A belga művész, filmkészítő, Vincent Bal hétköznapi tárgyak árnyékaival játszva alkot kreatív illusztrációkat. Így lesz például gumikacsából rabló, almacsutkából bagoly vagy levélből bárány.
Vincent Bal mindig szeretett rajzolni, nemrég pedig sajátos módot talált az alkotásra. „Miközben az egyik új forgatókönyvemen dolgoztam tavaly áprilisban, észrevettem, hogy milyen szép árnyéka van a papíron a teáscsészémnek – mondta a művész. – Rajzoltam hozzá néhány vonalat, és az árnyékból elefánt lett. Készítettem erről egy fényképet, és feltöltöttem a Facebookra, majd meglepve figyeltem, hogy mennyire tetszik az embereknek. Azóta teszek közzé nap mint nap egy-egy rajzocskát.”
Bal szereti, hogy nincsenek korlátai, bármilyen árnyékban megláthat valami formát, ezt kiegészítve pedig a kész rajzot megosztja ismerőseivel – mindezt akár fél óra alatt.
Forrás: Boredpanda