Kisszámú, de lelkes közönség tömörült össze szombat este a MODEM-ben, hogy méltó módon ünnepelje meg a Zajkert rendezvénysorozat ötödik, valamint a Lyuhász Lyácint Bt. fennállásának huszonötödik évfordulóját egy egész estés, könnyed hegesztős-kopácsolós mulatság erejéig. Az időjárás nem volt a barátunk, de mindenki más igen.
A sikeres karszalagrekvirálás után (amelyet a BetterThanEver gitárosa biztosított) elsőként a múzeumkörnyezet nyújtotta lehetőségeket igyekeztem kiaknázni: végigrobogtam az egyik, még kb. 10 percig nyitva tartó kiállításon, majd egy meglepően finom kávé felhörpintése után kitelepültem a kertbe, magamba lélegezni a hely szellemét. Az épület sarkai szokatlan szögekben keretezték, ablakai érdekes fényekkel tükrözték be a teret, az udvar zöldje pedig puha, vendégmarasztalós babzsákokkal, fura műtárgyakkal és szaladgáló gyerekekkel volt teleszórva. Ám a zajkert „kert”-i része sajnos igen rövid életűnek bizonyult, a beállás után pár perccel ugyanis fejvesztett pakolás vette kezdetét, rutinos tempóban az épületbe menekítve a hangcuccot a várható, de nagyon nem várt eső elől.
Miután a kényszerű migráció lecsengett, a zajáradat Katona Lóránt egyszemélyes gitáros produkciójával indult útjára, immár a falakon belül (ami számomra voltaképpen otthonosabbá is varázsolta az egészet), majd a szervezők a liftbe invitálták az egyszerre kíváncsi és szkeptikus közönséget, ahol kiscsoportos turnusokban tekinthettük meg Dr.Kondor (Gesztelyi Tamás, Kondor Tamás és azonos nevű sarja) „két pasi meg egy kicsi” jellegű, gázálarcos-megafonos minimál performanszát.
Ezután a Flexible Juice-ból ismert Kaszás Sándor vendégzenészekkel kiegészült projektje, a Milzenvirgil vette át a stafétát, amely épp a napokban publikálta első lemezét The Art And Magic Of Milzenvirgil címmel. A targoncára (hang)szerelt doboknál Csende Gergely (Nyolcadikosok) ült, basszeron kísért Bíró Kornél fesztiválfővédnök (Lyuhász Lyácint Bt., Százaségő, Bass-O-Matic stb.). Én meg szokásomhoz híven elcsórtam az egyik setlistet, jól.
Aztán innentől kezdve picit összecsúsznak az események a beltéri koncertek és a kültéri cigizések sodrában, miközben mit sem sejtő rovar módjára repültem és ragadtam bele egyre jobban a debreceni és azon túli experimentál szcéna szövevényes szociális pókhálójába. Belebotlottam olyan régi ismerősbe is, akiről fogalmam sem volt, hogy része ennek a közegnek, meg olyannal is találkoztam, akit a budapesti éjszakai életből ismertem látásból, és szóba elegyedtem számomra teljesen ismeretlen arcokkal, olykor csak az alkalmi babzsákfotel-szomszédság okán. Az egész este iszonyú barátságos hangulatban telt, belterjes, mégis nyitott szemléletű „mindenki mindenkit ismer” alapon, így bár a potenciális koncertközi izoláció elkerülése végett eredetileg magammal vittem a jó öreg Proustot is, a könyv kinyitására végül nem került sor. (Azért beszélgetési alapként jó szolgálatot tett, érdekes párhuzamként az eresz alatt folyó kortárs „szalon” életre.)
Eközben az udvaron forrasztószakkör, a belsőkert bejáratánál pedig tematikus könyvvásár zajlott, míg odabent az Eoforwine név alatt tevékenykedő Windisch Márk lépett színpadra, akit később a Pongrácz Kálmán, Sütő Gábor és Vlad Attila alkotta Royal Hungarian Noisemakers váltott. Utánuk a nemzetközi szekció következett: az osztrák/amerikai Bertram Dhellemmes és Edward Reardon; a The Preterite néven Berlinben alkotó amerikai Jim Campbell, Hellmut Neidhardt „N”, és végül kettejük Tape Measure Kid fantázinevű duettje. Mindeközben pedig a vendégsereg sorait olyan országos hírű méltóságok gazdagították, mint Dolly Rambo alias Madame X-otic (Kerékgyártó Erika), valamint párja, Mr. 4 Oktáv (Szilágyi Attila).
Aztán fél 12 magasságában került sorra az este egyetlen olyan fellépője, akihez már nekem is volt szerencsém korábban, az esemény fővárosi paralellje, a Harmadik Ember Fesztivál keretében. Bár kimondottan kellemes emlékeim voltak róla, Lehoczky Tamás Pulpo! Live act nevű, vetítéssel egybekötött szóló show-ját ezúttal sajnos már csak fél füllel és tűkön ülve, folyamatosan a telefonom képernyőjét lesve hallgattam, mivel Hamupipőkéhez hasonlóan én sem várhattam meg a bál végét (csak engem nem a tökhintó várt, hanem az utolsó Volán-járat). Ugyanezen okból maradtam le fájó szívvel az este főattrakciójáról, a szülinapos Lyuhász Lyácint-műsorról is, de azért remélem, valamikor őket is alkalmam lesz meghallgatni végre. Addig is bekövettem az este résztvevőit, bízva abban, hogy hamarosan támad majd valami hasonló móka Debrecenben, ahol ismét tiszteletemet tehetem.
Összességében tehát nagyon vagány volt a helyszín, a szervezés meg a társaság is, és hatalmas pozitív csalódás volt számomra megtapasztalni, mennyire tevékeny és haladó ez a színtér. Bevallom, Budapestre elszármazott és hosszú évekig ahhoz a léptékhez szokott, mondjuk így „értelmiségiként” elég korán elkezdtem lesajnálni a „vidéki” létet, és meg voltam róla győződve, hogy itt aztán „nincs semmi”. Ehhez képest újabban csak kapkodom a fejem, hogy mennyi minden van, és ráadásul milyen jók! Pedig éppen a Lyuhász Lyácint az élő bizonyíték arra, hogy ez a tendencia vélhetően egyáltalán nem tegnap kezdődött, mégsem veszített erejéből, és szerintem most sem késő még csatlakozni.
V. Zajkert – 25 éves a Lyuhász Jácint Bt., Debrecen, MODEM, 2016. szeptember 17.
A fotókat Sárvári Géza készítette.
