Idén októberben már tizenegyedik alkalommal futott be a bukaresti gyors az Urániába. Két utasa az első, míg három másik a másodosztályon utazott, hogy öt napon keresztül vendégszerepeljenek a Román Filmhéten. Jöttek a Kárpátokból és a Fekete-tenger partjáról, faluról és a fővárosból, kis- és nagycsaládosok, magyarok, románok, elsőfilmes és cannes-i aranypálmás egyaránt.
Érettségi (Bacalaureat)
Vágás nélküli, hosszú jelenetek a Fogarasi-havasok lábánál fekvő, átlagosnál is rondább lakótelepekkel teleszórt városból, mely az ország mértani közepe. A főszereplő neve Romeo, nem véletlenül. A rendező, Cristian Mungiu (4 hónap, 3 hét, 2 nap) eljátszik, flörtölget a műfaji jegyekkel: a férj csalja a feleségét – családi dráma, titokzatos és ijesztő jelenségek – thriller, mindent átszövő korrupció – társadalmi tabló (bár ez nem műfaj már), de mégsem ezekbe az irányokba indul el. Az orvos apa végig intézkedik, aktivizálódik lánya érdekében, de ez csak látszólagos cselekvés, valójában sodródik az eseményekkel, igyekszik megbirkózni azzal a felismeréssel, hogy egyre kevesebb befolyása van a lánya fölött, minden eszközt megragad, hogy az általa megálmodott útra terelje.
Görcsös kapaszkodásáról, szinte már komikumba hajló aggodalmáról, túlgondoskodásáról szól a film. Ennek gyökere nem csupán a túlburjánzó apai szeretet, hanem az a – a jelen Romániájában általánosan elterjedt – keserű tapasztalat, hogy a mostani középgeneráció a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban nem tudta igazán jobbá és élhetőbbé tenni az országot. Így, akinek van rá lehetősége, külföldre (a jól működőnek gondolt nyugati országokba) ejtőernyőzné gyermekét a társadalom teljes egészében (sőt annak elválaszthatatlan részeként) működő kölcsönös szívességek, a hétköznapi korrupció átláthatatlan és fojtogató televénye elől. Romeo (Adrian Titieni) paradox kényszerpályán mozog: meg akarja kímélni egy szem, épp érettségiző lányát a kőkemény román valóságtól, de ehhez az alapvetően tisztességes orvos pont abba az urambátyám világba kényszerül szügyig gázolni, ezáltal azt tovább építeni és mélyíteni, melynek megtisztításához az ő generációja erőtlennek bizonyult. Az Érettségi a legjobb rendezés díját kapta a 2016-os Cannes-i Filmfesztiválon.
Sieranevada
Cristi Puiu (Lăzărescu úr halála) új filmje különleges mozis élmény. A háromórás játékidő legnagyobb részében egy halotti tornak lehetünk a részesei. A csak jobbra és balra forduló kamera ugyanis a családi rendezvény egyik vendégének szemszögéből követi az eseményeket, gyakran épp csak be-betekintve a helyiségekbe, tartózkodva a hagyományos beállításoktól. A narratív szálat nélkülöző alkotás során több oldalról, alaposan megismerhetjük a családfő torán részt vevő családtagokat. A hétköznapi realizmust a román újhullámra jellemző hosszú beállításokban megteremtő film a fentiek alapján rendkívül unalmas és fárasztó alkotásnak tűnhet, ám Cristi Puiu a többszörösen hátrányos konfigurációt bravúrosan alakítja humorban gazdag, a defektes emberi kapcsolatok kíméletlen élveboncolásává. A szűk képkivágatok által a néző is bezáródik a tor helyszínéül szolgáló bukaresti tömbházlakásba, így tanúja lesz a jómódú és kiterjedt család hol nevetséges, hol drámai konfliktusainak. Első ránézésre egy olasz família folyton nyüzsgő, hangoskodó, de alapvetően vidám együttlétének is tűnhet (ezt erősíti a meggyőződéses kommunista néni és a konteókban hívő fiatalember jelenete), de a pópára és az ebédre való várakozás órái alatt hosszabb vagy rövidebb időre mindenkiről lekerül az álca. És amit megpillantunk, az minden, csak nem szép és vonzó: a felelősségvállalás folytonos kerülése, képmutatás, érzelmi manipuláció, régről berögzült játszmák és a többi.
Orizont
Az Orizont a romániai iskolások által jól ismert kötelező olvasmánynak, Ioan Slavici Jószerencse malma (1880) című elbeszélésének szabad átdolgozása és 21. századba helyezése. Egy tordai házaspár kiskamasz gyerekkel és a feleség anyjával nagy vállalkozásba kezd: az Erdélyi-szigethegységben panziót üzemeltetnek. Lucian, a férj (Hatházi András) halk szavú, hívő ember, aki nem akar bajt hozni családja fejére. De akaratán kívül részese lesz a környék facsempészetből meggazdagodott kiskirálya, Zoli (Bogdán Zsolt) és az igazságszolgáltatás játszmájának. Az egzisztenciális kiszolgáltatottság mellett fokozatosan erősödik Lucianban a féltékenység, ugyanis csinos feleségének egyre jobban imponál a törvényt bátran áthágó bűnöző. A veretes irodalmi alapanyagból a film alkotói igyekeztek thrillert faragni (a nyitójelenetek képei és zenehasználata egyértelműen erre utalnak), de sajnos feszültséget nem sikerült beleírni a forgatókönyvbe. A figurák sem igazán jól kidolgozottak, a motivációik néha homályban maradnak a nézők előtt.
Újra otthon (Acasă la tata)
Ha régi osztálytársakkal találkozunk, óhatatlanul is összehasonlítjuk életünket az övéjükkel: egyszerre indultunk, de más utakon haladva máshol tartunk. A harmincas éveit taposó Robert (Alexandru Papadopol) Bukarestből tér haza tengerparti szülőfalujába, ahol mindenki tudja, hogy költő lett a szépreményű fiatalemberből. A falubeliek ráprojektálják meg nem valósult vágyaikat, ő testesíti meg a reményt, hogy ki lehet törni a bénító provincializmusból. Robert pedig nem akarja elkeseríteni őket, így sokáig ügyesen el is játssza a rá kirótt szerepet. Valójában komoly magánéleti válság űzte haza a kiábrándítóan átlagos Robertet, aki az otthon töltött 24 óra alatt arra is rádöbben, hogy jelenlegi élete ugyanolyan kilátástalan, mint a faluban ragadt, melósként dolgozó és a kocsmát napi rendszerességgel meglátogató Petrică (Andi Vasluianu) haverjáé. A csak szökőévente hazalátogató költő nagyon rossz viszonyt ápol az apjával, viszont az elfogyasztott alkoholmennyiséggel egyenesen arányosan nő az érdeklődése kamaszkori szerelme, a magányosan élő Paula (Ioana Flora) iránt. Az elsőfilmes Andrei Cohn két igen kínos jelenetet „ajándékoz” a két gyerekkori barátnak, akik között épp Paula személye lesz a konfliktus forrása.
Bukarest non-stop (București nonstop)
A különböző cselekményszálak egy lakótelepi éjjel-nappal üzemelő bódénál, és annak rocker eladójánál (aki mintha egy korai Kevin Smith filmből rándult volna át a román fővárosba) találkoznak és válnak szét. A külvárosi éj mozaikos tablóján sokféle ember (és kóbor kutya) megjelenik. Két pitiáner csaló ezeréves autójukat (természetesen Dacia) karamboloztatja, hogy utána hagyják magukat lefizetni a vétkes féltől. De a legújabb húzásuk nem a tervek szerint alakul. Egy fiatal prostituált haza akar szökni gyermekéhez, de ehhez stricijének is akad egy-két szava. Egy szoknyabolond cigány srác nagyon szeretne kibékülni barátnőjével, de az nem engedi be még a lépcsőházba se. Egy idős és egymást régóta csak bántani tudó házaspár életébe is bepillanthatunk, ahol egy váratlan esemény kibillenti őket a hétköznapok megkövesedett rutinjából. Négy történet váltogatja egymást a vásznon, élet és halál, bűnök és jó cselekedetek, árulás és megbocsátás mind ott kavarog a bukaresti éjszakában, de hajnalhasadtával (a stáblista alatt) mégis hiányérzettel kelünk fel a moziszékből. A legtöbb történés sablonos, előre kitalálható, a szereplők iránti érdeklődésünk hamar lankadni kezd. Bizonyos dolgok túl sokat, mások bántóan keveset szerepelnek a vásznon. Egyedül az utcalány sztorija kellően termékeny alapanyag: az őt először beáruló, majd megmentő taxisofőr portréja hitelesen villantja fel a kelet-közép-európai kisember esendőségét, félelmeit, ám az ezek alatt szunnyadó aranyszív és hirtelen támadt vakmerőség már oda nem illő amerikai import.
11. Román Filmhét, Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest, 2016. október 11-15.
Borítókép: Sieranevada