Gutenbergtől Zuckerbergig mottóval rendezik meg Budapesten a Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát. 2016. szeptember 24-én és 25-én brit, dán, francia, holland, japán, német, olasz, orosz, osztrák, svájci és magyar antikváriusok várják a szakértőket, gyűjtőket és a könyveket szerető, ritkaságokra kíváncsi nagyközönséget.
Az első kiállítást és vásárt megelőzi a Nemzetközi Antikvár Szövetség (International League of Antiquarian Booksellers) 42. kongresszusa, mely szintén Budapesten lesz. Mindkét esemény házigazdája és szervezője a Magyar Antikváriusok Egyesülete. A kongresszust kétévente rendezik meg, mindig más nagyvárosban. Ezekre az egész világról érkeznek tagok, hogy szakmai kérdésekről beszéljenek, megvitassák a piac újdonságait és megismerhessék a mindenkori vendéglátók könyvkultúráját és ritkaságait. A kongresszus és vásár ideje alatt, 2016. szeptember 19-25. között a nemzetközi antikvárius szakma közel száz fővel képviselteti magát Budapesten.
A rendezvény mindkét nap (2016. szeptember 24-25.) délelőtt 10.00 órától este 18.00 óráig várja az érdeklődőket. Helyszíne a Pesti Vigadó épülete. A kétnapos kiállítás és vásár ingyenesen megnézhető. A látogatóknak lehetőségük nyílik antikvár könyveik felbecsültetésére is. A kínálat is széles, minden pénztárcához igazodik, a könyvek mellett kéziratokat, kottákat és nyomatokat is felvonultat.
A vásáron lehet majd látni Albert Einstein eddig nem publikált, kéziratos levelét is, amit 1928. december 10-én írt akkori asszisztensének, Herman Müntznek. Ott lesz majd a Thuróczki-krónikák 1488-ban Augsburgban kiadott, gazdagon illusztrált kötete, Arnold Montanus (1625-1683) németalföldi teológus és történész műve Az ismeretlen Újvilág című kötet első német fordítása is látható lesz, valamint egy 1865-ös Budapest és környéke térkép is.
Horthy Miklós Adolf Hitlernek címzett autográf levele szintén szerepel a kiállításon, valamint Corvin János latin nyelvű, pergamenre írt birtokadományozó levele is. Meg lehet majd tekinteni Canisius Szent Péter Katekizmus című művének első, 1555-ös kiadását, ami az ellenreformáció alapkönyvének számít. Petőfi Sándor összes költeményének még a költő életében, 1847-ben napvilágot látott, szép állapotú, első kiadású rendkívül ritka kötete is ott lesz.
Találkozhatnak majd a látogatók a Blok & Kurjer Bloku nemzetközi folyóirat 8-9. számával, Kassák Lajos Tisztaság könyve című művének 1926-ban megjelent, aláírt, keltezett első kiadásával, a Constitutio Criminalis egy eredeti példányával, amelyet 1769-ben Mária Terézia bocsátott ki, Kosztolányi Dezső Káin című novelláskötetével, ami Bálint Lajosnak lett dedikálva, Márai Sándor Egy polgár vallomásai című regényének szintén dedikált változatával, és Gundel János 1896-ban kelt, az István főherceg szálloda levélpapírjára írt autográf levelével is.
Budapestre érkezik még az 1760-ban megjelent Description des pierres gravées du feu Baron de Stosch című katalógus, amit Johann Joachim Winckelmann készített Philipp von Stosch báró antik gemmáinak gyűjteményéről, illetve a Photographs of Animals című viktoriánus fotóalbum az 1880-as évekből, ami 85 fotót tartalmaz, valamint egy eredeti, budapesti turisztikai plakát az 1930-as évekből. A ritkaságok megvásárolhatók a helyszínen.
Részletes és folyamatosan aktualizált információ a kongresszus weboldalán illetve a vásár és kiállítás Facebook-oldalán található.