Habár az életem nagy részét Debrecen holdudvarában és a zene bűvkörében töltöttem, a helyi undergroundban valahogy sosem mélyedtem el igazán. Márpedig Debrecen nem kicsi város, szóval feltételeztem, hogy kell lennie ilyennek, még ha rejtve is, csakhogy én türelmetlenebb típus vagyok annál, mintsem évek alatt, evolúciós úton fedezzem fel a szcénát.
A Google segítségét vettem igénybe, majd összeírtam egy txt fájlba az összes felmerülő releváns találatot. Aztán heteken keresztül hallgattam a nyersanyagot, miközben úgy éreztem magam, mint valami régi vágású zenei producer, aki egész álló nap a bereluxázott irodája félhomályában üldögél a bőrfoteljában és postán érkezett, karcos demókazettákat hallgat sorra, amiknek a nagy része aztán a kukában végzi.
Persze az alábbi válogatás se nem szakmai, se nem piaci alapú, ellenben tökéletesen szubjektív és meglehetősen random. Habár tudatosan törekedtem a műfaji változatosságra, puszta önzésből maradt ki a teljes hiphop- és az egyébként igen kiterjedtnek tűnő hc-színtér jó része is, amely műfajokon belül az én füleim sajnos csak kevéssé tudnak és akarnak differenciálni. Ugyanakkor koncepciózusan nem válogattam be (1.) nem élőzenei produkciókat, mint például a Black Seeds Recordings egyébként fülbemászó drum & bass korongjai; (2.) viszonylag híresebb bandákat, mint a Skafunderz vagy a Frogshow; (3.) olyan, egyébként érdekes formációkat, akik korábban már voltak emlegetve e médium lapjain, mint a Led vagy a Flexible Juice, és (4.) feldolgozás-zenekarokat, mert azokat sose értettem. Helyettük igyekeztem olyan frissebb, alulértékelt projekteket beemelni, amelyek egyúttal az én ízlésemmel is szerencsésen találkoztak. Hát íme az én TOP 10-es debreczinerem.
10. Gidnim’Rém
Miarossebb – teszi fel a kérdést Gidnim’Rém, azaz a polgári nevén több sikeres produkcióban is zenélő Urbán Bence legújabb, nagyon bátor és a legkevésbé sem slágeres hangjátékalbumán, és első hallásra bennem is nagyjából ez a kérdés fogalmazódott meg. Gyereklemez-paródiába illően blőd témák és szövegek, hol Bérczesi Robis tempóban és logikával, hol Szegény Peti nagymamája-stílusban elmesélve, az elváltoztatott modoron is átsejlő, kimondottan kellemes beszéd- és énekhanggal párosítva. A zene meg, bár különálló, rövid trackekre szabdalt, nem igazán dal szerkezetű, inkább zajokból és diszharmóniákból építkezik, továbbá imádnivalóan indokolatlan zenei betétekkel dúsított, az oldschool videójátékos 8 bites prüntyögéstől kezdve skapunk ütemeken át a flamencós melódiákig. Aztán az első sokk után olyan hamar elfogy az a nyolc, sajátos humorú dalocska, hogy levezetésképp kénytelen vagy replay-t nyomni, vagy elindítani valamelyik korábbi lemezt, majd meglásd!
9. Éva Presszó
Az eredetileg kisújszállási énekesnő, Vigh Évi által, 2015-ben alapított Éva Presszó zenekar egy centivel se nyújt többet, mint amit a neve is sejtet, vagyis villámgyorsan fejbe szálló, könnyed délutáni limonádémuzsikát, de azt hangszeres és énekfronton is profi módon és nagy-nagy szeretettel tálalva; okosan összerakott, vokálorientált dalokkal és nem agyonbonyolított, de nem is bugyuta, harmincasokra targetált dalszövegekkel. Az a fajta pozitív kicsengésű zene, ami tökéletesen megfér bármelyik kereskedelmi rádióban, mégsem tolakszik vagy irritál olyanokat, akik nem kedvelik a vidám zenét, és amúgy sem a rádióból művelődnek zeneileg. Eddig csak két stúdiódaluk és egy-két nem hivatalos koncertfelvételük érhető el az interneten, mégis be mertem válogatni őket a listámba, mivel maximálisan bízom az ígéretes folytatásban.
8. Modern Lobotómia
A 2014-es évjáratú Modern Lobotómia zenekar vélhetően csak nemrégiben végezhette el kitűnő bizonyítvánnyal az alterrock főzőiskolát, mert látszólag már az összes receptet kívülről fújja, de fűszerezni még igencsak bátortalanul mer. A három fiatal zenész egyébként csaknem kifogástalan dalokat ír, amiket kellően szexi és hanyag stílusban adnak elő, csak épp az újdonság varázsát hiányolom picit a produkcióból. Mégis felkerültek a listámra, mert én látom bennük a potenciált arra, hogy később talán valami eredetibbet is megvillantanak magukból. Ha meg mégsem, hát itt egy zenekar azoknak, akik a 2010-es évek második felében fedezték fel maguknak a Kispál és a borzot, a Quimbyt és a 30Y-t, és élőben szeretnék hallani, hogyan szólnának, ha még nem unná rajtuk kívül mindenki más, az említett zenekarokat is beleértve.
7. BetterThanEver
A 2010-ben alakult, eredetileg mátészalkai BetterThanEver a hazai kortárs pop punk színtér per pillanat számomra legszimpatikusabb képviselője. Hibátlan és ékegyszerű dalok, okés bennük minden az énektől a hupákolásig; igazi ugrálós-kiabálós adrenalinzene. Mondjuk ahhoz már túlkorosnak érzem magam, hogy az első sorban bulizzak rá, de egy-egy frusztráltabb nap végén kiváló feszültséglevezetés lehet max hangerőn zúzatni a zenéjüket a szomszédság szórakoztatására. Sajnos legfrissebb, háromdalos kislemezük már több mint kétéves, és túl rövid is ahhoz képest, amilyen szívesen hallgatja az ember, de állítólag hamarosan érkezik tőlük az új anyag!
6. Random Characters
A Random Characters a többes szám ellenére egyetlen debreceni férfiú, Frendl György jobbára egyszemélyes, úgynevezett hálószobaprojektje, habár időnként koncerten is el lehet csípni, koncertkompatibilisebb zenekaros felállásban. Stílusilag valahova az akusztikus singer-songwriter és a lo-fi közé lőhető be leginkább, nagyobbrészt érzelmes, melankolikus éneklős-gitározós témákkal, ugyanakkor sok-sok puha vagy épp megőrülős elektronikával, valamint némi kísérletezéssel és neo-80-as évekbeli indie dekadenciával is át van itatva – vagyis összességében kellően különutas, autonóm produkciónak tűnik. A pár éve még sűrűn release-elő projekt jelenleg kevésbé látványosan aktív, de ígéretet kaptam a folytatásra; hátha ez a cikk is motiválóan fog hatni.
5. Sexy Rodeo
A korábban viszonylag bejáratott zenekarokban edződött zenészekből 2012-ben verbuválódott Sexy Rodeo idén megjelent, Gyökerek című nagylemeze egy kissé kiforratlan, de nagyon izgalmas, egyedi ízű zenei koktélt kínál a rocksztenderdekben megfáradt fülek számára. Dalaikban tökéletesen megférnek egymás mellett a pihekönnyű bárzongorista hangulatok a butácska punkos ritmusokkal, mindezt klasszikus dallamos rockzenei alapokra tűzdelve és váratlan fordulatokkal tarkítva. Az ének nekem arányaiban picit gyengébb, de az összhangzatba azért szépen belesimul, azonkívül a dalszövegek is egész értelmesek; a nagyon erős és hangsúlyos ütőszekció pedig amúgy is kárpótol minden kisebb döccenőért. Aztán csak így tovább!
4. Százaségő
A Százaségő csak részlegesen számít debreceninek, cserébe azzal a fajta zajzenével – vagy ahogy ők nevezik: improvizatív folyamatzenével – foglalkoznak, ami elsőre nehezen emészthető, mégis igencsak közel áll a szívemhez, s aminek úgy tűnik, mind a székesfővárosban, mind a cíviseknél igen komoly hagyományai vannak. A három éve létező zenekar nem épp kezdő zenészekből áll; tagjaik olyan más, nagy múltú és elismert bandákban is játszanak, mint a Lyuhász Lyácint Bt. vagy épp a Korai Öröm. Fellazított, asszociatív szerkezet, disszonáns hangzásvilág, sötét, pokoljárós hangulat, meditatív borzongás. Olyan zene, ami csak és kizárólag élőben tud működni, tekintve, hogy előre megírt számok tulajdonképpen nincsenek is. S habár ők ebben a formában pont nem lesznek ott, a szombati Zajkert műsora eléggé hasonló szellemben fog telni, ha valaki esetleg kedvet kapott elmerülni a szcénában.
3. Pit Of Saron
Az öttagú Pit Of Saron némiképp kakukktojás a listámon, mert annak ellenére kerültek be a TOP 10-be, hogy amit csinálnak, az azért eléggé hácé, de legalábbis metalcore. Idei, The Emptiness, The Rage and Me című lemezük azonban annyira jól sikerült, hogy azt nem tudom ignorálni. A lemez egy nagyon jó tempójú és vérprofin egybegyúrt, széles spektrumú egyveleg a nívós fősodorbeli metál táptalajáról kibokrosítva, rusztikus hörgéssel-kiabálással és szívhez szóló, dallamos vokálokkal egymásnak felelgetve, ráadásképp remek vendégzenészekkel kiegészítve. Mindössze hét dal, de nagyon kompakt, nagyon esszenciális, kvázi beleköthetetlen; a Nova Prospectes Besnyő Gabival előadott, albumzáró rockballada pedig egyenesen megunhatatlan számomra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lehetnek élőben, és úgy tűnik novemberben meg is tapasztalhatom majd.
2. Ghost Toast
Ki merem jelenteni, hogy a 2008-ban alakult, Ghost Toast nevű formáció az egyik legkomplexebb zenei élmény, ami mostanában történt velem, és nem is értem, hogyan tudtam ennyi éven át meglenni nélküle, pedig egyszer már majdnem elmentem egy fellépésükre, amikor a Makrohanggal játszottak a Nagyerdei Víztoronyban. A sorban második, 2013-as There is no en… című nagylemezük egy afféle kiszámíthatatlanul ötletgazdag billentyű- és csellófutamokkal, valamint izgalmas forrásokból kölcsönzött szöveg- és vokálbetétekkel megbolondított, agyalós-kísérletezős instrumentális progmetál anyag, habár még egy ilyen viszonylag tág címkét is nehéz ráhúzni. Ezek a zseniális fickók ugyanis, fittyet hányva minden könnyűzenei közhelyre vagy hagyományra, nemcsak a tömény elektronikától, de még a világzenei motívumoktól sem rettennek vissza. Zenéjük így sokadszorra is kiismerhetetlen, akár egy okos időutazós sci-fi, és minden hallgatással újabb gyöngyszemeket mutat meg magából. Ezek után pedig alig várom, hogy a szépséges videoklippel beharangozott új album is minél hamarabb megjelenjen.
1. Perihelion
Habár ez nem egy klasszikus értelemben vett toplista, a Periheliont szándékosan hagytam a végére, mert míg a többi zenekar elsősorban intellektuálisan mozgatott meg, az ő zenéjük közvetlenül az ösztönénemre volt képes hatni, tankönyvszerűen követve minden számottevő zenei felfedezésem hagyományos, aha-élményszerű metódusát. Legfrissebb, Hold című kislemezük ugyanis két – számomra nagyon kedves – elemet kombinál: az erőteljes, énekorinetált, folkos hangzást a posztrockosan rezegtetett gitárral, piros pontként pedig még egy Twin Peaks-feldolgozást is tartalmaz. Így hát hiába, hogy a vokál olyan döbbenetesen artikulálatlan, hogy lyrics nélkül még a nyelvét sem tudtam megfejteni (pedig valószínűleg az értelmét is érdemes), maga a zene olyan mélyen gyökerező őserőket piszkál fel bennem, hogy minden – a tudatos énem felől érkező, egyébként jogos – kritika lepereg róla. Remélem, mielőbb alkalmam lesz élőben is meghallgatni a zenekart, ha már én balga kihagytam a múlt heti Düreres bulijukat. Addig is szavazzatok a klipjükre, elég elborult!
Hát ennyi volna. Aztán biztosan lehet ezzel vitatkozni, hogy kiknek nincs vagy kiknek lenne még itt a helye a listán, meg biztos akad olyan is, aki véletlenül kerülte el a figyelmemet, mindenesetre ez szerintem jelenleg a tíz legmenőbb zenei projekt Debrecenben, és annyira élveztem ezt az egészet, hogy az folytatást kíván, úgyhogy keep tuned!
A kiemelt fotó forrása a Ghost Toast zenekar Facebook-oldala.
