Rejtőzik valami hívogató és csábító Beregi Tamás új könyvében. Akár a külső borító sejtető fátyla, akár a boldog békeidőkbe helyezett történet bolyongó bohémei babonáztak meg, úgy éreztem, kezembe kell vennem, el kell olvasnom a Noctambulot.
A viktoriánus kor kezdett el először tudományos igénnyel kutatni, vizsgálni és tematizálni olyan társadalmi változásokat, mint a prostitúció, a felgyorsult urbánus életmód vagy a szexualitás, amelyek a későbbi korok számára már többé-kevésbé fundamentumként voltak értendőek. Ezek a vizsgálódások központi szerepet játszottak egyes huszadik századi tudósok, mint Walter Benjamin vagy Michel Foucault munkáiban is. A Viktória királynő nevével fémjelzett időszak végéhez közeledve azonban ezek a témák annyira közbeszéd és politikai diskurzus tárgyává váltak, hogy az érdeklődési szemszögek megszaporodtával óhatatlan volt, hogy egyenesen át ne itatódjanak a korszak technológiai és attitűdbeli áramlataival. Ezek együttese, valamint a századforduló iránti félelmek táplálták a dekadenciát, a borúlátást és a halálvárást.
Beregi könyve ügyesen játszik rá a bizonytalanságra, a küszöbön álló paradigmaváltásra, ezzel teremtve olyan atmoszférát, amely a századvégi viktoriánus irodalom sajátja. Panorámáján a társadalom minden rétege felvonul, az arisztokratától a düledező malomban bujkáló, öreg, morózus és hajléktalan skótdudásig. Egyik főbb hozzávalója (mintha receptkönyvből olvasná az író) a mindenkiben bujkáló immoralitás: egy erotikus fényképeket restauráló, társadalmilag lecsúszott férfi (Jonathan Wakefield) és egy kiugrott kurtizán (Minna) párosának menekülésébe kapcsolódhattam be. A Bram Stoker-i nevek és helyszínek, mint London, később pedig a Skót Felföld, a skót gótika (vö. R. L. Stevenson munkái) felé sodorhatná az egész történetet, azonban meglepetésemre korántsem erről van szó.
Sokkal inkább egy hullámzó intenzitású kalandregénynek tudnám nevezni a Beregi-könyvet. Igaz ugyan, hogy a műfaj elülső tagját adó főnév jobbára kimerül abban, hogy egy szerencsétlen ügyből kifolyólag a páros menekül a hatóságok elől, így semmiféle élménnyel nem gazdagodnak a narratíva során. Kétségtelen, ugyanakkor rendkívül örömteli, hogy a Noctambulo nagyon mélyre merül a kortörténeti sajátosságok felkutatásában. Ezeket igyekszik részletesen bemutatni és érdekfeszítően beépíteni a szövegbe. Az eszkatologikus tanok, a kísértetjárta vidékek és mocsarak rémisztő miliője, a darwinizmus újdonsága, a nozologikus (betegségtani) elképzelések és a fotózással kapcsolatos korabeli hiedelmek összeillesztése nagyszerűen sikerült, azonban hiába alkotnak egy hihetetlenül sokszínű és változatos hátteret, ha maguk a karakterek és a történet nem válnak szerves részévé ennek a csodálatosan összetett világnak.
A kötet Jonathan Wakefield nézőpontját érvényesíti, a másik főbb szereplő, Minna ellenében. Éppen ezért úgy gondolom, hogy lehetőség nyílik arra, hogy a férfigótika fogalomrendszere több helyen is magyarázattal tudjon szolgálni az esetlegesen zavaros és nyugtalanító helyzetekre. Jonathan kötődése/vonzódása a nőkhöz az anya/szerető szereposztásra lett levetítve. Ahol egyrészt egy tőle jóval idősebb férjezett asszony tölti be ezt a feladatot, másrészt Minnát szintén hasonló tulajdonságokkal ruházza fel, mint a fentebb említett dualitás. Utóbbi személynél mindez abban tetőződik, hogy a fénykép-restaurátor tárgyiasítja őt, érzelmi és szexuális eszközként tekint rá, s ennek segítségével teszi hangsúlyosabbá a megélni vágyottakat. Egy apró felforgató részletként érthető az a tény, hogy Minna egykor örömlány volt, ennek ellenére Jonathannel nem hajlandó lefeküdni. A férfi türelmetlensége, hogy végre megkaphassa a nőt, voltaképp rögeszméjévé válik a kötet egy részében.
A Noctambulo továbbviszi és eljátszik a gótika ezen ágával. Számomra pedig valahol éppen itt bicsaklik meg a regény. A férfi problematikus szexualitásának aláaknázása majdhogynem toposz ebben a közegben, továbbá a nyers erőszak bemutatása és a másik eltiprása is az lenne, azonban ezek elé Beregi egy melankóliából szőtt függönyt húz. Ez, ahogy a hátsó borítón Garaczi László rá is mutat, Szerb Antal utazóregényeinek sajátja, ugyanakkor ezzel számomra ki is herélte az olvasás élményét. Ez a bágyadtság kiebrudalta a dögöt a szövegből. Ami elementáris erő mégis lakozik itt, azt az író átmentette a fantasztikumba, és emiatt a világ szürkesége még inkább nyilvánvaló lesz.
Nem sok kapaszkodót nyújt Jonathan és Minna párosa sem. Mindkét szereplő viszonylag sematikus, nem túl mély és összetett karakterek benyomását keltették bennem. Erre ráerősít az is, hogy amikor rádöbbennek jelenlegi nyomorgó életük kisszerűségére, mindketten a személyes múltjukban kezdik el keresni az elveszett dicsfényt, ki az anya, ki pedig a nagyapa alakján keresztül. Míg a nő a történetmesélés útján kerül újra kapcsolatba felmenőjével, addig a férfi az alvajárás aktusának segítségével éri el ugyanezt. Így ismét kívül tudtam magam a forrongó valóságon. Minden, ami a fátyol mögött található, valódi, de egyszerre természetfeletti is. Ha ez a megtapasztalt jelenség visszatérne a valóságba, széttörhetné és káoszba taszíthatná azt, és a lélek anyagát szakítaná fel. Ezzel mintegy igazolva a férfigótika legfontosabb mozgatórugóját, a szembenálló, egymást követő generációk férfitagjai közötti kibékíthetetlen ellentéteket.
Amiért bosszankodom, az maga ez az elválasztás. Érthető, ám túlzó. A melankólia nem bocsát be a fantasztikumba, hanem távol tart tőle, hatást gyakorol, és részét képezi az egésznek. A felépített világ alapján talán hajmeresztőbb kalandokra számítottam volna, amit viszont vártam, azok a merészebb alakok. Szökésük során a szentimentális, néhol bugyuta évődéseik érthetőek, hiszen ebben a kódban kell dolgoznia az írónak, azonban a hasonló műfajú angol sorozat, a Penny Dreadful szintén sémákkal és toposzokkal zsonglőrködik, ugyanebben az időszakban, viszont szereplői szembe mernek szállni a számukra kiszabott sorssal, ezzel idézve elő drámaiságot és pátoszt. Jonathan és Minna viszont függöny által homályosak, ahelyett, hogy kilépnének, és élveznék a rivaldafényt.
Beregi Tamás: Noctambulo, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2016.
