Életének 87. évében elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze. Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban.
Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) orosz szakán tanult. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt.
Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vette – erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik –, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért.
Első versei 1953-ban, első kötete, a Felröppen a madár 1954-ben jelent meg, ezt követően kapta meg először a József Attila-díjat. Munkásságát, szerepvállalását 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal, 1985-ben, 1995-ben és 2004-ben Az Év Könyve Díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Számos más hazai és nemzetközi elismerés mellett 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést is. 2012-ben a Kossuth-nagydíjat, 2014-ben a Nemzet Művésze címet kapta meg. 1988-tól a Hitel folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke. 1992-ben ő kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását is.
Forrás: MTI