Fátyol Viola nyerte Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című pályaművével a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A nemzetközi zsűri döntését pénteken ismertették a budapesti Capa Központban. A képzőművész fotósorozata a Vámospércsi Népdalkör mindennapjait, működését mutatja be. Nemrég interjúztunk vele, s beszélgettünk a most díjazott izgalmas projektről is.
„A nagydíjas alkotó úgy újítja meg a dokumentarizmus hagyományát, hogy beleáll, de attól különbözik is. Olyan módon teszi ezt személyessé, ami egészen őrá vall, ami ebben az értelemben komoly művészi gesztus” – fogalmazott Horányi Attila, a zsűri elnöke, aki Kőrösi Orsolyával, a Capa Központ ügyvezető igazgatójával adta át a nagydíjat Fátyol Violának.
A nagydíjjal 3,5 millió forint jár. A zsűri májusban választotta ki a nagydíjra jelölt három pályaművet, ez alapján Fátyol Viola mellett Ficsór Zsolt és Timár Sára Erzsébet is 500-500 ezer forintos ösztöndíjban részesült.
Második alkalommal ítélték oda a díjat, s az eredményhirdetést Robert Capa világhírű magyar származású fotóművész születésének 103. évfordulója alkalmából tartották.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismerésére 2014-ben alapította meg az 5 millió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. Idén a nemzetközi zsűriben Horányi Attila mellett Krzysztof Candrowicz, a lódzi Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója és a Hamburgi Fotográfiai Triennále művészeti vezetője; Oltai Kata művészettörténész; Marina Paulenka, az Organ Vida Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója; valamint Clément Saccomani, a NOOR fotóügynökség vezetője kapott helyet.
„A nagydíjjal járó összeg hozzájárulhat az anyag kiállítássá rendezéséhez, és szeretném befejezni azt a könyvet is, amely a Vámospércsi Népdalkörrel eltöltött immár három évem anyagát mutatja be” – mondta Fátyol Viola.
Horányi Attila a rendezvényen hangsúlyozta: a szakmai zsűri egyetértésben hozta meg döntését. A grémium egy héttel ezelőtt, az Art Market Budapest Nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron értékelte a három ösztöndíjas alkotó elmúlt féléves munkáját.
Kőrösi Orsolya sikeresnek nevezte a Capa-nagydíj eddigi rövid történetét, és megemlítette, hogy a tavalyi, első győztes, Kudász Gábor Arion sorozata az isztambuli fesztiválon, Belgium egyik legjobb galériájában és a Paris Photo kísérőprogramjában is szerepelt.
A Capa-nagydíj pályázati rendszerét átalakítják, a jelenlegi félévesről egyéves periódusra térnek át. Az új pályázatot a jövő év elején írja ki a Capa Központ, a zsűri 2017 októberében nevezi meg a következő három ösztöndíjast. A központ tervei szerint az idei nagydíjas, Fátyol Viola anyagából szintén jövő októberben nyílik kiállítás.
Forrás: MTI