Tíz fiatal színművész és rendező vehette át a Junior Prima Díjat magyar színház- és filmművészet kategóriában szerdán a Budapest Music Centerben.
A Prima Primissma Alapítvány és a kategória társalapítója, az FHB Bank elismerését idén Eke Angéla, Szilágyi Csenge, Fehér Tibor, Lábodi Ádám és Wunderlich József színművész, Boross Martin dramaturg, rendező, a STEREO Akt művészeti vezetője, valamint két alkotópáros: Benkó Bence és Fábián Péter rendező, a K2 Színház alapítói, illetve Vecsei Miklós színművész, író és ifj. Vidnyánszky Attila színművész, rendező nyerte el.
A kétmillió forinttal járó díjra idén is a magyar színház- és filmművészet elismert képviselői jelöltek 30 évesnél nem idősebb tehetséges művészeket, a díjakról szakmai zsűri döntött.
A zsűri tagja volt Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója, Bálint András színész-rendező, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja.
Köbli Gyula, az FHB Bank vezérigazgató elmondta, hogy a 2016-os év jelöltjei között a színészek mellett táncművész, dramaturg, koreográfus, látványtervező, filmrendező és cirkuszigazgató is szerepelt, a díjazottakat több mint 50 jelölt közül választotta ki a zsűri.
A 2016-ban megválasztott tíz Junior Primával együtt a színház- és filmművészet kategóriában összesen 73 fiatal tehetséget jutalmaztak eddig.
Forrás: MTI, fotó: Szigetváry Zsolt