A történet minden helyszíne és szereplője, az elbeszélőt is beleértve, az írói fantáziaműködés szüleménye. Bármely hasonlóság valamely élő vagy elhunyt személlyel, netán helyszínnel, kizárólag a fatális véletlennek tulajdonítható.
- augusztus 15., csütörtök, 9 óra 22 perc
A nyár a debreceni aszfaltból és porból felgőzölgő fülledt, délibábos hangulatban telik. Naphosszig tartó Nádas-olvasás a besötétített, ventiláltan is melegtől ragacsos szobában, rövid későesti séták a közeli hipermarket légjavított polcaiig, amikor már alig néhányan lézengenek a másnapos kenyerek és kókadt salátalevelek között. Dolgozni is kellene, de alig fog a billentyűzet, és a diktálóprogram is csak hosszú szünetekkel tud elkapni egy-egy gondolatfoszlányt az agyamból. A nagyszabású elektro-bioköltészeti tanulmány, melyen már majdhogynem egy éve munkálkodom, még körvonalaiban, de máris romjaiban hever a memóriabitek között.
A napok örvendetes egyhangúságát csak az olimpiai hajcihő folyamatosan özönlő hírei törik meg. A nagybudapesti agglomeráció teljesen felbolydult, a központi kerületektől a balatoni régióig egyaránt vannak versenyek – a helyszínek között gyorsvasúti járatokat építettek ki, a szállodákkal és panziókkal pedig a Nemzeti Taxitársaság méregdrága trikolór autói kötik össze a versenyeket. Mikor kiderült, hogy a NOB a budapesti pályázatnak szavazott bizalmat a rómaival szemben (Párizs némiképp váratlanul visszavonta a nevezését), a lakosság vegyes érzelmekkel fogadta a hírt, nem kevesen gondolták ugyanis azt, hogy jelenleg nem erre van szüksége az országnak, és hogy a lemaradó régiók egy része könnyen belerokkanhat az óriási költségekbe. Így is lett.
A látványos erődemonstrációban viszont nincs hiba, a nemzetközi sajtó elégedett a szervezéssel, a magyar olimpikonok is kitesznek magukért. Büszkeség. A férfi pólócsapat egyik legnagyobb ellenfelével, Katarral küzd éppen a csoportelsőségért, 11-11-nél kontrát fújnak ellenünk, a lelátó népe őrjöng.
- augusztus 16., péntek, 17 óra 1 perc
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, pillanatokra megfáradva a nyári depresszió kényelmes enerváltságától, úgy döntöttem, hogy átmetrózom Váradra, és sétálok egyet a néhány éve befejezett új városközpontban. Régóta kíváncsi vagyok a kilenc város összefogásával készült Szecesszió Utcájára, de eddig még mindig halogattam a meglátogatását: egy egész házsort a nagyalföldi szecesszió ismert és kevéssé jellegzetes épületeinek mintájára újítottak föl (a kiskunfélegyházai, szabadkai és balmazújvárosi városházáktól kezdve a kecskeméti Cifra palotán keresztül a szatmári Dacia szállodáig), és azóta kétévente ősszel megrendezik a ParasztArt Biennálét, művészettörténeti konferenciával, hortobágyi csárdázással, érmelléki bortúrával és főtéri mangalicázással egybekötve. Elfelejtettem magammal vizet vinni, így már a Malompark megállóban szomjasan léptem át a negyven fokból szerelvény hűvös légterébe – a debreceni hagyományoknak megfelelően nem árusíthatnak folyadékot a DKV járművein, ezért arra gondoltam, hogy Nagyváradon eszem és iszom valamit, mielőtt komolyabban nekiindulnék a mászkálásnak.
Nem is a főtéren, hanem a Ciuperca megállóban szálltam tehát le, hogy a nevezetes Gomba étterem teraszán gyönyörködjem a panorámában egy korsó Ursus és miccs társaságában. (A tormás mustár kifejezetten a kedvencem!) A kivetítőn épp egy olimpiai finálé megy, a vendégek figyelme is arra irányuk: női párbajtőr döntő, a gyergyóditrói Mihaela Pop vív a békéscsabai Sztojka Katalinnal. A végig sportszerű küzdelem végén Sztojka maga lendíti a magasba győztes ellenfele karját, s a megható pillanatokat nézve hajlamos elfogadni az ember a komplett borsodi vasúti közlekedés idei (ideiglenes…) megszüntetését is. Közben egy helyi fiatal költő furakszik át mellettem a vécé felé, és bár egyikünk sem így tervezi, találkozik a tekintetünk – nem túl nagy meggyőződéssel, de az asztalukhoz invitál, amit én kis hezitálás után – „csak egy kávéra” – elfogadok. Az egy kávéból több sör lesz, és az irodalmi pletykák kicserélése után azon kapom magam, hogy egy magyar szakos lánnyal azon vitatkozom, a húszas évek elejének graffiti-képköltészete mennyiben különbözik az újabb vizuális logo-epopeiától. Végül indítványozom, hogy egy esetleges szakdolgozati segítségnyújtás ürügyén jelöljük be egymást Facephone-on (ez ott helyben meg is történik), majd némiképp kótyagos fejjel lebotorkálok a Gombából a metrómegállóba. Szeretnék mielőbb szobám ölelő karjaiba visszajutni, így a szecessziós sétát ezúttal is későbbre halasztom.
