Egy kilencéves kisfiú, Soma olyan játékba kezd, amiből már nincs visszaút; az ő történetét meséli el Szalai Márk operatőr és Kőrösi Máté rendező kisfilmje, melynek forgatását szeptember elején kezdik. Akár te is támogathatod a munkájukat.
Az Otthon (Home) című filmben Soma szülei egyik napról a másik döntenek úgy, hogy vidékre költözik a család. A fiú nem tudja, mi van a költözés hátterében, de érzi, hogy valami nincs rendben, valamit nem árulnak el neki a szülei, nem hagyja nyugodni a titok, s fantázia és valóság észrevétlenül csúsznak egymásba gondolataiban.
Szalai Márk és Kőrösi Máté évek óta dolgoznak együtt, s több közös filmet alkottak már. Első filmjükkel, a Dömdödömmel az Ottlik 101 kisfilm pályázatot meg is nyerték. A következő évben még három kisfilmet és jó pár etűdöt készítettek együtt, legutóbb alkotásuk, a SZuper a Magyar Filmhéten és a Friss Húson kívül a berlini Sputnik Kino Berlinale special vetítésére is eljutott.
Legújabb, Otthon című munkájuk azt a pillanatot ragadja meg egy gyerek életében, amikor először tűnik el a szülők nyújtotta biztonságos burok. Az a viszonyrendszer, ami egészen idáig biztos alapokon nyugodott, egyik pillanatról a másikra megkérdőjeleződik. Eltűnik a feltétlen bizalom. Soma egy érzékeny gyerek, aki egy költözködés hatására életében először úgy érzi, magára maradt. Neki kell eldöntenie, hogy ki ő, mit cselekszik és hogy egyáltalán mi a valóság. A Soma szorongásaival párhuzamosan kibomló eseményeket a néha korlátolt, máskor pedig határtalan gyermeki tekinteten keresztül ismerheti meg a néző. Az új ház labirintusszerű terei megmozgatják a fiú fantáziáját.
A főszereplő Kőrösi Soma, a rendező második legfiatalabb öccse. Már dolgoztak közösen, így az idősebb testvér számára nem volt kérdés, hogy Somáé lesz ez a szerep is. Az apa és az anya szerepére Soma valós szüleit választották, akik nem mellesleg profi színészek. A hármuk között vibráló természetes összhang meghatározó eleme lesz a filmnek. Az Otthon helyszínét egyébként egy, az operatőr számára fontos helység közelében fekvő falu, Váralja fogja adni, ahol egy parasztházat alakítanak át.
A kisfilmben iamyank most megjelent első albuma, a Hiraeth dalait lehet majd hallani, ugyanis azok hangulata passzol az Otthon atmoszférájához. Az alkotók korábbi művéhez, a SZuperhez is ez a zenész szerezte a dalokat.
2017-ben számos hazai és nemzetközi kisfilmes fesztiválra fogják nevezni a filmet, amelyekről a Facebook-oldalukon osztanak majd meg beszámolókat. Ha szeretnéd támogatni a forgatási munkálatokat, akkor látogasd meg az ehhez létrehozott Indiegogo-oldalt, ahol általad elgondolt pénzösszeggel járulhatsz hozzá a film létrejöttéhez.