Mikor ott jártunk, Veszprémbe beszökött az ősz. A hűvös és szeles, de a korai, a metszően éles fényű, ami napnyugtakor opálos színeket vet a tájra. Mikor a városnézés is nemes küzdelem. Térey is feltette a nagy sapkáját, Jóska is borzongott. De mentünk, mégpedig Jánossal, a városok nagy fürkészével az élen, a térpoétika mérnökével, az urbánus ízlelgetés ceremóniamesterével. A Séd partján beleszagoltunk Veszprémbe. Emléksétát tettünk a Medici körül, mert egykor ott ebédelt EP, s hogy felismerték az írófejedelmet, máskor is ott evett, s nem pénzért, hanem csak a jó hírért-névért, az eleganciáért, a nonsalansz gourmet-ságért. (Legalábbis a Bakonyalján ezt beszélik…) Mi ezúttal a Betekintsbe vetettük be magunkat: szépen ettünk a hosszúkásan tágas térben, kis koradélutáni sörrel, részemről kellemesen átevickélve a fenyegetően érkező sleep time-omon. Kifogástalan kiszolgálás, beszédes Ober: a tulaj az MKB egyik, ha nem a fő támogatója, az ellenfelek is itt szállnak meg, de nem mindegyik fizet stb. A környező hegyek belsejében rejlő hadititkokról szóló avatott gondolatmenetet már nehezen követem, néhány szó deja vu (hadászat, harcászat, légvédelem, s már pereg is bennem a harmincéves film: felfejlődés, VV-köpeny, atomcsapás innen, onnan, amonnan…), néhány meg inkább már csak zsongás, pilláim le-lecsukódnak, úgyhogy jó is, hogy már künn vagyunk a jó levegőn, gesztenyefák csöndes árnyán.
Szusszanásnyi idő sincs, s máris kezdődik az Alföld-lapbemutató a Pannon Egyetem Szitár Katalin-termében. A várnegyed valószínűtlenül szép helyén, nézem, de alig látom, mert Kati jut eszembe, akivel hat év előtt Nápolyban időztünk egy Márai-konferencián. Jókat beszélgettünk, bár nekem fülkürtgyulladásom volt, úgyhogy Katinak mindent legalább kétszer kellett elmondania. Hogy meghalljam, amit mond. Ekkor találkoztam vele utoljára. Novemberi nápolyi töredék. Félsüket napok. Valaki, aki kedves ismeretlen marad, most már örökre.
A folyóirat veszprémi vendégeskedésén nem csak az a megható, hogy sokan vannak, hanem hogy leplezetlenül érdeklődnek. A kicsi város ettől tágas. Ráadásul még Térey-est is következik: János okos és tömör, mint mindig. Nem panelekben, hanem gondolkozva beszél, de fifikásan tartja meg a titkokat. Két órát ülnek velünk a veszprémi irodalombarátok, s az időnek semmi nehézkedése. Szökik, suhan. Már a Fricskában vagyunk: JA-graffity-freskó és balkáni burgerek. Beleborozódunk a veszprémi éjszakába. Sárospatak, Zenta, Csantavér, Debrecen, Nyírmeggyes, Eger és Budapest küldöttei Pannóniában, akik nem csak az irodalomból, hanem tán az irodalomnak is élnek. Haza a Fricskában. Majd még jövünk.
(Kiemelt kép: Veszpréminfo)
