Az elmúlt években több magyar filmes bizonyította, hogy az állami támogatáson túl is van élet, lehet nagyjátékfilmet forgatni gerillamódszerekkel, minimális költségvetéssel. VAN, Szabadesés, Fekete leves, Drága Elza!, Sherlock Holmes nevében, Aura – mind olyan alkotások, melyeket áthat a filmkészítés iránti lelkesedés és alázat, az alacsony büdzsé és az MNF megkerülése így e produkciók előnyére vált. Ezt a sort folytatja most Hajdu Szabolcs.
A 2014-ben mozikba került Délibáb elhúzódó és körülményes gyártási munkálatai, valamint a rendszerrel szembeni ellenérzései miatt Hajdu Szabolcs, a 2000-es évek elején indult rendezőgeneráció egyik emblematikus alakja úgy döntött, nem pályázik többé a Magyar Nemzeti Filmalaphoz. A Délibáb végül visszafogott kritikai sikert aratott, és méltatlanul kevés nézőt hozott, Hajdu pedig tartotta magát ígéretéhez, és megpróbált az állami rendszeren kívül boldogulni. Figyelemre méltó színházi tevékenységének köszönhetően készülhetett el az azonos című színdarabból forgatott Ernelláék Farkaséknál, mely az elmúlt évek filmes vadhajtásaihoz képest is extrémebb körülmények között forgott. Hajduék saját lakása adta a helyszínt, a rendező tizenhárom egyetemi tanítványa dolgozott operatőrként, a főbb szerepeket pedig a családtagok (Török-Illyés Orsolya, mint állandó alkotótárs és múzsa, valamint Hajdu Lujza és Hajdu Zsiga, a házaspár gyermekei) és közeli barátaik (például Szabó Domokos, akivel Hajdu szintén több ízben dolgozott együtt – Macerás ügyek, Tamara, Off Hollywood) kapták.
A végig ugyanabban a lakásbelsőben játszódó kamaradráma a címbe foglalt két család összeütközéseit mutatja be. Farkas (Hajdu Szabolcs) és Eszter (Török-Illyés Orsolya) Brúnó (Hajdu Zsiga) nevű fiukkal tengetik a pesti értelmiségiek életét, és nincsenek túl jó passzban: a gyerekneveléssel kapcsolatos súrlódások, valamint az együttéléssel járó mindennapos feszültségek miatt a nő hamar párjának szegezi a kérdést: „Miért vagyunk mi még együtt?” Ebbe a sérelmekkel és feszültséggel teli közegbe érkezik az éjszaka közepén váratlanul Eszter testvére, Ernella (Tankó Erika), férje Albert (Szabó Domokos), valamint Laura nevű lányuk (Hajdu Lujza), akik egy sikertelen skóciai kivándorlást követően érkeznek haza nincstelenül, így aztán Eszterék otthonában kényszerülnek megszállni bizonytalan időre. Az összeütközések pedig innentől kezdve nemcsak a két családon belül zajlanak.
Az Ernelláék Farkaséknál több filmtörténeti hagyományhoz és műfajhoz is csatlakozik. Kezdetnek mindjárt ott a fikciós dokumentarizmus, mely a játékfilmet a dokumentumfilmmel igyekezett összeházasítani. A fikciós dokumentarista hagyományon belül Hajdu filmje leginkább Tarr Béla 1979-es bemutatkozó egészestéséhez, a Családi tűzfészekhez közelít. „Ez a történet valódi, nem a filmben szereplő emberekkel történt meg, de velük is megtörténhetett volna” – Tarr filmjének kezdőinzertje tökéletesen illik az Ernelláék Farkaséknál koncepciójára is. A fikciós dokumentumfilmek sajátosságai jól felfejthetők e mondatból: a jellemzően amatőr színészek általában saját történetüket játszották újra a kamera előtt, a forgatókönyv pedig leginkább csak szituációkat, témákat jelölt meg, a dialógusokat a szereplők rögtönözték. Nem volt nehéz dolguk, hiszen olyan helyzetekbe kerültek, melyeket mintha a saját életükből emeltek volna ki.
Hajdu is a hétköznapok gondjaiból merítkezett a forgatókönyv írásakor, és bár több interjúban hangsúlyozta, hogy nem ténylegesen a saját családja történetét látjuk a vásznon, azt is hozzátette, hogy vannak átfedések, a történet a közvetlen környezetükben tapasztalt problémákra, jelenségekre tapint rá. A Tarr-filmmel való rokonságot a lakáskérdés témája is erősíti: 37 év után ma is arról folyik a vita, hol és milyen körülmények között kell vagy kellene élni, Ernelláék pedig úgy érkeznek haza, hogy nincs fedél a fejük felett, ezért kényszerül a két család, és ezáltal több generáció bizonytalan ideig együtt élni, mely helyzetből a Családi tűzfészek fő konfliktusa is táplálkozott. A szereplők jól működő párbeszédek formájában járják körül a lakhatással kapcsolatos nehézségeket, mint amilyen a drága albérletárak, a folyamatos vándorlás lehetősége vagy a lakásvásárlást akadályozó pénzhiány, de a legtipikusabb kérdések is elhangzanak (pl.: „hogyan lehet egy ekkora lakást kifűteni?”). Mi több, a játékidő szűk másfél órája alatt végig olyan mondatok hagyják el a szereplők száját, melyek kíméletlenül ismerősek lehetnek mindannyiunk számára.
Az Ernelláék Farkaséknál legnagyobb érdeme tehát a hétköznapiság hiteles, keserédes hangulatú megjelenítése: a film minden képkockájából árad az őszinteség és valami jóleső nyerseség (köszönhetően a 13 operatőr ellenére konzekvens, kisrealista stílusú képi világnak is), az alkotók emellett mindent megtesznek azért, hogy biztosan magunkra ismerjünk a látottak alapján. A mai értelmiségi életérzés ábrázolásán, valamint a fikciós dokumentarizmus elemeinek felhasználásán túl Hajdu a szappanoperák eszközkészletét is beépíti filmjébe: pergő dialógusok, állandó konfliktushelyzet, jelentéktelennek induló, ám később egyre súlyosabbá váló nézeteltérések szervezik a szüzsét. E három összetevő, azaz a jól működő forgatókönyv, a hiteles, nyers, manírok nélküli stílus, valamint a szappanoperák megidézése együtt adják a film eredeti, fanyar humorát. A játékidő első felét megállás nélkül végig lehet röhögni úgy, hogy az Ernelláék Farkaséknál közel sem nevezhető vígjátéknak. A helyzet az, hogy saját magunkon nevetünk, egyszerűen szórakoztató viszontlátni azokat a gondokat és visszahallani azokat a mondatokat, amelyek a saját kiskaliberű életünket is meghatározzák.
Hajduék filmje zsigeri élményt nyújt, mely nem pusztán a jó forgatókönyv vagy a megfelelő ütemben adagolt feszültség érdeme, hanem a színészeké is. Hajdu Szabolcs nem véletlenül kapott díjat alakításáért Karlovy Varyban: Farkas figurája hihetetlenül arrogáns, frusztrált, a rendező pedig érezhetően lubickol a pökhendi értelmiségi férfi szerepében. Török-Illyés Orsolya szokásosan odaadó játékával remekel, az Eszter figuráját gyötrő kapuzárási pánikot (mely egyébként Farkasra is jellemző), valamint a féltő családanya aggodalmait is hihetetlen természetességgel jeleníti meg. De Szabó Domokos tutyimutyi apafigurája, valamint a gyerekszínészként remekelő Hajdu-csemeték is emelik a film értékét.
Az Ernelláék Farkaséknál bátran odatehető az elmúlt évek legjobb és legfontosabb magyar filmjei közé: képes elegánsan és hatásosan ábrázolni a mai közhangulatot meghatározó kollektív fásultságot, és fontos témákat boncolgat, teszi mindezt úgy, hogy közben szórakoztató, vicces és lendületes marad. Végső soron, a reménykeltő zárlattal mintha azt mondanák az alkotók: az élet úgy szép, ahogy van.
Ernelláék Farkaséknál, 2016. Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs. Szereplők: Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya, Szabó Domokos, Tankó Erika, Hajdu Lujza, Hajdu Zsiga. Forgalmazza: Big Bang Média.
Duplakritikánk másik fele itt olvasható.
