Egyik városból a másikba utazni, határokon át, ahol más nyelven beszélnek és nem értik az enyémet, akár egy Ming-kori kínai templomot Bécsben. Az izgalmas konceptuális kiállításairól ismert kínai kortárs művész, Ai Weiwei első osztrák tárlata, a Translocation – Transformation az 21er Hausban és a Belvederében látható Bécsben.
A helyváltoztatás, a nomád egzisztencia, a száműzetés és a migráció végigkíséri Ai Weiwei életét és művészetét. Gyerekkorában családját a kommunista vezetés elűzte otthonából, majd Weiwei New Yorkba került, ahol fotózni kezdett, azután visszament Kínába, ott viszont házi őrizetben tartották, mígnem az állam egy útlevéllel szabadon engedte, és Berlinbe emigrálhatott. Minden új hely magában hordozza az átformálódás lehetőségét. Ai Weiwei úgy idézi meg a tárgyakon keresztül a tradicionális kínai kultúrát, hogy közben mindvégig a jelenre reflektál.
Az 21er Haus kiállítóterében a hatalmas, mennyezetig érő, a késő Ming-dinaszta (1368–1644) korából származó Wang család ősi terme (Wang Family Ancestral Hall, 2015) tekintélyt és emelkedettséget sugároz. A 14 méter magas, fából készült szerkezetet több mint 1300 részből építették egybe, hogy Kínán kívül először láthassa a nagyközönség az alkotást. A szerkezet lebontása annak az ókori építészeti eljárásnak köszönhető, hogy a régi tradíció szerint az oszlopok és a gerendák teljesen függetlenek egymástól. Az eredeti növénymintás fafaragást színes festés egészíti ki, az épület íratlan története a karcolások, a molyok által átfúrt lyukak folyton változó jeleiben olvasható.
Az ősi Wang-család a déli Jiangxi provinciában híres teakereskedőnek számított a Ming-dinasztia idején, és a társadalomban nagy presztízst töltöttek be tagjai, hiszen Kína ekkoriban bevételeinek nagy részét a teából szerezte. A kínai ősi templomok szent helyek, ahol az ős tiszteletére rendezvényeket és fontos szociális eseményeket (pl. esküvő, temetés) rendeztek, illetve alkalmanként a helyi választások és a közösségi találkozók színhelye is volt. A kínai kommunista kulturális forradalom idején, az 1960-es években azonban az építményt megrongálták és összedőlt. Ai Weiwei egy kereskedőtől vette meg az épületet, és a 2015-ös pekingi kiállítására újjáépítette. Az impozáns műtárgyat hajóval szállították Kína keleti részéről, Beilunból Bécsbe Hongkongon, Szingapúron, Srí-Lankán, a Szuezi-csatornán és a Gibraltári-szoroson át, hogy végül megérkezzen Hamburg kikötőjébe. A 36 napos út és az installálás után mi itt állunk előtte Közép-Kelet-Európában, hogy egy idegen kultúra szentélyét tanulmányozzuk.
Az építmény történetével párhuzamosan Ai Weiwei a kiállítótér történetére is reflektál, hiszen a bécsi 21er Haust az 1958-as brüsszeli világkiállításra készítették, majd meg akarták semmisíteni, de később Bécsbe transzportálták, és ma már kortárs művészeti múzeumként tölti be szerepét. Kínában számos ilyen ősi szentélyt romboltak le a régi – Lao-ce és a Konfuciusz tanításain alapuló – hagyományt elutasítva, az új kommunista propaganda szellemében. Eltűntek a használatból, a társadalomból, de nem tűntek el a száműzetésben az emlékezetből, a kínai könyvek lapjairól és a műtárgykereskedelmi piacról. Bármilyen távol is kerüljön a kultúra egy fontos eleme, a tárgy képes újra megeleveníteni azt, aminek már az átmenetben a helyhez kell simulnia.
A kínai teakultúra nyomán haladva a Teaház (Teahouse, 2009) és a Kiöntők (Spouts, 2015) című alkotások az átalakítás jegyében mind Kína egy-egy darabját szimbolizálják. A Teaház című alkotás préselt pu-erh teafajtából készült, amit 1700 éve termesztettek először Kínában, a névadó Pu’er városban, így a tea egyik ősfajtájának számít. Eredetileg a kedvezőbb szállítás miatt tégla-, golyó- és gombaformákba préselték, és vitték akár a távoli Európába is. Ai Weiwei teaháza egy sematikus, minimalista kis házforma, készen a szállításra, hogy a tea csodája bejárja a világot.
A Kiöntők (Pourer, 2016) című munka szintén egy monumentális installáció 100.000 antik teakiöntő töredékével a Songtól a Qing dinasztiákig, tehát 960-tól 1960-ig vegyesen. A régészeti leleteknek beillő tárgyak egy nagy szőnyegként kiterítve hevernek a földön. A privát szféra leggyakrabban használt edényei sokat mesélhetnének használóikról, az otthonaikról, a finom női kezekről. A klasszikus kínai kultúra időszakát jelentő töredékek a kényszerrel megsemmisített ezeréves hagyományokra emlékeztetnek. Az 1960-as évektől kezdve ugyanis a kommunista Mao Ce-tung a kínai kulturális örökségek eltörlésére törekedett, minden, ami korábbról származott, az számára értéktelen volt, egész egyszerűen nem értette a művészetet és a kultúrát. Ami korábban fontos volt a kínai emberek számára, az egyszer csak eltűnt, minden széttöredezett.
Ai Weiwei az egykori Pekinghez közeli császári nyári palotában található vízórát is rekonstruálta a bécsi barokk miliőben. A 21er Haustól pár száz méterre a Belvedere hátsó parkjának szökőkútját körbeveszi az Állatok köre / Zodiákus fejek (Circle of Animals / Zodiac Heads, 2010) című bronz szoboregyüttes. A tizenkét állatfej a kínai horoszkóp jegyeit ábrázolja: egy kínai ciklus tizenkét évig tart, egy-egy évet a tizenkét állatövi jegyről neveztek el. Az eredeti császári vízóra tizenkét ember- és állatfej együtteséből állt, és minden második órában víz csobogott ki rajtuk. A nyári palota pompás növénygyűjteményéről volt híres, méltán nevezték a „Kertek Kertjének”. 1860-ban, a második ópiumháború alatt az angol-francia expedíció során azonban teljesen tönkretették, a bronzfejeket pedig elrabolták. Ai Weiwei az állatövi ciklus újraalkotásával rekonstruálja az „elveszett Paradicsomot”, amit nem szolgalelkűen másol, hanem saját művészi intenciói motiválják. A másfél méter széles fejeket egy három méteres posztamensre helyezte félkör alakban. A művész eredetileg egy amerikai köztéri szobrot akart készíteni, mert a meglévőket túl komolynak és hivatalosnak találta. Az állatfejek játékossága gyorsan a New York-i lakosok kedvence lett, amit legelőször a Central Parkban Pulitzer szökőkútja körül állított ki, ezáltal a legismertebb kortárs kínai alkotássá vált. Azóta megjárta Dániát, Németországot, Oroszországot, Spanyolországot és Csehországot is.
A Bécsben installált szobrok által körbevett szökőkútban az F Lótusz (F Lotus, 2016) című alkotása került a vízre. A közel 201 mentőmellényekből álló gyűrű lótuszvirágokként úszik a Belvedere barokk medencéjében. A napjaink eseményére, a menekültválságra reflektáló alkotás a lótusz szimbolikáján alapul, amely a buddhizmusban a tisztaság és az újjászületés jelképe. A lótuszvirág iszapból való kivirágzása azt jelenti, hogy környezete ellenére is növekedhet. Buddhát gyakran ábrázolják lótuszvirágon, mint aki az anyagi világot legyőzve megtisztult, s eljutott a nirvánába. A provokatív alkotás az Égei-tengerben elhunyt menekültekre emlékezik, akiket a kényszer és a vágyakozás a tenger karjaiba sodort. Az „f” betűt formázó alak egy visszatérő motívum Ai Weiwei alkotásaiban és a kínaiak internetes mémje. 2009 elején a „Grass-Mud Horse” („Fű-Sár Ló”) című videóban tűnt fel először. Ez egy szójáték a mandarin nyelvvel: a „cao” eredetileg azt jelenti, hogy „fű”, de egészen hasonló kiejtéssel az angol nyelvű „f” szóra utal, a „cáo nǐ mā” (Grass-Mud-Horse) pedig a „f*** your mother” kifejezés megfelelője a magánhangzók más artikulációjával. A „Grass-Mud-Horse” idővel a hatalom általi internetcenzúra és az új ellenállás szimbóluma lett. A „caonima” pedig eredetileg alpakkát jelent, ami gyorsan a mém avatárjává lett. Kínában az internetcenzúra azt jelenti, hogy folyamatosan ellenőrzik az oldalakat, megjegyzéseket, és kiszűrik azokat, amelyek a népköztársaságra veszélyt jelenthetnek. Ai Weiwei Bécsben ezt az üzenetet rejtette el a mellényekkel, hasonló alkotása még az F Grass.
Ai Weiwei mindig kifejezte a személyes viszonyát a saját kultúrájához, és mint művész társadalmi felelősségből a kifejezés szabadságáért protestál. A klasszikus kultúra egyben személyes út is, az egyén hagyományokba foglalt szabadsága, az önkifejezés lehetősége. Arra világít rá Ai Weiwei, hogy ez a legrégebbi ókori hagyományokon alapuló kultúra csak az elmúlt évtizedekben tűnt el a hétköznapokból. A kiállítás címében szereplő translocation, azaz áthelyezés a tárgyak (vagy azok másolatainak) eredeti helyéről történő utazásáról szól, ami a jelentés átalakulását (transformation) is magával hozza az új közegbe igazítva, ami egyfajta száműzetés és menekülés. A művész mindennapi tárgyakat helyezett el a kiállításon, hogy az ókori tér érzését keltse a nagy installációkkal, amelyek nem kevés munkával készültek el. Kínából mindent el lehet hozni, mindent legyártanak, egyedül a boldogság és a szabadság nem készül manufaktúrákban.
Ai Weiwei Translocation – Transformation című kiállítása Ausztriában, Bécsben, az 21er Haus Múzeumban és a Belvedere Palota kertjében látható 2016. július 14. és november 20. között.
