Képregények, cosplay és videojátékok várják 23 000 négyzetméteren az érdeklődőket november 19-én és 20-án Bécsben, a VIECC Vienna Comic Con kiállításon. A második alkalommal szervezett eseményen közel hatvan művész már biztosan ott lesz, s színpadra lépnek pódiumbeszélgetések idejére majd a Trónok harcából ismert Kristian Nairn (Hodor), a Gyűrűk urában Gimlit alakító John Rhys-Davies, valamint Jeri Ryan (Star Trek) is. A szervezők szerint ebben az évben a tavalyinál nagyobb és érdekesebb attrakciókra lehet számítani.
A VIECC a filmekről, tévésorozatokról, a képregényekről és a képregényrajzolókról, a cosplayről és a videójátékokról szól; két napon át a geekek, a nördök és a rajongók mekkája. 2015-ben több ezer rajongó érkezett kedvenc filmje, tévésorozata valamelyik szereplőjének öltözve, ezzel is hozzájárulva a rendezvény különleges hangulatához.
A szervezők célja felülmúlni a tavalyi, első rendezvény sikerét. A Reed Exhibitions 25 ezer rajongó érkezésére számít, ezért a VIECC 2016 kiállítóterét is 23 ezer négyzetméterre bővítette. A nagyobb kiállítótér több helyet biztosít a közel 300 kiállítónak, az Artist Alley-nek és a rajongói csoportoknak, valamint egy nagyobb, 1400 főt befogadó nagyszínpad kialakítása is folyamatban van.
A VIECC 2016 kiemelt témája a képregények világa, ezért számos ismert nemzetközi képregényrajzolót várnak a rendezvényre, köztük Achdé-t, a Lucky Luke grafikusát, Chris Hamer-t az USA-ból (UrbnPop Byron the One Eye Monster) és Adam Hughes-ot. A VIECC sztárvendége Andy Price lesz, a kiemelkedően sikeres Én kicsi pónim: Varázslatos barátság (My little Pony: Friendship is Magic) vezető grafikusa. A rendezvényen jelen lesz a sokoldalú német művész, Tommy Krappweis is, a KiKa „Bernd das Brot” karakterének megalkotója és a „Mara and the Firebringer” fantasy-trilógia rendezője.
A geekek és nördök kiállításának hangulatához a VIECC-re érkező számos rajongói csoport is hozzájárul. Az 501-es Légió Ausztriai Helyőrsége (Star Wars) itt ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. A LARP Austria (Live Action Role Play) további rajongókat toboroz az egyre bővülő közösséghez. A Star Trek univerzum rajongói csoportjai közül a Galactic Friendship és a Vulcan Spirit képviselteti magát a kiállításon.
A Steampunk új téma a VIECC-en. A Steampunk a sci-fi vagy a science fantasy erősen technológia központú alműfaja, amelynek esztétikai, képi világát a XIX. század gőzgépei inspirálják. A vendégek között lesz Anja Bagus, Detlef Tams német színész és Carsten Steenbergen is (a Steamtown című regény írója).
A VIECC keretében második alkalommal kerül sor a VIECC Cosplay Bajnokságra, Kelet-Közép-Európa legnagyobb és legrangosabb versenyére. A bajnokság az egyik állomás a ReedPOP „Quest for the Crown” cosplay versenysorozatában, amely a világ legjobb cosplay jelmezeit jutalmazza. A versenyzők négy kategóriában indulnak: kidolgozás, fegyverzet, FX és életnagyságúnál nagyobb jelmezek. Minden kategória győztese érmet és két hétvégi belépőjegyet kap a VIECC 2017 kiállításra. A versenyzők közül választják majd ki a „show legjobbját”, aki 2017 áprilisában Chicagóban, a VIECC képviselőjeként szállhat harcba a „Crown Champion of Cosplay” címért (az utazás minden költségét a VIECC állja). Valamennyi résztvevő ajándékcsomagot kap az FM4 osztrák rádióállomás jóvoltából.
Jegyek vásárolhatók a VIECC vagy az Oeticket oldalán.
Esemény a KULTer.hu programfüzetében.
Fotók: Christian Husar