Gigor Attila legújabb filmje, a Kút, amely egy benzinkúton játszódó bűntörténetet mutat be szeptember 22-én kerül országszerte a mozikba; az ehhez készült teaser-plakátok pedig, melyek előre utalnak a film hangulatára, már megtekinthetők.
A film történetében a semmi közepén álló benzinkúton ragad egy kisbusznyi, nyugati munkára tartó prostituált. Ráadásul, miután az ott dolgozó öreg alkoholista rég nem látott fia is feltűnik, az érzelmek mellett jól őrzött titkok is a felszínre törnek.
A Kút szereplői között van Kurta Niké, Trokán Nóra, Pokorny Lia, Irma Milovic, Tzafetaas Roland, Horváth Csaba, Kovács Zsolt, Jankovics Péter, Pusztai Ferenc, László Zsolt, Udvaros Dorottya és Apái Bence is, és valamennyiükről készült teaser-plakát is.
Gigor hét év után készített újra nagyjátékfilmet, azóta többek között a nagysikerű Terápia című tévésorozat írásában és rendezésében vett részt. A nyomozó című alkotása 2008-ban a Magyar Filmszemlén hat díjat nyert, majd számos nemzetközi elismerést kapott, mások mellett Karlovy Varyban, Varsóban és Pozsonyban, elnyerve többek között a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját.
A magyar játékfilmhez még egy Neoton Família slágert is modernizáltak!