A négy évvel ezelőtti Teddy mackót jegyző dán Mads Matthiesen második nagyjátékfilmje megmarad a kisrealista stílusnál, anyakomplexus és elkeseredett párkeresés helyett A modell a szépségipar korrupt, kizsákmányoló világát mutatja be, ahol az egyéniségtől és a tehetségtől sokkal fontosabb az, hogy a nagy álmokat szövögető, a kifutók és a divatlapok elismeréséért küzdő lányok kivel hajlandók lefeküdni az előrelépés érdekében.
Okos, ám sajnos nem elég hatékonyan promotált forgalmazói stratégia eredményeként egyazon héten két, a modellek világáról szóló film került a hazai mozikba. Nicolas Winding Refn Neon démonja egy esztétizált, következetlen szimbolikával és egy csipetnyi gore-ral operáló szürrealisztikus blöff lett, Matthiesen pedig, nyilván nem tudatosan, de a Neon démon ellendarabját alkotta meg. A modellben ábrázolt világ Refn látomásszerű képsoraival ellentétben nagyon is valóságos, a rángatózó kézikamera egy hétköznapi történetet mesél arról, hogy egy skandináv vidéki lány hogy tud beilleszkedni a divat fővárosának belterjes, elit közegébe, hogy beteljesítse álmát és a Chanel modellje legyen. Matthiesen kerüli a túlzott stilizációt, neonfények és gyomrot rázó basszussal dolgozó filmzenék helyett inkább az apró részletekre helyezi a hangsúlyt, komótosan építgetve a(z állítólag) tizenkilenc éves Emma (Maria Palm) fejlődés-, majd leépüléstörténetét.
Emma középiskolai osztálytársából lett párja óvó karjaiból, Dániából veszi nyakába a világot, hogy aztán Párizsban rögtön az első fotózásán egy közepes méretű kudarccal szembesüljön: Shane White sztárfotós (Ed Skrein) egyszerűen alkalmatlannak tartja őt a feladatra, ezért hazaküldi a törékeny lányt. Emma hamar felismeri, hogy ha tehetségével nem is tud előbbre jutni, Shane elcsábításával könnyen bekerülhet a divatvilág szívébe. Kettejük kapcsolata így kezdettől fogva az érdekeken alapul, ám Emma később egyre veszélyesebb helyzetekbe kerül, és szép lassan arra is rájön, hogy a modellszakma csillogó-villogó felszíne egy könyörtelen, ösztönök és korrupció által uralt világot rejt.
Matthiesen továbbviszi a korábbi munkáiban is alkalmazott színészválasztási és -vezetési stratégiát. Dennis című kisfilmjében és annak nagyjátékfilmmé duzzasztott változatában Kim Kold testépítővel dolgozott együtt, A modell főszereplője, Maria Palm pedig a modellszakmában tevékenykedik, és akárcsak Kold, ő is a dán rendezőnél kezdhette meg mozis pályafutását. Palm telitalálat Emma szerepére, hitelesen formálja meg a saját szépségét tudatosan (ki)használó, törékeny naivából fokozatosan törtetővé és céltudatossá váló lányt. Palm mellett a férfi főszerepet a produkció egyetlen ismertebb színésze, Ed Skrein kapta, aki többek között a Trónok harcában, az Ill Manors – Rázós környékben vagy legutóbb a Deadpoolban keltett feltűnést. Skrein fizimiskája jól illik a pökhendi, megérinthetetlennek látszó divatfotós karakteréhez, ha kell, tenyérbemászó, később pedig egyenesen rokonszenves, amikor már a figura magánéleti problémáit és komplexusait is a felszínre kell hoznia.
A modell, akárcsak a Teddy mackó, a jól elhelyezett részletek filmje. Matthiesen attól igazán jó rendező, hogy képes egy-egy apró gesztussal, mozdulattal, mondattal, sőt, akár a játékidőt keretező cselekedettel vagy látványelemmel hangulatot teremteni és hitelessé tenni a vásznon látható eseménysort. A filmben jól megragadott hétköznapi momentumok sorakoznak, Palm zsigeri természetességgel rendezgeti be párizsi szobáját, a szerelmi háromszög kibontakozásának képsorai is átélhetők és természetesek, az ízlésesen felvett erotikus jelenetek pedig intim hangulatot teremtenek, köszönhetően az elegáns rendezői stílusnak.
A modellben a leghangsúlyosabb, a teljes filmen végigvonuló jelsorozat a főszereplő sminkjének változtatása által bemutatott testi leépülés. Emma kezdetben még egy természetes szépség, aki a szakmában feljebb kapaszkodva szép lassan karikás szemű, sápadt, pattanásos, slampos és megfáradt nővé válik, bár a sminkesek és a stylistok egy-egy fotózás kedvéért újra hibátlan bőrű, szexi amazonná változtatják. E megoldás által a film könnyen túlságosan kiszámíthatóvá válhatott volna, de csak részben lett az, Matthiesen okosan vezeti Petrus Sjövik operatőr kézikameráját: Emma fizikális leépülése rövid nagytotálokban, valamint a lány testének egyes pontjait kiemelő villanásszerű közelikben és a néha elkalandozó kamera által megmutatott apró részletekben mutatkozik meg. Így elég 1-2 ilyen beállítás ahhoz, hogy az alkotók máris érzékeltessék fő tézisüket, mely, bármilyen furcsa, megegyezik Refn filmjének alapállításával: a szépségipar egy könyörtelen, kizsákmányoló gépezet, mely, így vagy úgy, de felemészti a sikerre éhes lányokat, felszámolja ártatlanságukat.
A modell története ettől a tézistől kiszámítható kissé, a fordulatokat lehet sejteni, és bár Matthiesen igyekszik ezeken csavarni (például az Emma állítólagos terhességéről szóló epizód esetén), a rutinosabb néző számára vélhetően kevés meglepetést fog tartogatni a film. Ennek ellenére az utolsó beállítás, és a szépen felvezetett cliffhanger mégis hatásos, hiszen a karriertörténetek főbb állomásait sűrítő cselekményt úgy sikerül filmnyelvre fordítani, hogy a jól elhelyezett apró részletek, a casting és a színészvezetés magukkal rántják a nézőt, így aztán nem lehet egy elégedett csettintés és tartós libabőr nélkül felállni A modell elől.
A modell (The Model), 2015. Rendezte: Mads Matthiesen. Forgatókönyv: Anders Frithiof August, Mads Matthiesen, Martin Zandvliet. Szereplők: Maria Palm, Ed Skrein, Yvonnick Muller, Dominic Allburn. Forgalmazza: Vertigo Média.
