A dél-afrikai rap-rave együttes, a Die Antwoord jövő évben adja ki ötödik albumát, ezt követően pedig saját játékfilmjük forgatására koncentrálnak majd. A bejelentéssel egy időben az a hír kezdett el terjedni, hogy a zenekar jövő szeptemberben feloszlik, ám ezt az énekesnő, Yolandi Visser cáfolta.
Az idei Sziget Fesztiválra is tömegeket vonzó együttes néhány napja adta ki legújabb, Fat Faded Fuck Face című dalát, amely a szeptember 16-án megjelenő Mount Ninja and Da Nice Time Kid című nagylemezen is hallható lesz. A formáció nem unatkozott idén, hiszen májusban jelent meg a 13 számot tartalmazó Suck on This mixlemezük is.
A jövő év is mozgalmasnak ígérkezik a banda számára, hiszen többek között folytatják a dél-afrikai gengszterfilmjük forgatását (South African Ninja), amin már legalább tíz éve dolgoznak, tehát már a Die Antwoord hivatalos megalakulása előtt elkezdték a munkálatokat. A várhatóan jövő év szeptemberében bemutatásra kerülő szürreális filmben afrikai nindzsák szerepelnek majd, s a történet számtalan eleme kapcsolódni fog a saját életükhöz. A 2017-es tervhez tartozik még egy nagyszabású kiállítás, amit a fokvárosi Kortárs Művészeti Múzeumban mutatnak majd be.
A formáció feloszlásának híre az Exclaim! portálon jelent meg, ahol azt írták, hogy az énekes, Ninja erősítette meg a befejezésről való feltételezést, amit néhányak szerint egyébként már amúgy is sejteni lehetett, hiszen még az együttes létrejötte előtt kijelentették, hogy összesen öt lemezt fognak elkészíteni. Utóbbi állítás igaz, ám nem jelenti azt, hogy fel is oszlanak. Az énekesnő, Yolandi az Instagram-oldalán nyugtatta a kedélyeket, s mondta el, hogy az Exclaim! újságírója fordította ki a szavaikat, a feloszlásukról szóló állítást hazugságnak nevezte.
Forrás: Pitchfork