Egy norvég művész, Martin Whatson szembe megy azzal az állítással, mely szerint a graffitik rontják a városok összképét, látványos alkotásaival éppen az utcai festmények szépségére igyekszik felhívni a figyelmet.
Az oslói alkotó a művészeti és grafikai tanulmányai során ismerkedett meg a ma már a mindennapjaihoz tartozó technikákkal, látásmóddal. Felfedezte a városi művészeti színteret és a stencilezést (tehát a speciális sablonok használatát), miután követte a szcéna fejlődését, több mint tíz évvel ezelőtt elkezdett saját stencileket gyártani. 2004 óta számos egyéni műsort is adott már, s részt vett csoportos kiállításokon, többek között Tokióban, Párizsban, Londonban, New Yorkban és Los Angelesben.
Whatson az emberekből, városi látképekből, régi épületekből, graffitikből, poszterekből, bomló falak látványából merít ötleteket, s ennek köszönhetően alakult ki saját alkotói stílusa. Utcai festményeinek eleinte főként politikai üzenetei voltak, ám az idő haladtával finomabb, burkoltabb kifejezések és témák kerültek nála előtérbe. Alkotásai alapját mindig a szürke különböző árnyalatai adják, de a monokróm betonhatás megtörésére vibráló színeket csempész a mintáiba, így adva életet festményeinek.
Az utcai művészről további információ a honlapján érhető el.
Képek: Martin Whatson