Rímek, ritmusok, szinesztéziák – ezúttal nem a verseskötetben, hanem a táncszínház színpadán. Grecsó Zoltán művészete új megvilágításba helyezi a kortárstánc fogalmát, hiszen nem csak mint előadó, de mint pedagógus és koreográfus is egyedülálló látásmóddal hív életre mozdulatművészeti alkotásokat. Az alkotói folyamatokról és dilemmákról, a testvérével, Grecsó Krisztiánnal közös projektjükről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk a táncművésszel.
KULTer.hu: Az utóbbi időben számos helyen feltűntek a produkcióid, nem cseng ismeretlenül a neved a művészetek kedvelőinek körében. Hogy érzed, minek köszönheted ezt a sikert?
Ha jó helyen vagy, nem sikeresnek, inkább elégedettnek érzed magad. Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy a főiskolán taníthatok, hogy jól megy az Egy faun alkonya előadás és jól halad a következő próbafolyamatom is. Amíg úgy érzed, valami nincs rendjén az életeddel, addig megállás nélkül tepersz. Én sokáig ezt csináltam, mindent elvállaltam, és addig nem is hoztam létre semmi különöset. Nem gondolom azt, hogy ez feltétlenül jó, meg kell tanulni kikapcsolni is. A családunkban erős megfelelési kényszer jön az apai oldalról, ami nem hagyott bennünket pihenni, így nem úszhattak el mellettünk a lehetőségek. Szerintem mind a testvérem, mind az én sikerem ennek köszönhető. Ambivalens helyzet, mert sokszor szeretnék elégedetten hátradőlni és azt mondani, „igen, sikeres vagyok”, de maximalizmusra törekszem, örökké dolgozik bennem a bizonyítási vágy. Ha ez nem is árnyékolja be a mindennapjaimat, valószínűleg mégis folyamatosan működik a háttérben, és könnyen el tud rontani egy meghitt vasárnapot, ha ismét a próbát választom.
KULTer.hu: Nem csak táncolsz, de koreografálsz és tanítasz is. Melyikben érzed úgy, hogy leginkább önmagadra találtál?
Szerencsére nem kell különválasztani ezeket, hiszen mindhárom a tánccal foglalkozik. A Magyar Táncművészeti Főiskolán a jövő generációit szolgálom, a koreografálásban a szórakozni vágyó embereket, az esti tanítás során pedig a testüket művelni kívánó tanítványaimat. Ezek sokszor kölcsönhatásban állnak egymással: könnyen lehet, hogy az esti órámon történik valami, ami egy érdekes koreográfiai megoldás lesz a jövőben, vagy a reggeli órám valamelyik mozzanata hozzátesz az amatőrök oktatásának módszeréhez. Szerintem az is segít a főiskolai óráimban, hogy korábban évekig edzettem amatőröket. Most már pontosan, precízen meg tudom fogalmazni, mit szeretnék látni. A tánc, a koreografálás és a tanítás folyamatosan inspirálják egymást, és ezt nagyon szeretem bennük.
KULTer.hu: A táncstúdiód, a Willany Leó projektjei improvizációra épülnek. Mi a helyzet a darabjaiddal? Ott mindig fix mozdulatokkal dolgoztok, vagy ott is megjelennek rögtönzött elemek?
A Faun koreográfiái teljesen fixek, maximum Valencia improvizálta a mondatait a darab végén. Ha a Willany Leó újraalakul – minden évben kerülnek be és távoznak tagok –, újrarendezem a projektet is. Ilyenkor elmondom, hogy mit várok, mi fog történni, és fontos számomra, hogy ők is tanuljanak szemléletmódot az előadásból. Néhány vizsgám, illetve az improvizációs órám bemutatója is rögtönzésre épül. Ez általában baromi izgalmas, de hogy színpadra vigyek egy csak improvizációs dolgot, azt nem engedi meg a tökéletességmániám. Van ennek egy másik oldala is, a Faunban például minden precízen kidolgozott, de egy ponton mégis önjáróak lesznek a művészek. Érik az anyag, a magukénak érzik a táncosok, és felülírják a koreográfiát a saját érzéseik szerint. Egyrészt szeretem cizellálni a mozdulatsort, másrészt azt is hagyom, hogy önmagát érlelje a rögtönzések segítségével, ha megjön az érzés az előadókban.
KULTer.hu: Az Egy faun alkonya és a nemsokára bemutatásra kerülő #Orfeusz és Euridiké is táncszínházi produkció. Hogyan jön létre a tánc és a színészet keresztmetszete?
Nem gondolnám, hogy ezzel én találtam fel a spanyolviaszt, de a koreográfiáimban nagyon erősen dominálnak az érzések. Talán egy ódivatú táncszínházi szemléletet követek, de nagyon szeretem, ha egy érzésből építünk fel egy produkciót, és nem egy felépített dolgot ruházunk fel később egy érzelemmel. Nem vagyok híve az absztrakciónak, ez a kor elidegenítő, már az is fura, ha valaki táncol, még ha az igény meg is van rá. Sokszor érzem azt, hogy úgy groteszk az absztrakció, hogy nem akar az lenni. Ilyenkor kinevetteti magát. Ezért fontos, hogy megtaláljam azt a kohéziót, ami elindít egy mozdulatot, különben jön a „három és”-es musical-feeling – a tipikus „mindenki feláll és táncol és énekel”. Számomra ez tartalmatlan. Rengeteget szenvedek emiatt az előadásaimmal, azt akarom, hogy mozduljanak meg a karaktereim, és legyen minden mögött egy „miért”. Úgy érzem, ez sikerült az Egy faun alkonyában, ott a főszereplő fiú áldozattá válik már az első másodpercben.
KULTer.hu: Nem egyedüli művész vagy a családban, a testvéreddel, Krisztiánnal gyakran léptek fel közösen a Mellettünk című projektetekkel. Milyen hatása van a családi köteléknek a közös munkára nézve? Előny vagy hátrány ez?
A közös munka szempontjából mindenképpen előny, mert nagyon hasonló dolgokról beszélünk, csak éppen különböző csatornákon – ő írásban, én táncban. Ugyanaz a paraszti háttér és a megfelelési vágy áll mindkettőnk mögött. Sok verziója volt a közös fellépős sorozatnak – például a Nebáncsvirág 2.0, amikor a címadó előadásom közben felolvasott, olyan volt, mintha direkt arra írta volna, holott semmi köze nem volt egymáshoz a kettőnek. Érdekes kérdés, hogy miért vagyunk jó testvérek, miért kommunikálunk hasonló dolgokról, ugyanis sosem ültünk le megbeszélni, hogy mi az ars poeticánk, és hol találkozik. Mindenki csinálja a saját dolgát, és valahogy mindig rímelünk, passzolnak az alkotások, akár a legók. Hasonló problémák foglalkoztatnak bennünket, akár párba is lehetne állítani például a Faunt és Krisztián Jelmezbál című művét. Pedig megelőzőleg nem beszélünk egymásnak az ötleteinkről.
KULTer.hu: Tradicionálisan a zene a tánc elengedhetetlen kellékének tűnik, ám te ezt többször is felülírtad már, mind a Faunban, mind a Mellettünk projektben. Hogyan működhet külön a kettő, és hogyan kapcsolható össze az irodalom és a tánc?
A Faun esetében is irodalmi alapról beszélünk, hiszen egy Mallarmé versre épült, amiből előzőleg készült egy zenemű, majd egy táncprodukció. Ma már nagyon keverednek a művészeti ágak, és itt ismét előtör az ódivatú szemléletem – szeretem, ha van egy irodalmi háttere a darabomnak, és ez majdnem mindig meg is jelenik. A Szigorúan ellenőrzött vágyak és a Nebáncsvirág esetében is így volt már, majd folytatódott a Képzelt beteggel. Szeretem összemosni, keverni az érzéseket, legyen itt szó a nevetés és a sírás vagy az ébrenlét és az álom kombinációjáról, a Képzelt betegnél is a keveredik a valóság és a mű. A Faunnál szintén visszaköszönt ez, az alkotói fázisok közül a bölcsész rész a kedvencem. Sok kutatást, utánajárást igényelt, és ez baromi izgalmas, minden elolvasott sornál jön egy új ötlet. A Faunban azért táncolnak az előadók, mert költők, a táncuk pedig a költészet. Nem úgy indult, hogy csináltunk egy Faunt és csináltunk egy Nimfát, helyette szinesztéziákat gyártottunk. Különös dolog a táncban, hogy hogyan lehet keverni az érzékeket; az első koreográfia a látás, a második a hallás, a harmadik az érintés, amely már visszamegy a valóságba, hiszen akkorra már undorodunk tőle. Ez egy jóval komplexebb, végigvezetett történet, mint elsőre tűnik, erős kohéziót szül a produkció. Gyakran használok a koreografálásnál más irodalmi eszközöket is, például rímeket; a kompozícióknál megjelenik az ölelkező rím, a páros rím, akárcsak a balettban. Úgy készítek kompozíciót, ahogy a költők írják a verseiket.
KULTer.hu: Van esetleg olyan speciális technika, egyedi jellemvonás – akár az alkotói folyamatban, akár a kész koreográfiában –, ami minden produkciódban fellelhető?
A ritmus. Mind a dramaturgiában, a koreográfiában, a darabokon belüli vágások létrehozásában a ritmus lesz a döntő, és szerintem ez teszi izgalmassá a produkciókat. Mindennek attól van íze az életben, ha jó a ritmusa. Igaz, hogy a Faun szinesztéziákra épül, mégis nagyon erős ritmus van benne mind dramaturgiailag, mind technikailag.
KULTer.hu: Nemsokára bemutatjátok az új darabot, az #Orfeusz és Euridikét. Hogyan készültök a produkcióra?
A bátyámnál is gyakori téma a férfi-női kapcsolatok megjelenítése, most pedig hozzám is elért ez a dolog, hiszen az #Orfeusz és Euridikében is erről van szó. A Faunban egy megfélemlítő, dominanciára épülő párkapcsolat lett bemutatva, itt inkább arról a húrról van szó, ami két ember között rezdül. Nem egyik vagy másik fél kerül előtérbe, hanem a köztük levő kapcsolat mint az egység érzékenysége és finomsága. Ezt a húrt nagyon könnyű elszakítani, és mi ezzel a kérdéssel foglalkozunk. Egy nagyon speciális térben, különleges díszlettel játszódik az egész, egy szokatlanul kicsi helyen. Nem szokott ilyen kis térben táncszínházi produkció létrejönni, ennek ellenére erősen fizikai a végeredmény. A nézők nagyon közel ülnek hozzánk, így mindent érzékelnek, ami történik, mi mégis tőlük függetlenül táncolunk. Ez a miliő egyszerre vad és érzékeny, tud vele azonosulni a közönség. A történet fő mozgatórugója az volt, hogyan változik a szerelem ritmusa a mostani időkben, mi az az irány, amit a szerelem felvett.
KULTer.hu: Mik a jövőbeni terveid, hol csíphetnek el titeket az érdeklődők?
Egerben koreografálok egy darabot, amelynek december 16-án lesz a bemutatója. Az a munka címe, hogy Kamaszok, és ez egy nagyon nehéz darab, mert itt a saját problémáival kell szembesítenünk egy fiatalabb generációt. Úgy gondolom, hogy elég fiatalon állt meg a személyiségfejlődésem, így könnyen megtalálom a közös hangot ezzel a korosztállyal, ám még így sem könnyű. Megváltozott a szerelem, megváltozott a fiatalság, és megváltoztak a problémáik is. Könnyű felszínesen kezelni őket és rávágni, hogy „tudom én, mi van veled”, holott valójában ugyanolyan mélyek és ugyanolyan gondjaik vannak, mint nekünk, csak máshogy élik meg. Ebben próbálok most minél jobban elmélyülni, szeretnék a mindennapjaikkal foglalkozni, de úgy érzem, ez eddig az egyik legnehezebb feladatom, rengeteg buktatója van.
Emellett sok fellépésünk is lesz a közeljövőben, október 22-én bemutatjuk, november 19-én és 27-én fellépünk az Orfeusszal, október 17-én a Virtus lesz megtekinthető, ami Duda Éva előadása, és táncolok benne. November 2-án Krisztiánnal lépünk fel a Mellettünk projekt keretein belül, december 16-án pedig a Kamaszok debütál Egerben.
A portréfotókat Bagi Anna készítette.
