Alig várom a hajnali óracsörgést, hogy kiugorhassak az ágyból, hátamra vegyem a táskám, és elinduljak. Ez az ötödik FISZ-táborom, és nem tudom megunni. Vagyunk ezzel még így egy páran. Megérkezek az első átszállási ponthoz. Patócs Lacival gyorsan kávézunk, Szabadka felé indulunk, felvesszük Dórát, Leányfalun kiegészülünk a Szifon tudósítójával, és süvítünk Visegrád felé.
A táborhelyen már gyülekeznek a táborozók, mindenki igyekszik gyorsan elfoglalni a szállását. Rég látott ismerősök találkoznak újra, egymáshoz szokott társaságok verődnek egy csoportba, lassan kezdődik az eligazítás. Kollár Árpád elmondja a legfontosabb tudnivalókat, bemutatja a tábor szervezőit, és elmondja, hogy ügyes-bajos dolgainkban ki miben tud nekünk segíteni. Varga Betti (nagyon aranyos kisfiával a kezében) még kiegészíti pár szóval az elhangzottakat, majd Korpa Tamás olvassa fel a műhelybeosztásokat. Idén a prózaműhelyt Kiss Noémi és Márton László, a líraműhelyt Balázs Imre József és Lanczkor Gábor, míg a kritikaműhelyt Szirák Péter vezeti. Idén is van lengyel–magyar műfordítói műhely, Szőllőssy Balázs koordinálásával. A fordítói műhely eredetileg háromnyelvű lett volna, de sajnos a török vendégek nem érkeztek meg.
Kezdetét veszik a műhelyek. Az első nap mindig az ismerkedésé, bemutatkozások hangzanak el, a résztvevők megpróbálják megfogalmazni, hogy mit várnak el a tárbortól és magától a foglalkozástól. A műhelyvezetők rögtön hozzálátnak a konkrét szövegek megtárgyalásához, feladatokat adnak fel, amelyekkel másnapra kell elkészülniük a résztvevőknek.
17.08-kor a duruzsolást, nevetéseket harangzúgás szakítja meg, a kitartó kongás csöndet teremt a pódiumbeszélgetés helyszínén. Ő ma a vendég, hagyjuk beszélni őt – nyitja meg Korpa Tamás az Esterházy Péterre emlékező felolvasást. A FISZ-tábor plakátján szereplő „Nagyon titkos vendég” a nemrégiben elhunyt, korunk egyik írólegendája lett volna. A táborlakók azzal fejezik ki tiszteletüket, hogy felolvassák kedvenc részleteiket Esterházy műveiből. A felolvasáshoz a lengyel vendégek is csatlakoznak, akik anyanyelvükön olvasnak fel a Harmonia Caelestisből, Szőllőssy Balázs pedig törökül. A szerző szövegeit hallgatva bár mosolyognak, néhol nevetnek a hallgatók, mégis minden jelenlévőnek összeszorul kicsit a szíve.
Vacsora után immár nem spontán szerveződött, hanem előre bejelentett focimeccs veszi kezdetét, aminek köszönhetően igen népes társaság gyűlik össze. Urbán Bálint híressé vált beceneve egy szép védés után Király Kobrára változik, nem hiába, focirajongó irodalmárokról van szó. Hangosbemondóval kell rávenni a csoportot, hogy hagyják abba a meccset, mert könyvbemutatók kezdődnek a tánctérre berendezett porondon.
Lanczkor Gábor, aki a Médeia Fiai állandó tagja, zenei bevezetővel nyitja meg a bemutatót, majd Szekeres Niki beszélget vele és Purosz Leonidasszal a frissen megjelent köteteikről. Leonidasz, A városnak meg kell épülnie szerzője elmondja, hogy nem szeretné lerántani a leplet arról, hogy milyen város is épül, de nem zárkózik el attól, hogy egy fejlődéstörténetet olvashatunk, ami a kamaszkorral való leszámolásról is szól. Hogy mi a véleménye a slam és költészet viszonyának kérdéséről, azt mondja, hogy számára a slam nem vers, másképp áll hozzá a megírásához, inkább stilizált szónoki beszédként írná körül.
Lanczkor Gábor Nem élhetsz odabent című tanulmánykötetében úgymond továbbírja Vissza Londonba című verseskötetét, írásaiban Rilke, Kassák, Tandori és Somlyó ekphrasziszairól értekezik. Véleménye szerint nem kötetek, hanem versciklusok értelmezésében kellene gondolkozni. A harmadik bemutatandó könyv Stolcz Ádám Becsapódás című kötete lett volna, de a szerző távolléte miatt Szekeres Niki olvasott fel belőle egy verset. Ezt követően a Horizontok Világirodalmi Sorozat szerkesztői mutatják be az elmúlt évben megjelent köteteiket. Főleg az írók, költők és műveik ismertetésére helyezik a hangsúlyt, hogy a világirodalomban kevésbé jártas hallgatók képet kapjanak az új megjelenések fontosságáról. Először Zelei Dávid kérdezi Urbán Bálintot az általa is fordított João Tordo Memory Hoteljéről, majd Dávid mutatja be Samanta Scwheiblin, argentin novellista Reményvesztett nők című kötetét. Izsó Zita Lesi Zoltán szerkesztőtársát kérdezi Seamus Heaney, Nobel-díjas ír költő Élőlánc című kötetéről (melyről a kritikaműhelyben is szó lesz), majd szerepcsere után Lesi Zoltán ismerteti pár szóban Petr Hruška Mondom neked című, nagyon izgalmasnak hangzó kötetét. A bemutatások között Urbán Bálint gitározik, számai pedig előrevetítik, milyen buli várható estére. A beszélgetés után DJ Panda veszi kezébe az irányítást, majd Urbán Bálinttal és Szőllőssy Balázzsal kiegészülve szórakoztatják a táncra éhes közönséget, akiket hajnali kettőkor úgy kell elküldeni aludni, hisz az idei szabály szerint legkésőbb ekkor kell elhallgatnia a zenének.
Talán ennek is köszönhető, hogy a másnapi ébredés elég könnyen megy. Nyolckor már sorban állnak a táborlakók a reggeliért és a napindító kávéért, a táborhely különböző pontjain házi feladataikon dolgozó résztvevőket látni. 9.45-kor a Fórum társulat tart csapatépítő tréninget, amit fakultatívan kötelező programként harangoznak be, és egészen a műhelymunkák kezdetéig feladattal látja el a résztvevőket. A műhelyek után Molnár Illés beszélget Visky Andrással, aki drámaírói minősítésben érkezett a táborba, hiszen most jelent meg Ki innen című drámakötete. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdett el önmagára mint költőre gondolni, egy gyermekkori emlékét idézi fel. Kitelepítettek voltak, az apja börtönben ült, ő pedig 3-4 éves korában többször is rajtakapta az édesanyját sírás közben. Vigasztalásképp ígérte meg, hogy egyszer majd megírja ezeket, ne sírjon. A másik emlékezetes élménye pedig az volt, amikor középiskolásként éjszaka Pilinszky saját verseinek szavalását hallgatta a rádióban. Pilinszkyt mindig is performanszművésznek tartotta, mint mondja, nagyon szereti az írók hangján hallani saját szövegeiket. A dráma szövegét nyitott szerkezetnek tartja, a megértés terét pedig a darab megnézése jelenti. Számára a dráma egyik definíciója az olvashatatlan szöveg, ami nem olvasásra, hanem megjelenítésre lett szánva. Egy drámaíró akkor jár jól, ha nem kontrollálja a szövegét.
Vacsora után az előző naphoz képest kicsit kevesebb játékossal (viszont egyre több nézővel), de ismét focimeccs szerveződik a hegyoldalban. Egyelőre még eldöntetlen kérdés, hogy szurkolni vagy napozni ülnek ki szívesen a táborozók, de tény, hogy a gólokat nem kíséri üdvrivalgás. Arról azonban folyt a vita, hogy mennyire szabályos beülni a kiskapuba, így egész testtel meggátolva a sikeres gólszerzést.
Az esti, 1956-ról szóló beszélgetés résztvevői Szakonyi Károly és Spiró György, akiket Erős Kinga kérdez személyes élményekről. Szakonyi elmeséli, hogy ’56-ban segédmunkásként dolgozott, 23-án a zuhanyzóban hallotta, hogy tömegmozgás van a városban. Amikor kiment a körútra, már hömpölygött a tömeg, csak be kellett állni. A 2-es villamossal átment a Kossuth térre, addigra teljesen besötétedett. Központilag kikapcsolták a világítást, de az emberek újságokból fáklyákat tekertek, és azokat gyújtották meg. Hazaérve az apja megkérdezte, hol volt, azt mondta, hogy forradalom van. Erre ő: akkor menjünk!
Spiró György csak 10 éves volt a forradalom idején, így saját emlékekről nem tud beszámolni, de szerinte nem is kellenek a saját emlékek. Nem kell egy bizonyos történelmi korban élni ahhoz, hogy tudjunk írni róla, sőt! Jobb egy olyan időszakról írni, amiben nem éltünk, mert így nem áll fenn annak a veszélye, hogy a művet befolyásolja az ideológia. Spiró biztatja a fiatal írókat, hogy nyúljanak hozzá 56-hoz, különösen a forradalomban résztvevők emlékiratait ajánlja a közönség figyelmébe, hiszen tele van történetekkel, jobbat nem is kívánhat egy prózaíró.
A beszélgetés után a táborlakók átsétáltak Eronim Mox bográcsaihoz, ahol a Szépirodalmi Figyelő lapszámbemutatója keretében, Vass Norbert moderálása mellett, Márton László, Balázs Imre József és Vincze Ferenc olvasott fel. Ezt követően mindenki megkóstolhatta a Bodor-karakter híres paprikás krumpliját.
FISZ-tábor, 1-2. nap, Visegrád, 2016. július 20-21.
A fotókat Horváth Győző készítette.
