Az arcodat
vizsgálnám, de hátat fordítasz.
Mosatlan edényekre irányítod
a figyelmed egyik síkját. Hátha
természetesebbnek hat a tányérok
és evőeszközök közé préselt együttlét.
A figyelmed másik síkján talán én vagyok.
Beszélek, mert minden mozdulatod
feleletre szólít, mondásra köteleznek
feltűrt ingujjaid.
Az egyik kezeddel a csapot nyitod,
a másikkal túl korán gyűröd a szivacsot.
Nem tudom, észleled-e, hogy észre
vettem a tenyeredben az időeltolódást.
Tovább beszélnék, de hirtelen megfordulsz
és a mondatok elakadnak valahol.
Most rajtad a sor. Beszélsz, hallgatom.
Ám a jelentéseimbe forduló hangalakjaidon
keresztül sem jutok hozzád közelebb,
mert minden megértésem akadálya
és minden zavart örömöm forrása
az arcod, amibe csak belezuhanni
tud a tekintet, ha felé fordítod.
Borítófotó: Pixabay
