésünk támad, mintha a műteremben állva figyelhetnénk, ahogyan a spanyol fenegyerek a lendület hevétől fűtve alkot és fest és rajzol, és persze élvezi mindezt.
A kiállítás címére – Alakváltozások – reflektálva megismerhetjük tehát a művész alkotófolyamatát, melyben ezeken a képkockákon éppen egy tulipánkehely motívumból varázsol egy lágy ívekből formált meztelen női testet. Egyik vonalat köti össze a másikkal, melyből létrejön élete legfontosabb mozgatórugója, az erotika, a női báj és a szenvedély. Feltűnik még egy fontos motívum, ami gyakran ismétlődik az életműben, ez nem más, mint a bikaszarv, azaz a Minótaurosz jele. Tehát már az első perceket áthatja a vitathatatlan mediterrán virtus, Picasso páratlan élet- és alkotóereje.
Méreteit tekintve a tárlat tökéletesen befogadható. A száz műből álló összeállítás Picasso emberábrázolásainak különlegességeire koncentrál. Életműve több mint hét évtizedet ölel át, és ennek megfelelően a kurátorok is hét összefonódó egységből állították össze a bemutatót. Teremről teremre haladva szinte kronologikusan tekinthetjük át az akkori művészetet forradalmasító izgalmas univerzumot. Mindannyian jól ismerjük ezt az összetett és felbolygatott képi világot, melynek elemei egyszerre szokatlanok, bohémek, dinamikusak és rendkívüli módon veszik igénybe látásunkat. De ez a bonyolultnak tűnő, elsőre talán megfoghatatlan festészeti mód mégis nagyon elemi és nagyon is érthető kompozíciókból indul ki.
Gyakran hallani a kiállítóterekben, főleg absztrakt festmények között a látogatók túlzóan magabiztos kijelentését: „ezt én is meg tudnám festeni”. A tárlat első termében Picasso tizennégy éves korából a Mezítlábas lányka című festményével üzeni, hogy gyermekként már olyan esszenciális festészetet tudott magáénak, amiért mások felnőttként is sokat küzdenek. Ebből a bázisból – amiben szegények és akrobaták voltak a főszereplők – született később a még érzelmesebb kék és rózsaszín korszak, mely időszakok műveiben az ábrázolt emberek lelkivilága is megelevenedett. Később pedig vadabb köntösben, szokatlan látószögekből, megtört kompozíciókban, fantáziadús közegekben jelentek meg a modellek. Hol szomorúan, hol vidáman, hol fricskákkal fűszerezve. Sokszor megmosolyogtatóak a képtelen beállítások, de éppen ez adja a művek izgalmasságát.
A tárlatban a festmények mellett szobrokat is prezentáltak, melyek a művész sokszínűségét és térbeli gondolkodásmódját még inkább szemléltetik. A kiállítás vége felé haladva az egyik legizgalmasabb blokkot az Éduard Manet Reggeli a szabadban című művére reflektáló picassói válaszok alkotják. A művész fantáziája még idős korában is hemzseg az erotikus gondolatoktól és azok ábrázolásától. Igazán ezek a témák éltetik a kiállítás második szakaszát. Amint túljutottunk az életműben felbukkanó különféle izmusok feltűnő kompozícióin, a festmények összeválogatásában az ismétlődések, a hasonló motívumok sorolása unalmassá válik. Picasso utolsó éveiben alkalmazott nagyvonalú, gesztusszerűen felvitt festésmódja pedig fellazítja mindazt az élményt, amit a korábbi művek változatossága és összetettsége adott. Az utolsó teremben a matadorok és muskétások portréi – lecsendesítve a korábbi szenvedélyek vad hullámait – búcsúztatják el a látogatókat.
A fáradhatatlan kultúrafogyasztóknak azonban tartogat még meglepetést az intézmény: fantasztikus lehetőség és élmény egymás után megtekinteni Picasso és Modigliani kiállítását. Ritkán nyílik alkalom arra, hogy a két rivális műveit egy időben és egy helyen élvezhessük. Kettejük kapcsolatának feltérképezését a Modigliani című film – drámai helyzetekkel átszőve – nagyon érzékletesen és hűen ábrázolja. Picasso életéről is több film készült már. Érdemes akár ezek tükrében megismerni a két festőóriás viszonyát, és elgondolkodni: vajon ők megtűrték volna egymást és alkotásaikat egymáshoz ennyire közel?
A Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című kiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Galériában naponta 10.00 és 18.00 között látogatható 2016. augusztus 28-ig.
Kiemelt kép: Pablo Picasso: Jacqueline összetett karral (1954)
