Horváth János Antal versei

másvalaki

szégyellted, hogy megkérték a kezed,

egy barátnőd mondta el, te ott ültél csöndben mellette,
mutattad a gyűrűt, én se gondoltam volna,
hiszen úgy váltunk el, hogy talán egyszer újra,

amikor először vittél le hozzátok,
megmutattad azt az elhagyott színházat,
levéllel borított kék műanyagszékeket,
itt két éve még schillert játszottak,
aznap este vetkőztünk le először,
hideg volt, nagymamád háza,
lúdtoll párna, poros takaró,
és mi megnyitottuk egymást,
hogy én négy évig keservesen keresselek
másban, másokban, mindenkiben,
te pedig ne tudj a szemembe nézni, mikor már gyűrű van az ujjadon.

 

reflex

múltkor azt hittem te hívtál,
de valaki más,
a neve hasonló, és az ember nem olvas,
csak érzékel és összerak,
és a telefon nem rezeg, csak a zseb,
egy megszokott bizsergés,
egy felesleges reflex,
hogy lehajtom a vécédeszkát,
és kicserélem a fogkefe fejét, mert azt itt hagytad,
direkt vagy eszedbe se jutott,
össze se raktam a cuccaid,
pedig ennyit igazán megtehettem volna,
hiszen azt akartam, hogy elmenj,
te kapkodtál és idegesen pusmogtál,
nem érdekelt,
aztán elvitted a rezgést, de itt maradt a reflex.