Debrecen lesz a központi helyszíne a következő Múzeumok Éjszakájának, mely az értékőrzés eszméjére koncentrál majd. A cívisvárosi Déri Múzeum idén a második leglátogatottabb helyszín volt a vidéki kiállítóterek közül.
Az idei Múzeumok éjszakáján a budapesti múzeumoknak 142 ezer regisztrált látogatója volt, a vidéki helyszíneket pedig csaknem 253 ezren keresték fel június 25-én este 6 óra és hajnali fél 3 között. A 431 intézmény több mint 2200 programot kínált az érdeklődőknek.
A legtöbben, 15 ezren, a Magyar Nemzeti Galériát keresték fel a Múzeumok éjszakáján. Az idei központi helyszínen, Kecskeméten több mint 8100-an nézték meg a Bozsó-gyűjteményt, a második leglátogatottabb helyszín a debreceni Déri Múzeum volt 7562 látogatóval, a dobogó harmadik helyén 7420 regisztrált érdeklődővel a kecskeméti Cifrapalota volt.
A kormány 6 milliárd 340 millió forintot irányzott elő a debreceni Csokonai Színház épületének teljes felújítására, az első ütemben 200-250 millió forintot biztosítanak a tervezésre. 2018-2019-ben kezdődnek a kivitelezési munkálatok.
Idén először külön költségvetési sorban szerepel a vidéki kulturális fesztiválok támogatása. Ebben az évben 250 millió forint, jövőre 500 millió áll rendelkezésre erre a célra. Ebből a keretből nyújtanak támogatást mások mellett a Debreceni Virágkarnevál megrendezéséhez is.
Az, hogy Debrecen lehet jövőre a Múzeumok Éjszakájának központi helyszíne, fontos állomás lehet azon az úton, amely elvezethet a város számára az Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban cím elnyeréséhez.
Forrás: MTI